Ahogy arról már korábban beszámoltunk, első körben a karbantartási munkák keretében részlegesen, illetve a későbbiekben egy nagyobb szabású felújítás során teljeskörűen akadálymentesíti a MÁV Budapest legnagyobb forgalmat lebonyolító főpályaudvarát. A Keleti pályaudvar újraaszfaltozott peronjain hamarosan a látássérült utasok tájékozódását és biztonságos közlekedését segítő taktilis vezetősávok és figyelmeztető jelzések kerülnek elhelyezésre.

A munkálatok jelenleg a taktilis burkolatok elhelyezésének tervezési fázisában tartanak, ami magában foglalja a célnak leginkább megfelelő termék kiválasztását is. E célból július 31-én a tervező iroda és a MÁV képviselői személyes egyeztetést folytattak az MVGYOSZ akadálymentesítési ügyekért felelős munkatársaival és a szövetséggel szorosan együtt dolgozó rehabilitációs környezettervező szakmérnökkel.

A pályaudvaron a tervek szerint a jól látható sárga felfestés mellett taktilis figyelmeztető sávok jelölik majd ki a vágányoktól való biztonságos távolságot és jelzik a lépcsősorok kezdetét, illetve vezetősávok könnyítik meg a peronok, valamint a ki- és bejáratok megtalálását. A karbantartás ezen fázisában a jelzéseket kizárólag az újraaszfaltozott területen helyezik el, így az aluljáró szintjén található pénztárak, mellékhelyiségek és lépcsők taktilis jelölése, illetve a liftek és kényelmi mozgólépcsők egy a későbbiekre tervezett nagyobb szabású felújítás során készülnek el.

Hasonlóképpen két fázisban újul meg a zuglói és a Kőbánya Alsó vasútállomás is. Ahogy arról a MÁV korábban már tájékoztatást adott, Zugló vasútállomáson a karbantartási munkálatok már két hete megkezdődtek. Arról még nincs információnk, hogy a Keleti pályaudvaron mikor helyezik el a taktilis burkolati jelzéseket.

Németh Orsolya