Gulyásné Vastag Irén felolvasónk minden új ismerősétől azt kéri, szólítsák bátran Csirinek. De, ahol Csiri van, ott nagyon hamar szóba kerül Fruzsi is: így kerekedett ebből a beszélgetésből egyfajta páros interjú, melyben Fruzsi magyar hangja szintén Csiri néni…

Iván Péter: Légy szíves, először is mesélj nekem Fruzsiról!

Gulyásné Vastag Irén: A 79-es Adrienn lányunk és a 80-as Kristóf fiunk után valódi meglepetésként érkezett hozzánk Fruzsi 1991-ben. Egyéves korában még nem akart felállni: az anyuka csak hisztizik, nyugtatgatott az orvos. Két hónap múlva észrevettem, hogy sosem néz rám. Egy máig sem teljesen ismert anyagcsere-rendellenesség következtében kisbabám két hét alatt veszítette el látása nagy részét, csak némi fény-árnyék érzékelés maradt meg. A járás sem alakult ki Fruzsinál, de persze ettől még járt óvodába-iskolába, és hamar kiderült, hogy roppant jó felfogású lány.

A Batthyány után (Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona – a szerk.) az én sulimban, a Jezsuita Gimnáziumban tanult tovább, utána le is diplomázott a Miskolci Egyetem szabadbölcsész szakán kommunikáció-etika szakirányon. Csakhogy 2015-ben, az államvizsga előtt pár héttel teljesen lebénult, lélegeztetőgépre került. Azóta itthon ápoljuk. Berendeztünk egy „intenzív szobát”, szünetmentes áramforrással és mindennel, ami ehhez szükséges. Négyhetente jönnek a kórházból megvizsgálni Fruzsit, kicserélni a kanült. Nagy szerencsém van, mert a férjem mindenben partner, minden feladatot megosztunk. Bármelyikünk elmehet több napra is, ha olyan programunk van, mert a másik 100%-ban átvállalja a gondozást, hiszen Fruzsi állapota 24 órás felügyeletet igényel.

Fruzsinak a keze hiányzik a legjobban, hiszen zongorázott, verseket írt, minden ügyét számítógépén intézte. Az elején beszélni sem tudott, én elkezdtem mondani az ábécét, ő jelzett. Betűnként, nagy intuícióval raktam össze az üzeneteit. Most már tud suttogva beszélni, de az éneklésről, amit annyira szeretett, le kellett mondania.

Fruzsi tökéletesen felfogta, milyen helyzetbe került. Volt egy mély depressziós időszaka, aztán lassan megbékélt az állapotával. Utólag azt mondja, tisztázta magában, hogy ez van, ez adatott, és ebből muszáj kihoznunk a maximumot. Természetesen most is vannak nehezebb időszakok. Ilyen volt a covid bezártsága, amikor hónapokig nem találkozhatott a testvéreivel sem.

Ha lehet, jövünk-megyünk, Ákos- és Szabó Balázs-koncertekre, előadásokra járunk, ismerkedünk, felfedezünk. És sokat, sokat hangoskönyvezünk…

Fruzsinak köszönhetem azt is, hogy megtaláltam a hivatásomat. Matematikusi diplomát szereztem, ezzel gyakorlatilag programozó matematikusként dolgoztam. GYES alatt már elvégeztem a matematika tanár szakot, de negyvenévesen lettem pályakezdő pedagógus. Ekkor újra tanulnom kellett, az ELTE informatikatanári szakán. Egyszerűen szükségem volt a péntekekre, mindig akkor hoztuk haza Fruzsit a Batthyányból, ezt semmilyen más munkahelyen nem engedték volna. 2001-ben kezdtem a „Jezsuban” tanítani, Fruzsi érkezéséig igazgatóhelyettes is voltam. Utána a lányommal érkeztünk-távoztunk, bevártuk egymást, otthon együtt tanultunk, készültünk az órákra. Fruzsi semmiből nem maradt ki, a férjemmel még háromdimenziós koordinátarendszert is gyártottunk neki Legó-lapokból, hurkapálcából és befőttesgumiból. Soha semmiből nem kért felmentést, te is tudod, milyen maximalisták a látássérültek.

Fruzsi volt az első fecske a Jezsuban, gyakorlatilag ő taposta ki az utat a suli mostani fogyatékkal élő tanulóinak: az ő révén kezdődött el itt az igazi akadálymentesítés, a kollégák is jobban beleláttak, mivel jár a fogyatékos hallgatók tanítása. Ha jól tudom, jelenleg eléri a negyvenet a látássérült, siket és mozgássérült srácok száma.

Rengeteg rítusunk van. Minden hétfőn fel kell olvasni Fruzsinak a névnapokat, hogy kiválasszuk, kinek küldünk a héten jókívánságokat. Borzasztóan érdeklik a napfelkelték és napnyugták, imádja a madarakat, órákon keresztül tudja őket hallgatni. És itt van még két külsős szertartás: a közösségi szolgálat keretében a jezsuból hetente jár hozzá két diák, akiknek ez óriási tapasztalat. Beszélgetnek, pletykálnak a tanárokról, társasjátékoznak; a Jezsus osztálytalálkozókra pedig minden ötödik évben a mi kis miskolctapolcai kertünkben kerül sor….

