//A hangomat adom – Bemutatjuk Jánosházi Nóra felolvasót

A hangomat adom – Bemutatjuk Jánosházi Nóra felolvasót

2020-07-24T18:31:40+02:002020. június 18.|

Amint a portréból látni fogjuk, Nóra sokoldalú, színes személyiség – részletesen mesél mindennapjairól, családjáról, élete fontos eseményeiről, a könyvekhez, felolvasáshoz fűződő viszonyáról.

Jánosházi nóra

Jánosházi Nóra

Dósáné Jánosházi Nóra vagyok, 1974-ben születtem. Férjemmel és két kisfiammal jelenleg Miskolcon élünk. A Debreceni Egyetemen (KLTE) végeztem német nyelv és irodalom – magyar nyelvészet szakon. Német, angol és holland nyelvet tanultam, anyanyelvi környezetben is. Több izgalmas és érdekes munkahely és több utazás után most egyéni vállalkozóként dolgozom. Elsősorban otthonról végzem főként számítógépes tevékenységemet. Egy autóipari beszállítók számára szükséges rendszerhez kapcsolódó adatfeldolgozás, tanácsadás és oktatás a napi munkám.

Szeretek olvasni, a családommal játszani, szívesen nézek filmeket, gyönyörködöm a természetben, és szeretem a tartalmas beszélgetéseket.

Kedvelem az igényes, színvonalas irodalmi és egyéb műalkotásokat, érdekelnek az elgondolkodtató, mélyebb érzéseket megmozgató olvasmányélmények.

Életemnek nagyon fontos részei voltak az utazásaim, az idegen országokban élés diákként, fiatal felnőttként. Fontos a mai napig az idegen nyelvek ismerete, egy másik nyelven valóban szinte egy másik ember lehetünk, más jellemvonásokat erősít meg egy-egy eltérő nyelv használata.

Az utazások során megismert kultúrák, társadalmak, helyek, emberek, mind beépültek a személyiségembe, kitágították a látókörömet, és nagymértékben gazdagítottak.

Továbbá a két gyermekem létezése a csoda és az ajándék a mindennapjaimban.

Gyerekkoromban tévébemondó szerettem volna lenni (akkor még volt ilyen), mondja mosolyogva. Főként Endrei Judit személyisége ragadott meg, szinte példaképem volt. A szép beszédet, a helyes és kellemes nyelvhasználatot, valahogy mindig is érdeklődéssel figyeltem. Montágh Imre, Grétsy László műsorai mindig tetszettek akkoriban. Ebből a vonalból annyi maradt meg, hogy az egyetemi végzettségem kapcsolódik, de a mindennapokban nem ilyen irányba vitt az élet.

Iskolás koromban divat volt a szép kiejtési verseny, ezekre rendszeresen vittek, küldtek, helyezéseket is értem el, tehát valószínűleg volt/van hozzá adottságom. Iskolai műsorokban sokat szerepeltettek (könnyen tudtam megtanulni a szövegeket, és megbízható „előadó” voltam), olykor verset, de többször összekötő vagy egyéb szövegeket mondtam. Nem féltem, és (az alapvető izgalomtól eltekintve) jelenleg sem tartok a közönség előtt való beszédtől.

A nyelvtanulás során sokat tolmácsoltam, már középiskolásként is. Egyetemen érdekelt a műfordítás, a szakdolgozatomat ilyen témából írtam, és voltak ígéretes műfordítási próbálkozásaim is, prózai műfajban.

Szeretem a társaságot, a jókedvű beszélgetéseket. Kevés, de őszinte barátságot ápolok. Igyekszem a világban, az emberi kapcsolataimban hitelesen megvalósítani és képviselni a számomra fontos értékeket. A gyerekeimet is hasonló szellemben nevelem, szeretném, ha sokáig meg tudnák őrizni magukban az értékeiket és azok mentén tudnának boldogulni felnőttként.

A könyvek szeretete nálunk családi vonás, apai nagyapám történelem-magyar szakos tanár, nagyanyám tanítónő volt (nyugdíjasként, pihenésképpen, sorra olvasta a könyvtárban fellelhető összes útikönyvet), testvérem angol-magyar szakos tanár (mindent, de szó szerint mindent elolvas), és a férjem brit irodalom témában doktorált, a szakterülete a modern skót költészet.

Az olvasás szerintem alapvetően kapcsolódik az embernek a gondolkodásra való képességéhez. Néhány egyéb tényező mellett, a gondolkodás képessége (is) tesz bennünket emberré. Ezért fontos, hogy megőrizzük az olvasás képességét, és az olvasáshoz kapcsolódó szövegértési készségeket. A felolvasás által azokhoz is eljut egy-egy szöveg élménye, akik saját maguk valami oknál fogva nem képesek rá. Tehát ha (fel)olvasunk, és ez által gondolkodunk, ember(ebb)ek maradunk.

Szeretem a könyveket, szeretek olvasni magamban, egy-egy olvasmány annyira beszippant, mintha egy másik világba lépnék, és jól esik, ha nem zavar meg a külvilág, és belemerülhetek a varázslatba.

Ugyanakkor, mivel az olvasás számomra olyan nagy élmény, azt is élvezem, ha elvihetek másokat ebbe a varázslatba, olvasmányélményekről való beszélgetés, vagy felolvasás által. Jó felolvasni a gyerekeimnek – már egész pici koruk óta olvasunk, és látom rajtuk, hogy ők is utaznak a fantázia világában, és szeretik. Egy-két alkalommal templomi, vallásos közösségben is olvastam, meséltem, ilyenkor megláttam az arcokon, hogy egy jól sikerült felolvasás megérinti a lelkeket.

Szóval én a Gutenberg-galaxisnak drukkolok, mosolyodik el.

Pár éve egy súlyos betegség következtében mozgássérült vagyok, és ezért erősen megváltozott az életmódom. Ezt nagyon nehéz elfogadni. A Bodor Tibor Kulturális Egyesületnél találkoztam azzal, hogy az ember a korlátozottságaival együtt is mennyi mindent tud hozzátenni a világhoz. Az itt megismert emberek, legfőképpen az itt jelen lévő vak és gyengén látó társaink ébresztettek rá arra, hogy a korlátaimmal együtt is milyen értékes ember tudok lenni, és hogy ez számít. Tehát az egyesületi tevékenység sokat segített helyreállítani az önértékelésemet, hálásan köszönöm. Igyekszem visszaadni, amit kaptam és kapok, a tőlem telhető legjobb színvonalú felolvasások és egyéb egyesületi munka formájában.

A felolvasói tevékenységnek az elején vagyok, még csak pár könyvet olvastam fel, most tanulom, mit és hogyan érdemes olvasnom. Lassan haladok, de remélem, hogy ez a tevékenység hosszabb távon megmarad az életemben, s idővel egyre jobb és élvezhetőbb anyagokat tudok átadni, és sok örömet adhatok az olvasásaimmal mindenkinek, aki a „fülébe” (és talán a szívébe) veszi az általam felolvasott könyvek nyújtotta élményeket. Utazzunk együtt, köszönöm, hogy vagytok!

A portrét összeállította és szerkesztette: Árvay Mária

Ugrás a lap tetejére