Németh Orsolya fehérbottal közlekedve teszteli a taktilis burkolati jelzéseket a 3-as metró aluljárókbanMár nem kell sokat várni a 3-as metróvonal megújult északi szakaszának átadására. Pár napon belül az utazóközönség birtokba veheti azt a hat állomást, melyek a felújítás első ütemében kerültek átalakításra. A 3-as metró a 4-es vonal mintájára a látássérült felhasználók számára is akadálymentes lesz.

Az MVGYOSZ akadálymentesítési ügyekkel foglalkozó munkatársai, Németh Orsolya és Erhart Péter március 26-án részt vettek a megújult szakasz állomásain zajlott bejáráson. A megrendelő, a tervező és a kivitelezők részvételével megvalósult ellenőrzés célja a vak és gyengénlátó utasok tájékozódását és biztonságos közlekedését támogató rendszerek kialakításának megtekintése, kipróbálása és az esetleges észrevételek megtétele, javítási javaslatok jelzése volt.

A bejárás során a résztvevők különös figyelmet fordítottak a taktilis vezetősávok és veszélyre figyelmeztető jelzések kialakítására és megfelelőségére. Ilyen jelzések segítik majd a bejáratoknál és a peronokon a tájékozódást, illetve a liftek hívógombjainak megtalálását, a lépcsősorok észlelését és több helyen az aluljárók felszíni megközelítését is. Emellett a lépcsősorok kezdetét és végét a gyengénlátók számára is jól látható módon jelölték, a mozgólépcsők haladási irányát a 4-es metróvonalon már megismert ATS-rendszer jelzi, az akadálymentes közlekedést pedig liftek is segítik.

A 3-as metró felújítási projektje lassan három éve zajlik. A beruházó, a tervezők és a látássérült emberek érdekvédelmi szervezetei a kezdetektől szoros együttműködésben dolgoznak annak érdekében, hogy a megújuló metróvonal a vak és gyengénlátó emberek számára is egyenlő eséllyel hozzáférhető legyen. Az együttműködés folytatódik a déli és a középső szakasz felújítása során.

A bejárásról a BKV is hírt adott a 3-as metró felújítás projekt honlapján, ami itt olvasható: http://www.m3felujitas.hu/node/362

Németh Orsolya