//A hangomat adom – beszélgetés Kelemen Erzsébettel

A hangomat adom – beszélgetés Kelemen Erzsébettel

2019-11-22T22:06:07+02:002019. november 22.|

Beszélgetéssorozatunk olyan önkéntes felolvasókkal készül, akik a Bodor Tibor Kulturális Egyesületben dolgoznak, s örvendeztetnek meg bennünket újabb és újabb hangoskönyvekkel. Fogadják az interjúkat olyan szeretettel, amilyen örömmel felolvasóink nyilatkoznak.

– Kérem, meséljen nekünk kicsit magáról, elfoglaltságairól, kedvenc időtöltéseiről, stb.

– Magyar-orosz szakos tanárként végeztem, ezen a pályán dolgoztam 30 éven át. Az orosz nyelv továbbadásába beleszólt a történelem a rendszerváltás után. De a magyart tanítottam, azzal a színház iránti szerelemmel, amit a mára már híressé vált szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán oltottak belém. Igyekeztem továbbadni a tanítványaimnak a szépirodalom értését és értő tolmácsolását színjátszó szakkörben, iskolai műsorokban és a tanórákon. A tanítás mellett mindig volt másféle teendőm is az iskolában: szabadidő-szervezés vagy ifjúságvédelmi tevékenység, majd az iskolai könyvtár vezetése. Ezek mindegyike nagyon fontos volt számomra, hiszen a tanítási-tanulási folyamat mellett egy teljesen más megismerési lehetőséget biztosított a tanár-diák kapcsolatban. Hiszen sajnos a tananyaggal telegyömöszölt órák alatt nincs idő egymást megismerni; de a délutáni beszélgetések, a más jellegű tevékenységek mélyebb és pontosabb csatornákat nyitottak meg felnőtt és gyerek között.

Három éve pedig csak könyvtárosként dolgozom, elektronikus dokumentumokkal foglalkozom. Nagyon izgalmas, új világ számomra.

Kedvenc időtöltésem? A szabadban lenni! Róni az utakat síkságon, dombokon, hegyeken, vizek partján. Aztán meg jól elfáradva kiülni, kiállni partokra, szirtekre, kilátókba, és élvezni a levegőt, a napot, a szelet (és ha csak kicsit esik, akkor az esőt is). Megkóstolni a táj ízét, jókat beszélgetni és kacagni. Meg néha sírni. De csak ha jólesik.

– Ha pár szóban kellene nyilatkozni a személyiségéről, mi az, amit fontosnak tart magáról elmondani?

– (Hú, ez mindig nehezen ment.) A csillagjegyem szerint rendkívül szélsőséges vagyok. És ezt meg is erősítem. Viszont nehezen viselem, ezért csak belül zabolátlankodom. Szeretek nyugodt és higgadt lenni. Úgyhogy van bajom, elég.

Volt idő, hogy a végletekig ragaszkodtam az elképzeléseimhez, de a kor jót tett, könnyebben el tudom engedni a fenomenálisnak tűnő ötleteimet is. Ez is ki tudja ám simítani a ráncokat.

Imádok megvalósítani valamit, a semmiből vagy a kevésből vagy a látszólag értéktelenből létrehozni akár új tárgyakat, ételeket, szellemi produktumot.

Kitartó vagyok. Meg még sok más is. Meg ezeknek az ellenkezője.

– „Nagy művek olvasása közben a szöveg távolra visz. És én, akár egy félénk gyermek, belekapaszkodom a kabátja csücskébe, s igyekszem lépést tartani vele, hosszan követem, sodródom vele az úton egy meleg és érzelemdús világba. Távolra visznek magukkal a szavak, de végül egyedül térek haza, s csak miután ismét otthon vagyok, döbbenek rá, hogy ő és én már örökre együtt maradunk.” (Jü Hua)

Milyen gondolatok jutnak erről eszébe?

– Az, hogy ezt akár én is mondhattam volna, ha tudnék ilyen szépet írni.

A tinédzser kori útkeresés, a magam meglelése időszakából emlékszem az első – mások történeteiben való – elmerülésekre. Szalay Lenke Mogyorója volt az első ilyen azonosulás. A mozdulataimban, a gondolataimban létezett velem a kislány alakja. Együtt nőttünk, együtt eszméltünk a világra. És későbbi életemben is hányszor segített, támogatott, irányt mutatott, inspirált egy-egy könyv! Azt mondják, a humor az élet sava-borsa, vagyis élvezetessé teszi az életet. Hadd mondjam még hozzá, hogy az irodalom is az. Meg az összes művészet, ami eltalálja az embert.

– Milyen témában olvas szívesen?

– Inkább talán műfajt mondanék először: regényeket és verseket. A regények közül az utóbbi években nagyon szeretem Grecsó Krisztián írásait. Süt belőlük az alázat, a szellem nagysága, az ember szeretete. Az élet megélésére mutat példákat, gyönyörű szavakat, képeket használva.

