Hamarosan fontos, a lakosság számára is látványos mérföldkőhöz érkezik a 3-as metróvonal felújítása. A 2017. novemberében lezárt északi szakaszt, azaz az Újpest központ és Dózsa György út megállók közötti vonalat terv szerint március utolsó napjaiban vehetik birtokba az utasok. A felújítás eredményeként az állomások nemcsak megújulnak, hanem teljes körűen akadálymentesek is lesznek.

Az eddig csak tervekről megismert akadálymentesítés gyakorlati bemutatására és véleményezésére került sor 2019. március 8-án délelőtt a Dózsa György út megállóban. A még építési területként lezárt állomáson a beruházó, a tervező és a kivitelező képviselői közös bejárást tartottak az MVGYOSZ akadálymentesítésért felelős szakembereivel és a VGYKE látássérült munkatársaival. A bejáráson természetesen a vak és gyengénlátó utasok tájékozódását és biztonságos közlekedését elősegítő taktilis burkolati jelzések és az ATS rendszer került fókuszba.

Ahogy arról csaknem egy évvel ezelőtt beszámoltunk, a 3-as metróvonal állomásainak egy jelentős részén – az északi szakasz minden állomásán – megtörténik a teljes padlóburkolat cseréje, ami lehetővé teszi, hogy a taktilis jelzések szerves részét képezzék a burkolatrendszernek. A jó tapasztalatokra építve adta magát, hogy a 4-es metróban elhelyezett és ott már bevált megoldást, vagyis az ott alkalmazottal megegyező mintázatú, egyedileg gyártott taktilis burkolatokat alkalmazzák ezeken az állomásokon is. A tervezés során rehabilitációs szakmérnök dolgozta ki és egyeztette az érdekvédelmi szervezetekkel a vezetősávok nyomvonalát és a figyelmeztető jelzések elhelyezésének rendjét, mely megfelel az MVGYOSZ vonatkozó ajánlásában foglaltaknak is. A kivitelezés a terveknek megfelelően valósult meg. Ugyanakkor az elméletben tökéletes megoldás gyakorlati kipróbálása során az érdekvédők azt tapasztalták, hogy az egyedileg gyártott taktilis elemek, különösen a veszélyre figyelmeztető jelzések, nem állják ki a használat próbáját, érzékelhetőségük a kiemelkedő elemek alacsonysága miatt nem megfelelő. A tesztelők tapasztalták továbbá, hogy a taktilis jelzések magassága nem egyenletes, az esetenként az egymás mellett elhelyezett burkolólapokon is különböző, ezért kérték ennek kijavítását, amire a beruházó képviselői ígéretet tettek.

A 4-es metró állomásain a látássérült utasok által már szintén megszokott ATS-rendszer – a jó tapasztalatok okán – ugyancsak beépítésre kerül a 3-as metró mozgólépcsőibe. Így az utasok itt is a jelzőlámpák hangjelzésének bekapcsolására szolgáló távirányítóval aktiválhatják majd a hangjelzést, ami a megfelelő irányba haladó mozgólépcső felé orientálja őket. A kipróbáláskor a hangjelzés más volt, mint amit a felhasználók a 4-es metróban már megszokhattak, ezért a bejárás résztvevői kérték az orientációs hang egységessé tételét, ami nem interferál majd a metrók ajtózárást jelző hangjával. Ugyancsak a résztvevő szakemberek jelzése alapján a hangjelzés minden esetben a megfelelő irányba haladó mozgólépcső haladási irányának jobb oldalán szólal majd meg.

Az ATS-t fejlesztő cég hamarosan előrukkol egy újabb megoldással is, ami már egyetlen gombnyomást sem igényel. Az általuk a közelmúltban kifejlesztett mobiltelefonos alkalmazás Wifi jelek segítségével érzékeli, hogy a felhasználó közelít a mozgólépcsőhöz és automatikusan aktiválja a segítő hangjelzést. A fejlesztő ígérete szerint az applikáció egy-két héttel a felújított állomások átadása után hozzáférhető lesz. Az újítás egyetlen szépséghibája, hogy első körben Android rendszerű okoseszközökre került kifejlesztésre az applikáció, miközben az azt használó vak és aliglátó személyek jelentős többsége az iPhone-okat részesíti előnyben. A fejlesztést végző cég képviselője szerint azonban iOS eszközökre is elkészül majd az alkalmazás.

Az északi szakasz átadását követő hetekben újabb bejárásra kerül sor, mely valamennyi felújított állomást érinti. Az átadást követő nagyjából egy hétben várhatóan a teljes útvonalon közlekedik majd a 3-as metró, hogy aztán a déli szakaszon kezdődjön meg a felújítás.

Németh Orsolya