Budapesti, 75 éves, egyedülálló, nyugdíjas építész vagyok, aki szerencsére megteheti azt, hogy a kedvteléseinek éljen. Ezek között egy olyan van, ami fiatal korom óta foglalkoztat, ez az amatőr versmondás. Versmondó műhelyekbe járok, versenyeken veszek részt, többnyire elfogadható eredményekkel. Nyugdíjazásom óta előszeretettel töltöm az időmet család- és helytörténettel, de persze csak műkedvelőként. Ebben is segítségemre van az internet, ami néha hosszú órákra a számítógép elé szögez. Időnként próbálok irodalmi igénnyel írogatni is, de ez is inkább csak hobbinak számít. Ezeken kívül természetesen kitölti az életemet a színház, a könyv, a kultúra egyéb ágai, s az értelmes beszélgetések barátokkal, ismerősökkel.
– Hogyan került kapcsolatba a Bodor Tibor Kulturális Egyesülettel?
Ez év elején egy kedves ismerősöm a neten továbbította nekem a csoport felhívását, s úgy gondoltam, van annyi hely a szabadidőmben, amennyit erre a hasznos tevékenységre áldozni tudok. Próbaként megmutatom, mire vagyok képes; ha elfogadják, csinálom, ha nem, akkor békében elköszönök. Úgy tűnik, egyelőre maradtam.
– Milyen témában olvas fel?
Mindenképp igyekszem a magam mércéje szerint irodalmi értéket továbbítani. Olyat, amelyről azt gondolom, hogy nekem is épülésemre szolgált, s nem mellesleg mondandója egyezik vagy hasonlít a világlátásomhoz. Persze a kedvemre való, nívós szórakoztató irodalomból is szívesen választok. A meséket, kalandregényeket, krimiket szívesen hagyom másoknak.
– Nagyon kellemes, szép orgánuma van, mondták már mások is Önnek?
A hangom adottság, nem tehetek róla, de ha már van, hát próbálom hasznosítani. Talán segített rajta a sok éven át űzött versmondás, de rontott is bizonnyal a szintén több évtizedes dohányzás. Mindenesetre arra igyekszem ügyelni, hogy a beszédem ne öncélú hang-kiállítás legyen, hanem hordozzon érzelmeket, s főleg gondolatokat.
– Gyerekkorában is szerette a könyveket?
Igen, én még a Gutenberg-galaxisban nevelkedtem; nem volt tévé, magnó, videó, okostelefon, internet, anyagilag elérhető a könyvtár volt, ahonnan kéthetenként elhozhattam három kötetet. Így is hatalmas restanciáim vannak máig a világirodalom terén. Ezért aztán olvasás nélkül ma sem tudom elképzelni az életemet.
– Megtenné, hogy kiválaszt egy-két könyvet, amit felolvasott, s ajánlaná egy pár mondatban az olvasóknak?
Elsőként Ungvári Tamás Nyomtalanul című dokumentumregényét (ha nevezhetem így) olvastam fel, amelyben unokatestvérének, a kitűnő Elbert Jánosnak máig kiderítetlen halálát nyomozza, s a regény során egyúttal megismerhető a világháború utáni évtizedek hazai kultúrtörténetének – sokszor színfalak mögötti – eseménysora.
Két Tar Sándor köteten vagyok túl (Ennyi volt, A mi utcánk), mindkettőt szívesen ajánlom azoknak, akik kedvelik a hazai környezetben játszódó, egyszerű, hétköznapi emberekről szóló, pontosan megírt történeteket akkor is, ha azok nem éppen derűs, sikeres kicsengésűek, viszont a való életünkről festenek hiteles képet.
Az MVGYOSZ Centenáriumi ünnepségsorozat keretén belül megjelent a Múlt, Jelen, Jövő verseskötet hangos változata is. A CD-n az Ön felolvasásában is hallhatunk verseket.
– Mesélne egy kicsit a felvételek készítéséről? Hogyan zajlik mindez?
Szívesen. A felvételek a szövetség székházában, a kedves Puskás Anett kalauzolásával készültek. Egy kis üres helyiségben egy asztalon álló laptop elé ültem, kaptam egy fülhallgatós mikrofont, s amikor elhangzott a „tessék”, akkor szépen sorban felolvastam azt a néhány verset. Mivel nem bakiztam bennük, ismételni nem kellett, megköszöntem a lehetőséget és eljöttem.
– A közeljövőben milyen tervei vannak?
A fent említett kedvtelések mellett továbbra is szaporítanám a hangoskönyvek anyagát, s ha lehet, egyre jobb minőségben. Jelenleg Jolsvai András Az ember játszik című, igen kellemesen szórakoztató könyvét olvasom fel. Ha sikerül tartanom a vállalt határidőt, ez év végére készen lesz.
Munkájához jó egészséget, sok erőt, további lelkesedést kívánok az olvasók nevében is!
Az interjút készítette:
Árvay Mária