Azokat a regényeket szeretem, amelyekben az ember a környezetének a hatása alatt hajlik vagy épp ellenáll. De mindenképp változik, formálódik.

– Mióta olvas fel a Bodor Tibor Kulturális Egyesületnél?

– Az első kör 2014 októberében volt, éppen 5 éve. Akkor volt folyamatában egy projekt Maxi (Helle Maximilian, az egyesület egyik motorja) vezetésével (persze még nem az egyesület keretében). Egy kedves kolléganőm, aki a látássérült lánya révén érintett, szólt, hogy próbálkozzunk meg a felolvasással. Nagy kedvvel vetettem bele magam, de akkor még nem volt eszközöm sem. A lányom telefonjával készítettem a felvételeket, ő pedig általában kéthetente jött haza hétvégére. Persze akkor meg nem akartam azt a kevés és értékes időt elvonulva, felolvasással tölteni. Emiatt rendkívül lassan haladtam. (Csendben jegyzem meg, a legutóbbi könyvet is még ugyanazzal a régen lecserélt telefonnal vettem fel.)

Újólag tavaly februárban csatlakoztam a csapathoz. Örömmel látom, hogy most már mindennap bejelentkezik 1-2 új önkéntes a Facebook-csoportba (sőt, ma már négyen!).

– A látássérültek kérései közül olvasott-e már fel valamit?

– Többször is végigbogarásztam az elmúlt másfél év alatt a táblázatunkat, amelyben az igényelt könyvek is szerepelnek. Már majdnem ki is választottam mindig egyet-egyet, aztán úgy alakult, hogy „na jó, ez lesz a következő, de előbb mégis ezt az én kedvencemet”.

De egyszer megembereltem magam, és jó nagyot „húztam”, kiléptem a komfortzónámból, és kikölcsönöztem a könyvtárból az egyik igényelt könyvet: Szülőgyilkosságok Magyarországon… Megrendítő is volt, de száraz is egyben a sok szociológiai adatot tartalmazó táblázattal.

Történt úgy is, hogy az önkéntes találkozóra hozott igényelt könyveket Nagyné Berke Mónika. Azelőtt néhány nappal beszélgettünk az 1989. decemberi romániai eseményekről, akkoriban nagyon közel laktam a határhoz, és több történés a homályba veszett már, az izgatottság, a félelem azonban erősen felidéződött bennem. És akkor kértek bennünket, hogy olvassuk fel A Conducator végnapjai című könyvet. Erre lecsaptam, mert jelet éreztem benne.

Egy ilyen alkalommal vittem haza Miks Mária Torpanatok című kötetét is. Már akkor este belelapoztam elalvás előtt. Pár találomra kinyílt oldalt elolvastam, de hamar becsuktam. Azok a versek úgy ütöttek meg, hogy nem lehetett többet befogadni. Heteken keresztül ízlelgettem, ismerkedtem velük, mire belevágtam. Régen olvastam ilyen erejű kötetet. Súlyos és nemes mondanivaló könnyed költői vonalvezetéssel. Élmény volt!

– Milyen a jó felolvasó?

– Mire felolvasó lesz valaki az egyesületben, addigra átesik egy kis szűrőn, egy próbafelolvasáson, amelyen a hangszínét, hangképzését, hangerejét, az olvasás tempóját, a kifejezőképességét tesztelik. Ha megfelel, és ráadásul már legalább egy felolvasott és véglegesített könyve is van, akkor már felolvasó. Onnantól pedig vélhetően egyre jobb felolvasó lesz belőle, mert törekedni akar még szebben képezni a hangokat, még kifejezőbben olvasni. Mert hallja a találkozókon is, hogy mennyi szépen beszélő önkéntes van. Még beszédtechnika órákat is szerveznek nekünk. Továbbá minden alkalommal megerősíti Kata is (Puskás Kata Szidónia, az egyesület elnöke), hogy olyat olvassunk fel, ami közel áll a szívünkhöz. Ezenkívül rengeteg elismerést, köszönetet kapunk. Hát így lesz a felolvasó jó felolvasó.

– Mit üzen az olvasóknak?

– Olvassanak mai írókat és költőket! (Majdnem minden nap rácsodálkozom, hogy mennyi tehetséges művészünk van.) S menjenek író-olvasó találkozókra, könyvbemutatókra vagy a tömérdek kulturális, zenei fesztiválra, és élvezzék az azokon fellépő költők, írók és zenészek csodáit, mert ez az élet sava-borsa. Ezek a mai költők nem rejteznek ám az elefántcsonttornyaikban, hanem kivonulnak az utcákra, iskolákba, színpadokra, mezőkre, és hirdetik a művészetet sokszor fergeteges humorral, máskor csontig érő fájdalommal.

Nagyon jó, hogy rátaláltam erre a remek csapatra!

Tudják: a környezeti hatás, hogy találkozom ezekkel a pozitív, tettre kész emberekkel, engem is formál. Ez a kapcsolat engem is épít.

Jó egészséget, munkájához pedig sok örömöt, kitartást kívánunk!

Árvay Mária