Beszélgetéssorozatunk olyan önkéntes felolvasókkal készül, akik a Bodor Tibor Kulturális Egyesületben dolgoznak, s örvendeztetnek meg bennünket újabb és újabb hangoskönyvekkel. Fogadják az interjúkat olyan szeretettel, amilyen örömmel felolvasóink nyilatkoznak.
– Kérem, meséljen egy kicsit magáról, mindennapjairól, munkájáról, szabadidős tevékenységeiről stb.
– Ez év tavaszán betöltöm a 70. életévemet. Gyógypedagógiai asszisztensi végzettségemet már a gyermekeim születése után, felnőttként szereztem. Büszke vagyok arra, hogy lányommal együtt jártunk erre a képzésre. Sajnos a szerzett szakmámban nem dolgoztam, mert az idő tájt iskolatitkárként helyezkedtem el egy gyógypedagógiai intézményben, ahol a főnököm (igazgatónk) nem mentett fel iskolatitkári kötelességeim alól. Szeretem azt hinni, hogy talán elégedett volt a munkámmal. Később is titkárnőként helyezkedtem el egy digitális könyvtárban, ahol egészen közel kerültem az irodalomhoz, kortárs magyar íróinkhoz, költőinkhez digitalizált műveiken keresztül. Szerettem segíteni kollégáim munkáját, boldog voltam, ha az adminisztrációs munkámon kívül korrektori feladatokkal is megbíztak.
Soha nem féltem attól, mihez kezdek magammal, ha nyugdíjas leszek. Különféle terveket kovácsoltam azokból a vágyaimból, amiket a dolgos, munkás évek alatt nem tudtam megvalósítani. Ezek között szerepelt egy idegen nyelv elsajátítása, hobbym, a festés művelése, olvasás, mozi, színház, koncertek. Egy percig sem aggódtam, hogy esetleg unatkozni fogok!
– Gyerekként milyen barátságban volt a könyvekkel és az olvasással?
– Édesanyám, bár szegény munkáscsaládból származott, nagyon szeretett olvasni. Rendszeresen járt a gyár könyvtárába könyveket kölcsönözni, s voltak olyan évek is, amikor a szabadidejében ő kezelte a könyvtár állományát. Én is nagyon szerettem olvasni. Mindenevő voltam és vagyok a mai napig.
– Hogyan került kapcsolatba a Bodor Tibor Kulturális Egyesülettel?
– Nyugdíjasként vidám voltam és elégedett. Szívem szerint élhettem időskori életemet, de valami mégis hiányzott. Szerettem volna olyan ember lenni, akire szükség van, s nemcsak a családjának. Keresni kezdtem egy testhez álló feladatot magamnak: szabadidőmben örömmel dédelgettem volna például beteg, esetleg árva gyermekeket, de amint jobban belegondoltam, egy ilyen elkötelezettség egészséges embert feltételez, és én nem tudnék mindig rendelkezésre állni. A kicsiket nem ringathatom illúziókban, nem sugallhatom, hogy mindig és minden körülmények között számíthatnak rám, mert a legnagyobb erőfeszítéseim ellenére sem tudnék nekik biztonságot adni.
Ekkor a barátnőm megtalálta nekem ezt a feladatot, amire magam is vágytam: önkéntes felolvasója lehettem a Vakok Hangoskönyvtára számára készülő könyveknek, vagy 350 társammal együtt. Ez 2017 szeptemberében volt.
Büszke vagyok, hogy 2018. szeptember 5-én, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Hangoskönyvtárának átadott, önkéntesek által felolvasott első száz könyv közé három olyan kötet is bekerült, amiket én olvastam fel.
A felolvasás egy másik dimenziót nyit meg a felolvasónak. Nagyon érdekes világ! Ha olvasol egy könyvet, lehet, hogy a kevésbé érdekes bekezdéseket egyszerűen átugrod, de ha felolvasol, minden egyes leírt szót kötelességed felolvasni, és megtapasztalhatod, hogy mennyivel teljesebb a könyv azokkal az átugrott, vagy felületesen értelmezett bekezdésekkel.
Az érzés, hogy talán többen is az én tolmácsolásomban kapcsolódhatnak ki az általam szeretett könyvekkel, leírhatatlan.
– Mit olvas fel szívesen?
