Kedden egyeztetésen vettünk részt az Országos Rendőr-Főkapitányságon elsősorban a mozgásukban korlátozott személyeknek járó parkolókártyákkal való visszaélések, és az emiatti fokozott rendőri ellenőrzések miatt. Az egyeztetést a fogyatékos személyek országos érdekvédelmi szervezetei kezdeményezték, mert láthatóan értelmezési problémák vannak a jogszabály használatában mind a hatóságok, mind a felhasználók részéről. Az MVGYOSZ-t Gulyásné dr. Bölkény Ágota képviselte, az Autisták Országos Szövetségétől Kővári Edit és Lénárt Péter jött el, a MEOSZ-tól Szakály József, az ÉFOÉSZ-től pedig Kovács Melinda. Az ORFK oldaláról a rendészeti és a bűnügyi területről is érkeztek szakértők.

Az alapvető problémát az jelenti, hogy egyrészt rengetegen rendelkeznek hamis parkolási igazolvánnyal, mely lehetővé teszi az ingyenes parkolást, illetve a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyeken várakozást, másrészt sokan használják az egyébként érvényes kártyát jogszerűtlenül, olyan esetben is, amikor az utazás nem a fogyatékos személy érdekében történik. Emiatt minden autót, amely a mozgássérült személyeknek fenntartott helyen parkol, jobban ellenőriznek az utóbbi időben. Így többször előfordult, hogy szabálysértési eljárás indult olyan hozzátartozók ellen, akik állításuk szerint szabályosan használták a kártyát, és a fogyatékos személyt szállították vagy várták, de nem tudták azt bizonyítani különböző okokból kifolyólag. Itt különösképpen az autizmussal vagy értelmi fogyatékossággal élő, illetve az őket szállító személyeknek adódhatnak problémái a kommunikáció nehézsége miatt.

A megjelent szövetségek is azt szeretnék elérni, hogy egyrészt javuljon a rendőrök és fogyatékos személyek közti kommunikáció, másrészt ne a valóban ingyenes parkolásra szoruló mozgásukban korlátozott személyek családtagjai kerüljenek kellemetlen helyzetbe a csalók és kártyával visszaélők okozta problémák miatt.

Az ORFK hangsúlyozta, hogy fogyatékossággal élő személyeknek ugyanúgy érdeke, hogy kiszűrjék a parkolóhelyeket jogtalanul elfoglalókat. Ezzel az állítással a megjelent szövetségek egyet is értenek, de azt szeretnék elérni, hogy a jogszabályi keretek között az intézkedő rendőrök az alapvető jóhiszeműség elvét gyakorolva járjanak el a fogyatékossággal élő emberekkel és hozzátartozóikkal szemben.

A parkolási igazolványokkal kapcsolatban abban maradtak a felek, hogy az érdekvédelmi szövetségek egyeztetnek egymással és kidolgoznak egy, a különféle fogyatékosságból eredő specialitásokat is figyelembe vevő protokollt a kártya használatával, valamint annak ellenőrzésével kapcsolatban, melyet azután egyeztetnek az ORFK-val is. Ha ebben sikerül megegyezésre jutni, akkor az egységes eljárás kialakítása érdekében akár jogszabály-módosítás nélkül, belső utasítással vezethetik be az újításokat, ami a rendőrökre az egész ország területén kötelező. Valószínűleg a technológiát is igénybe lehetne venni egy egységes ellenőrzési rendszer kidolgozásához, ennek még a személyiségi jogi hátterét kell megvizsgálni.

Az egyeztetésen szóba került még, hogy az ORFK fejleszt egy segélyhívó  alkalmazást, melyre nemcsak telefonhívást, hanem szöveges üzenetet is lehet küldeni vészhelyzetben. Itt lehetőség van fogyatékossággal élőként regisztrálni a rendszerbe, így a rendőrségre elég egy hívást indítani baj esetén, és az ott ülő operátorok tudják, hogy értelmi fogyatékos, autista vagy beszédre képtelen ember van a vonal másik végén, és azonnal segítségére tudnak sietni. Emellett tervben van egy kommunikációs oktatási anyag elkészítése is az ORFK részéről, a legfontosabb ugyanis a rendőrők edukálása lenne arról, hogy hogyan tudnak hatékonyan kapcsolatba lépni például autista vagy értelmi fogyatékos személyekkel. Ennek átnézését, véleményezését is vállalták az illetékes szervezetek.

Az egyeztetés alapvetően sikeres volt, az ORFK nyitottnak mutatkozik a megbeszélésen megjelent érdekképviseleti szervezetek javaslataira. Most pedig rajtunk a sor, hogy előálljunk a konkrétumokkal.

Ádám Judit