Beszélgetéssorozatunk olyan önkéntes felolvasókkal készül, akik a Bodor Tibor Kulturális Egyesületben dolgoznak, s örvendeztetnek meg bennünket újabb és újabb hangoskönyvekkel. Fogadják az interjúkat olyan szeretettel, amilyen örömmel felolvasóink nyilatkoznak.
– Kérem, mondjon nekünk pár szót magáról, elfoglaltságairól, kedvenc időtöltéseiről, stb.
– A nevem Bencze Adél, Görögországban élek. Idegen nyelvek tanításával foglalkozom. Nagyon szeretek olvasni, főleg magyar nyelven, ezért, amikor Magyarországon járok, próbálok minél több könyvet beszerezni.
– Mi motiválta önt, hogy Görögországban éljen? Hogyan telnek ott mindennapjai?
– Még a főiskolás éveim alatt ismertem meg a férjemet, majd a tanulmányok befejezése után kiköltöztem. Ennek már 13 éve. Napközben tanítással foglalkozom, van két lányom, délutántól estig ők töltik ki az időm nagy részét.
– Ha pár szóban kellene nyilatkozni a személyiségéről, mi az, amit fontosnak tart magáról elmondani?
– Nem vagyok nagy társasági ember, kevés barátom van, és nem beszélek túl sokat.
– „Az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ megértését.” (Vekerdy Tamás) Mi jut erről eszébe?
– Imádok olvasni. Ha olyan könyv akad a kezembe, ami megfog, képes vagyok órákon keresztül olvasni. Hogy növeli-e az empátiát, nem tudom. Nálam például mindig van könyv a táskámban, sokszor csak azért veszem elő olvasni, hogy ne szóljon hozzám senki. Úgyhogy nálam az olvasás inkább menedék.
– Milyen témában olvas szívesen?
– Nagyon szeretem a klasszikusokat. Mivel az időm jobban engedi, mostantól szeretnék minél több könyvet elolvasni.
– Mióta olvas fel a Bodor Tibor Kulturális Egyesületnél?
– Aránylag újnak számítok. Az első könyvemet (görög nyelvtan témában) 2018-ban olvastam fel. Ezután szeretnék minél több könyvet felolvasni görög íróktól magyar nyelven.
– Hogyan tudja beszerezni a szükséges könyveket magyarul?
– Néhány könyvet nehéz beszerezni, a mostaniakat megrendeltem antikváriumokból. Volt rá példa, hogy az egyik felolvasandó könyvet a családom küldözgette viberen 15-20 oldalanként.
– Az internet segítségével sikerült kapcsolatot kiépítenie a felolvasókkal, illetve látássérültekkel?
– Az interneten el szoktam olvasni a csoport hozzászólásait, jó kis csapat, ha valaki elakad valahol, mindig találsz valakit, aki segít. Egy koncertre (vaksötétben) szeretnék eljutni egyszer.
– Mit üzen a felolvasóknak?
– Jó érzés, hogy ennyien vagyunk, akik szeretnek olvasni, és ezt hangosan tesszük, hogy gyengénlátó embertársaink is minél több könyvvel ismerkedjenek meg. Azt üzenném nekik, hogy csak így tovább!
Köszönjük, hogy Görögországból is gyarapítja az egyesület állományát! További sikeres alkotómunkát kívánunk!
Árvay Mária