– Mindannyiunknak meg kell találnunk azokat a könyveket, amelyekhez passzol a személyiségünk, a hangszínünk, s nem utolsó sorban fontos az is, hogy élvezzük az adott művet. Ezért én szívesen olvasok fel meséket, kedves, pozitív életszemléletet sugárzó műveket, különleges, régi szófordulatokat tartalmazó szövegeket, humoros, vidám dolgokat, amik talán elfelejtetik az olvasóval a rájuk nehezedő napi problémáikat.
– Kedvcsinálásként, ajánlana röviden párat a felolvasott könyvei közül?
– A közelmúltban olvastam a tizedik könyvet, ami egy meseválogatás. Boldizsár Ildikó állította össze a világ mesetárházából szemezgetve azokat a meséket, amik férfiakról szólnak. A könyv címe is ez: Mesék férfiakról, nőknek.
A másik könyv, amit szívesen ajánlok, Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes c. könyvét ajánlanám, melynek alcíme: Tűnődések hétköznapi dolgokról. Az író egy ma is élő amerikai unitárius lelkész, aki ebben a kis kötetében egyszerű, mindennapi történeteken keresztül tanít bennünket a szeretetre, az elfogadásra, a becsületre, a bolygónk élőlényeinek tiszteletére, és még sorolhatnám. Mindezt élvezetes módon, nem a nagy tanító köntösébe burkolózva teszi.
– Egyéni könyvkéréssel felkeresték már?
– Igen, több könyv is volt, amit kérésre olvastam fel. Az egyik: Dolák-Saly Róbert: Én vagyok a kedvenc állatom c. verseskötete. Kicsit megriadtam, amikor Maxi kérésére belecsaptam a feladat végrehajtásába, mert nem tudtam, hogy verses kötettel állok szemben. De utólag elmondhatom, hogy nagyon élvezetes volt Dolák-Saly Róbert gondolatait közvetíteni a kutyákról és a macskákról. Még egy „kutyás” könyvet (ez inkább 3 kis kötet) kaptam Nagyné Berke Mónitól, hogy a szerző, Makk Attila szeretné, ha kisregényei a könyvtárban helyet kapnának. Tudtommal már mind bekerültek a kikölcsönözhető, végleges könyvek közé.
– Ha akadnak nehézségei felolvasás közben, mik ezek?
– Nehéz a felolvasást beilleszteni a napi feladatok közé, mert: építik a szemben lévő házat, és kiszámíthatatlan, mikor indítanak be egy-egy hangos munkagépet, vagy mikor beszélik meg egymással a munkások a soron következő teendőket. Azután elrobog egy mentőautó, váratlanul ugatni kezd egy kutya, becsenget a postás, és sorolhatnám. A felolvasáshoz kipihentnek kell lenni, mert akkor gördülékenyebb a munka, kevesebb a hiba, nem kell minduntalan leállni a felvétellel. Ezek a nehézségek számomra mégsem befolyásolják a felolvasás örömét. Ha minden simán menne, talán az öröm sem lenne akkora!
Persze nem csak magamnak szeretnék örömet okozni ezzel a munkával, inkább másoknak. Ezért is szeretném jól végezni önkéntes munkámat: folyamatosan törekszem a szép kiejtésre, és a felvett anyag minőségére – bár úgy érzem, ez a legnehezebb feladat. Nincsenek meg a technikai lehetőségeim, de még a szakmai tudásom sem. No, legalább életem végéig tanulhatok…
– Hosszú távon milyen tervei vannak?
– Szeretnék egyre jobban felolvasni, hogy azok az emberek, akik hallgatnak, tökéletesen a könyvre tudjanak koncentrálni, ne vonják el figyelmüket az én csetlés-botlásaim. Van még egy önkéntes munkám: egy internetes magazin szerkesztője vagyok. Ebben a munkámban is szeretnék fejlődni. Ezen közben sok időt szeretnék tölteni 6 éves unokámmal, aki ősszel iskolás lesz, és imádja a meséket. Nemcsak a meséket, de a verseket is. Sokszor rímekben fogalmaz, aminek én nagyon örülök. Végül, de nem utolsó sorban örömmel mondhatom, hogy a lányom is önkéntes felolvasó.
Hálásan fogadunk minden felolvasott könyvet. Sok örömöt, jó egészséget kívánunk!
Árvay Mária