Az utóbbi időben több jelzés érkezett az MVGYOSZ részére azzal kapcsolatban, hogy a MÁV honlapján a látássérült ügyfeleknek nem sikerül a jegyvásárlást az erre szolgáló új rendszerben akadálymentesen végrehajtani.

A MVGYOSZ ezért először az Informatika a Látássérültekért Alapítványhoz fordult, kérve, hogy az oldal akadálymentességi tesztelésének eredménye alapján adjon véleményt annak használhatóságára vonatkozóan. Az alapítvány válaszában alátámasztotta a felhasználók aggályait. Mint írták, a https://jegy.mav.hu/ oldalon végzett tesztelés során számos akadálymentességet érintő hibát találtak. Az alapítvány álláspontjának összegzése: az online jegyvásárlás jelenleg még a haladó szintű internet-felhasználói tudással rendelkezőknek is nagy kihívást jelent.

Az MVGYOSZ ezt követően levélben fordult a MÁV Infokommunikációs és Technológiai Rendszerek Főigazgatóságához. Ebben felhívtuk a figyelmet részint az alapítvány által felsorolt hibákra, illetve arra, hogy a MÁV jegyvásárlásra szolgáló honlapja jelen állapotában nem felel meg a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló 2018. évi LXXV. törvény által támasztott akadálymentességi követelményeknek. Akadálymentességről egy honlap esetében akkor beszélhetünk, ha az a felhasználók számára akadálymentesen érzékelhető, kezelhető, érthető és informatikai szempontból stabil.

Bizakodásra ad okot a MÁV válasza

A főigazgatóság napokban érkezett válaszában arról tájékoztatott, hogy a 2020 decemberét megelőzően működtetett internetes jegyértékesítési rendszer hardver- és szoftveroldali technikai körülmények miatt fejleszthetetlenné vált, így további üzemben tartása nem volt lehetséges. Ezért a MÁV egy új felület fejlesztése és üzembe helyezése mellett döntött.

A főigazgatóság jelezte, hogy a MÁV munkatársai – akadálymentesítési szakember bevonásával – nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a látássérült emberek igényeinek való megfelelés megvalósuljon. Az értékesítési felület hiányzó funkcióit javítóverziókkal igyekeznek mielőbb pótolni. A fejlesztéseknek köszönhetően több hullámban lehet javulásra számítani; már ebben a hónapban kiküszöbölnek számos, a képernyőolvasók használata során akadályt jelentő elemet.

Szándékaik szerint az első félév végére készülhet el a törvény rendelkezéseinek mindenben megfelelő akadálymentes értékesítési felület.

Az új szolgáltatások egyébként az utasok számára több szempontból komfortosabb, kényelmesebb használatot tesznek lehetővé, és remélhetőleg hamarosan a látássérült felhasználóknak is elérhetőek lesznek.

A következő szolgáltatásokról van szó:

  • Az új felületen MÁV applikációval közös felhasználói fiókot használhatnak a felhasználók, így az új Elvirán megvett jegy a MÁV appban is megjelenik, valamint e-mailben is megkapja a felhasználó pdf formátumban. Ezáltal a jegyet letölthetik, kinyomtathatják, vagy továbbíthatják annak, akinek a nevére szól.
  • A vásárláshoz és az utazáshoz szükséges adataikat a felhasználók egyetlen kényelmes felületen kezelhetik, és szükség esetén módosíthatják azokat.
  • Bármelyik felületen kezdeményezhetnek jegyvisszatérítést az online vásárolt jegyekre, ha a vásárlási feltételeknél ez a lehetőség nem volt kizárva.
  • A felhasználók az elmentett számlázási és bankkártyaadataikat is használhatják a webes és az applikációs felületek esetében is.

A főigazgatóság jelezte, hogy a jövőben is számítanak az értékesítési felület akadálymentes használhatóságát érintő tapasztalatokra, ezért az MVGYOSZ az ügyfélszolgálati elérhetőségein továbbra is várja az ezzel kapcsolatos információkat.

Végül felhívjuk a figyelmet arra, hogy a mobilalkalmazás segítségével a látássérült utasok jelenleg is akadálymentesen tudják megváltani menetjegyeiket.

Gulyásné dr. Bölkény Ágota

jogtanácsos