///Megvalósult szükséglet – Informatika oktatás látássérült középiskolások számára 2. rész

Megvalósult szükséglet – Informatika oktatás látássérült középiskolások számára 2. rész

2019-08-23T17:34:46+02:002019. augusztus 23.|

Az MVGYOSZ szervezésében megvalósult informatika oktatás középiskolás látássérült fiatalok számára második napján dr. Nagy Sándor nevében Gulyásné dr. Bölkény Ágota, az MVGYOSZ jogtanácsosa köszöntötte a tréning résztvevőit. Néhány szóban elmondta, hogy az MVGYOSZ vezetősége számára fontos, hogy a látássérült diákok egyenlő esélyekkel induljanak pályájuk során. Felhívta a figyelmet a szövetség több szolgáltatására, melyet igénybe vehetnek a tanulók, így például a hangoskönyvtárra és a segédeszközboltra is. Ezután ismét kezdetét vette a komoly munka: a Microsoft Office Word menüszalagjának kezelésével és a vezérlőelemek használatával ismerkedtek a résztvevők a délelőtt folyamán. Az ebédszünetben meglátogatta a csapatot Gál Enikő, az adaptációs csoport munkatársa és Bors, a vakvezető kutya. Enikővel a vakvezető kutyákról beszélgettek a fiatalok, és mivel Borson nem volt hám, Enikő engedélyével meg is simogathatták a kutyust. A szünet után a szövegszerkesztő részletes tanulmányozása mellett már csak rövidebb időt tudtak a Microsoft Office Excel táblázatkezelővel foglalkozni a tanulók. De ebbe az időkeretbe is belefért a navigációtól kezdve a formázásokon át a függvények alapszintű ismeretéig minden. Majd a tréning után meg is fogadtuk Ágota tanácsát, és meglátogattuk a Szolgáltató Centrumot. Beszélgettünk az ott dolgozó munkatársakkal.

A napot fakultatív programként a Vakok Kertjében zártuk, ahol pingpongoztunk és hintáztunk egészen zárásig.

A tréning utolsó napját az optikai karakterfelismerés tanulmányozásával töltöttük. A kamera megismerése és használata mindenkinek érdekes élmény volt. Az optikai karakterfelismerő programok mellett megbeszéltük, hogy a 2019-es JAWS  for Windows-nak is van karakterfelismerő része, melynek használata kép alapú pdf dokumentumnál insert + szóköz, ezután le kell ütni az o betűt, majd a d-t. Ha nem pdf-ről van szó, hanem valamilyen képfájlról (pl. jpg, bmp, png), akkor a billentyűkombináció annyiban változik, hogy a végén d helyett f betűt kell nyomni.

A matematikai leíró nyelveket gyakorlat útján szerette volna bemutatni Velegi István, az INFOALAP munkatársa. A tanulók operációs rendszereinek, illetve a képernyőolvasó különbözőségei miatt ez nem ment zökkenőmentesen. Így az INFOALAP felajánlott a tréningen résztvevők számára egy ingyenes pótló alkalmat a leíró nyelvekkel kapcsolatban. Az alkalmon lesz lehetőség a LaTex és MathML matematikai leírónyelvek kipróbálására. Az utolsó “tananyag” az okostelefonos alkalmazások voltak, mely során kaptunk még néhány tippet hasznos applikációk tekintetében.

A képzés végén megbeszéltük, ki hogy érezte magát és egy emléklappal búcsúztunk minden résztvevőtől. Egyetlen kérésük volt a résztvevőknek: legyen még hasonló alkalom.

Az elhangzottakról hanganyag készült, melyet minden tanulónak eljuttatunk az otthoni gyakorláshoz. Akit érdekel az anyag, írott változatban megtalálhatja az Informatika a Látássérültekért Alapítvány honlapján (http://infoalap.hu/).

A tréning ötlete A jövő kilátásai projekt találkozósorozatán, az Együtt a jövőnkért májusi alkalmán merült fel.
A megvalósulás azt mutatja, hogy sikeresek ezek a találkozók. Érdemes eljönni és elmondani véleményünket, megosztani gondolatainkat, mivel ilyen nagyszerű dolgok születnek belőle. Ezúton köszönöm Dr. Nagy Sándornak, hogy támogatta ezt az ötletet, s így megvalósulhatott a képzés.

Az Együtt a jövőnkért következő alkalma szeptemberben lesz, ahol ismét A jövő kilátásai októberben nyilvánosságot látó weboldala lesz a középpontban. Részletekkel hamarosan jelentkezünk az MVGYOSZ hírlevelében.

Puskás Anett

ifjúsági referens