A negyvenharmadik könyvemet olvasom fel nektek. Törekedtem rá, hogy elég változatos legyen a kínálat, van itt csatahajós történelmi regény, mese, versek, novellák, de Rubik Ernő memoárja vagy Presser életrajzi könyve is. Ez utóbbi kettőt Kovács Ákos novelláskötetével együtt megjelenésük hetében kezdtem felolvasni, így a hallgatók „nyomdamelegen” kaphatták őket kézhez, illetve fülhöz. Schäffer Erzsébet tizenkét kötetét olvastam fel eddig, személyesen ismerjük az írónőt, nagyon szeretjük mély emberi történeteit.

Fruzsi nagyon kritikus, a Radnóti-kötetemben például nem volt mit vágni, legalább háromszor hallgattuk meg együtt beküldés előtt, és lányom javaslatára több verset újra is vettem. Mostanában az általam felolvasott könyvet inkább az alkalmazásból szokta hallgatni. Nagyon helyes, kapja ő is a szépen vágottat, ne a nyögdécselőset!

Amikor először felmerült, hogy látássérült fiataloknak szükségük lenne a középiskolás matekkönyvek hangos változatára, úgy gondoltam, kutyakötelességem részt vállalni a feladatból. Egész egyszerűen azért, mert értek hozzá. Nem mindegy, melyik rövidítést hogyan oldod fel. Le van írva öt jel, aminek három hosszú mondat a verbális leképzése. Tisztában voltam azzal is, hogy ez nagy meló lesz. A feladatgyűjtemény egyenesen lélekölőnek bizonyult, 30 órányi száraz felsorolás. Még van restanciám, de muszáj vagyok két matekkönyv közt valami egészen mással kikapcsolódni.

Hogy szakmailag rendben vannak-e szerintem? Alapvetően nem rosszak. Bevallom neked, hogy én középiskolai tanárként alig használtam tankönyvet, a tizenkettedikeseimtől már nem is kértem, hogy megvegyék. Most viszont úgy érzem, szakmailag is jót tett nekem, hogy a felolvasás közben „átvettem” a középiskolás anyagot. Csak remélni tudom, hogy az én 140 órányi matek-hanganyagom valamiképpen célba ér…

A férjem egyszer úgy jött haza, hogy Fruzsi az én hangoskönyvemet hallgatta, én meg a szomszéd szobában vágtam az új anyagomat. –„Úristen, itt jobbról-balról csak téged lehet hallani, pedig meg sem szólalsz!”

Éppen az első nyugdíjas évemben hallottam egyszer a rádióban Maxit beszélni a felolvasásról. Volt nekem akkor már a Rotary Club, van egy irodalmi körünk is, ahol hosszabb-rövidebb műsorokat csinálunk, de hiányérzetem mégis volt. Ugyan napi egy-másfél óránál többet nem tudok olvasni, ezzel és a precizitást követelő vágási feladatokkal, sok minden a helyére került bennem.

Időközben Adri lányom is kedvet kapott a felolvasáshoz, első hangoskönyve már állományba is került. Állítólag hasonló a hangszínünk, csak annyi a különbség, hogy ő máris jobban olvas fel, mint én valaha fogok…

Iván Péter: – Kicsit fruzsisra sikeredett ez a Csiri-interjú. Én egyáltalán nem bánom, szerintem te sem.

Gulyásné Vastag Irén: – Két éve készült az „Ő és én” című eucharisztikus sorozatban egy kis portré Fruzsiról. Eddig nyolcezren látták, több százan osztották meg másokkal, és a kommentekből az derül ki, hogy nagyon meghatározó, akár sorsfordító tapasztalássá válhat, ha az emberek bepillantást nyerhetnek arról, hogyan lehet pozitívan gondolkodni, teljes életet élni akár rendkívül hátrányos helyzetben is.

Nagy ajándék nekem Fruzsi, hiszen nemcsak a pályán indított el, de mindnyájunk életét megváltoztatta, sőt merem azt mondani, hogy más emberek lettünk általa. Érzékenyebbé, nyitottabbá tett bennünket, és nem csupán a közeli családtagokat. Húsz éve végzett tanítványaim jönnek, hozzák a gyerekeiket és azt mondják, ahogyan mi élünk, az egy olyan sziget nekik, ahol érdemes gyakran időzniük.

Az Ő és Én-kisfilmeket az alábbi linkeken lehet megtekinteni:

Fruzsi: https://www.youtube.com/watch?v=hQyGS4IDVAE&t=68s

Csiri: https://www.youtube.com/watch?v=3aqJAHdKVgg

 

Iván Péter