Forgács Sára vagyok,1956-ban születtem, így a mai szóhasználattal élve késő középkorú vagyok. Családban élek, van egy fiam és egy lányom, tőle egy négy és fél éves Blanka unokám, az év végére pedig megérkezik az újabb családtag, egy kisfiú.
Munkás éveim alatt voltam ápolónő, rendezvényszervező, tanár, és az élet nagy ajándékaként 1984-ben lettem a munkatársa a Magyar Rádió Hangarchívumának. Harminc évig archiváltam rádióműsorokban a magyar történelmet, kultúrát, politikát, hat évig egyik szerkesztője voltam a Hangalbum című igen közkedvelt műsornak.
Három éve lettem szabad ember – vagyis „női negyvenes” nyugdíjas.
Az unokámmal való foglalkozás mellett szabadegyetemre járok, felolvasok, és 2016-ban csatlakoztam az Ars Sacra Fesztiválhoz. Itt a filmfesztivál és a filmklub szervezésében veszek részt.
A sport is szerves része az életemnek, tornázni járok és nordic walkingozom.
– Sokak örömére, Ön olvassa fel a Vakok Világa hangos változatát. Hogyan került kapcsolatba folyóiratunkkal?
Dr. Nagyné Berke Mónika kért meg, hogy segítsek a szerkesztőnek, Sztakó Krisztinek a munkájában, és olvassam fel a Vakok Világa hangos változatát. Az első, általam felolvasott szám a 2018 májusi volt.
– Vannak Önhöz közel álló rovatok, melyeket szívesen olvas fel?
A rovatok közül kedvencem a Nyelvünk csodái, irodalmunk szépségei, a Társas barangoló, a Régi világunk lapjai. A felolvasás kapcsán nagyon sok ismeretet szereztem arról, hogyan élnek a látássérültek, milyen problémákkal kell megküzdeniük, és milyen sok munkával jár az érdekképviseletük.
– Akadnak nehézségek felolvasás közben?
Az idegen szavak kiejtése a felolvasó mumusa. Bár valamennyire angolul és franciául is tudok, sokszor „mellényúlok” a kiejtésben. Márpedig a számítógépes cikkekben akad idegen szó bőven.
– Mi jellemző a jó felolvasóra?
Úgy gondolom, hogy megfelelően artikulál és intonál, tempósan, de nem hadarva (ami rám egyébként jellemző, így nekem erre figyelnem kell) olvas. Nem játssza túl a párbeszédeket. És ami még nagyon fontos, szeresse, amit olvas, hiszen a hangos olvasás egy intim viszony a mű, a felolvasó és a hallgató között. Ha nem megfelelő művet választunk, nem teremtődik meg a befogadás egyik oldalon sem.
– Úgy tudom, a Bodor Tibor Kulturális Egyesületnél is vállal felolvasást.
Az egyesületben a megalakulásától kezdve részt veszek. Az egyesület – amelynek elnöke Puskás Kata Szidónia, Bodor Tibor unokája, elnökségi tagja Helle Maximilian, a projekt ötletgazdája – kezdeményezésére több százan jelentkeztek felolvasónak, és szeptember 5-én, az Olvasás Világnapján több mint 100 újonnan felolvasott könyvet adhattunk át a Bodor Tibor Hangoskönyvtárnak.
– Ki ajánlotta Önnek az egyesületet?
Helle Maximiliannal három éve ismerkedtem meg, a Bodor Tibor Kulturális Egyesületet az ő révén ismertem meg. A kezdeti években Maxi érdeklődésének megfelelően felolvastam neki mintegy 60 könyvet, filmeket narráltam, kulturális programokat szerveztünk együtt. Mára mondhatom, a korkülönbség ellenére barátokká váltunk, vagy ahogy Maxi fogalmaz, a „pótnagyija” lettem..
– Milyen műfajban olvas fel?
„Mindenolvasó” vagyok, életrajz, regény, ismeretterjesztés, újságcikkek, versek, bármi jöhet.
– Mennyi idő kell egy-egy folyóirat felolvasásához és egy kisregény elkészüléséhez?
A Vakok Világa általában ötven oldal, ehhez, ha mindennap olvasok valamennyit, kb. egy hét kell a szükséges digitális vágással együtt. Ha van elég időm és koncentráltan olvasok, csak négy nap szükséges, de akkor napi 5-6 óra a munka. A kisregény felolvasási ideje szintén az oldalszámtól és a szöveg nehézségétől függ. De az is minimum egyheti munka.
– Jövőbeli terveiről megtudhatunk valamit?
Mint már jeleztem, év végére gyarapodik a család, így immár két unokás nagymama leszek, az ezzel járó örömmel és kibővült feladatokkal. Nemrégen megtalált egy speciális archiválási munka is, amit örömmel elvállaltam. Így a felolvasás most egy kicsit háttérbe szorul, de a Vakok Világát természetesen továbbra is szívesen felolvasom.
Köszönöm a beszélgetést!
Az interjút készítette:
Árvay Mária
