December végén betöltöttem a 64. évemet. Lajos barátom el is küldte nekem Paul McCartney zenés köszöntőjét: When I’m sixty-four. Az aktív szakmai pályafutásomat befejeztem. Magyar-angol szakos tanárként dolgoztam tizenegy-két évet, majd 38 éves koromban a másoddiplomám megszerzése után a rendszerváltozás utáni bankrendszerben helyezkedtem el. Első blikkre a két terület talán messzinek tűnhet egymástól, de az angol nyelv mint közös kapcsolódási pont jelentősen szűkítette a rést.
Hála Istennek, szép családom van: feleségem, két felnőtt házas fiam és egy gyönyörű kis másfél éves fiú unokám, akik elégedetté és boldoggá teszik az életemet.
Hetente egy napot unokázom, szívesen veszem ki a részem a főzésből, amire korábban nem futotta az időmből.
Az evésen túl jelentős kultúréhséggel is rendelkezem, így rendszeresen járok jazz- és komolyzenei hangversenyre és moziba. Sokat olvasok szépirodalmat, kevesebb politikát, csiszolgatom az angolságomat és olykor írogatok is.
Rendszeresen kerékpározom (jó időben a szabadban, máskor szobabiciklin) és naponta gyógytornázom, illetve sétálok.
– Gyerekként milyen barátságban volt a könyvekkel és az olvasással?
Nem voltam igazán szoros kapcsolatban az olvasással. A kötelező olvasmányoknál messzebb nem igen jutottam. A könyvek szeretete tizenéves koromban kezdett kialakulni bennem, elsősorban az akkor már olvasó barátaim hatására. Ugyanakkor a családban az anyai nagymamám nagyon szerette a könyveket. Én jártam át a szomszédos falu könyvtárába és hordtam neki haza az olvasnivalót. Ma is emlékszem ezeknek a könyveknek a kissé poros-dohos illatára, ill. a liliputi Gabi fodrászra, aki fodrász és könyvtáros volt egy személyben, és ahogy forgolódott szegény a beteg hátával a polcok között.
– Hogyan került kapcsolatba a Bodor Tibor Kulturális Egyesülettel?
2017 végén, 2018 elején hetekre ágyba döntött a kór. Miután jó időre kivonódtam a forgalomból, volt módom átgondolni, hogy mit is szeretnék kezdeni magammal az akkor már küszöbön lévő nyugdíjba vonulásom után. Az a gondolat munkálkodott bennem, hogy mindenképpen valamilyen önkéntes munkát szeretnék végezni, mert hiszem, hogy van még bőven javítani való Isten szép világán.
Ezt követően egy-két héten belül a feleségem az interneten talált egy felhívást, amelyben önkéntes felolvasókat kerestek. Középiskolás koromban diákszínjátszó voltam, később tanárként olvastam fel irodalmi szemelvényeket a tanítványaimnak. Sőt elárulhatom azt is, hogy megismerkedésünkkor a feleségem először az orgánumomba szeretett bele. Egy szó, mint száz, mindketten úgy véltük, hogy a hangoskönyv készítést nekem találták ki.
Miután Maxi elfogadta a beküldött próbaolvasásomat, azonnal bele is vetettem magam a munkába. Azóta tulajdonképpen ez a tevékenység adja a mindennapjaim gerincét.
– Mit olvas fel szívesen?
Eddig kilenc könyvet olvastam fel, elmondhatom, hogy mindegyik a szívem csücske. Az eddig felolvasott művek műfaji spektruma a regénytől a novellákon és esszéken át a pszichológiáig, az útirajzig terjed. Mindent szívesen vállalok, ami személyesen megérint és amiről azt gondolom, hogy mások számára is fontos üzenetet hordoz.
Számomra kettős gyönyörűség a felolvasás; egyrészt a már említett újraolvasás öröme, másrészt a művekbe kódolt tartalom közvetítésének az izgalma egy új kommunikációs eszköz által.
– Jelenleg milyen könyvön dolgozik?
A tizedik könyvön dolgozom, Temesi Ferenc Bartók című regényén. Hihetetlen szellemi élmény ezt a műfaji megjelölése ellenére nagyon gazdag kor- és kultúrtörténeti anyagot újraolvasni és remélhetőleg a majdani hallgatóság számára is élvezetessé tenni.
– Egyéni könyvkéréssel felkeresték már?
Maxi nemrég megkeresett egy könyvvel, amely az 1920-as évek kávéházi világáról szól. Az én hangomon képzeli el az anyagot. Ez lesz a következő munkám, amint befejeztem a lassan elkészülő Bartók könyvet.
– Ha akadnak nehézségei felolvasás közben, mik ezek?
Nehézségek minden munkában akadnak, de természetesen nem ezek vannak túlsúlyban. Elég gyakran le kell állítanom a felvételt, ha például egy padlógázas autó vagy egy felbőszült csaholó kutya halad el a ház előtt. Ami viszont rajtam múlik, az a nyelvem összeakadása, amikor kevésbé vagyok koncentrált. Persze ezek a körülmények könnyen kiiktathatók, ha az ember megállítja a felvételt és megismétli az érintett szövegrészt.
– Kedvcsinálásként, ajánlana röviden egyet a felolvasott könyvei közül?
Kepes Andrásnak a Világkép című opuszát emelem ki. Rendkívül könnyed stílusban ír olyan nagy fajsúlyú témákról, mint például a világvallások, a migráció vagy a környezetünk pusztításának, pusztulásának kérdései. Élete során rengeteget utazott és sok kultúrában élt hosszabb-rövidebb ideig, ami felruházta őt a másik ember elviselésének, tiszteletének a képességével. A legszélsőségesebb helyzetekben is meg tudta őrizni az emberségét és finom humorát. Jó szívvel tudom ajánlani a könyvet mindenkinek, akit érdekel a különböző civilizációk egymás mellett élése.
– Hosszú távon tervez valamit a közeljövőben?
Hosszú távra azt tervezem, hogy szeretnék minél tovább itt lenni ezen a Föld nevű bolygón, és a családom, illetve a tágabb környezetem hasznára lenni. Hogy láthassam a többi unokám megszületését is és segíthessem a növekedésüket.
Zárszóként két dolgot még el kell mondanom. A Bodor Tibor Kulturális Egyesületben egy olyan új közösségre találtam, amelyet nem mertem remélni. Katát, Mónit és Maxit meg a többieket is nagyszerű embereknek tartom és hálás vagyok, hogy ismerhetem őket.
Fontosnak tartom, hogy változzunk, egyre finomodjunk. A változást nem a másik embertől várva, hanem magunkon kezdve. Forradalomra van szükség, de nem kint az utcán, a barikádon, hanem a lélek forradalmára. És ha mindnyájunkban megtörténik a változás, előbb-utóbb a környezetünkben is viszontlátjuk azt.
Köszönjük a sok szép felolvasott könyvet, további sok sikert és jó egészséget kívánunk!
Az interjút készítette:
Árvay Mária
