//Aki tudja, mit olvasunk a jövő héten – Ismerjék meg Iván Pétert

Aki tudja, mit olvasunk a jövő héten – Ismerjék meg Iván Pétert

2021-01-08T18:18:10+02:002021. január 08.|

December óta olvashatják Iván Péter könyvajánlóit honlapunkon és a hírlevélben. Péter hétről hétre a hangoskönyvtárba frissen bekerülő, jellemzően kortárs irodalmi műveket ajánl egyedi, szórakoztató stílusban, nem mellőzve a könyvekhez kapcsolódó személyes élményeit sem.

Ivan peter

Péterrel csaknem húsz éve találkoztunk először. Én fehérbottal a kezemben, láthatóan tanácstalan elsőévesként kerestem egy irodát a számomra ismeretlen Múzeum körúti bölcsész kampuszon, ő pedig rutinos egyetemi polgárként nemcsak útba igazított, hanem el is kísért. Rövid beszélgetésünkből megtudtam, hogy ő is látássérült és olasz szakon tanul. Ki gondolta volna közel húsz éve, hogy egyszer majd kollégák leszünk, és hogy én leszek az, aki Iván Pétert – mint az MVGYOSZ új munkatársát és mint a honlapunkon és hírlevelünkben hetente megjelenő könyvajánlók szerzőjét –  bemutathatom az olvasóknak. Talán stílusosabb lett volna ezt az interjút személyesen, mondjuk egy jó olasz cappuccino mellett elkészíteni, de nekünk a telefonos beszélgetés is elég volt arra, hogy az interjú-szituáció komolyságát sutba dobva sztorizgassunk és csapongjunk, kedélyesen csevegve irodalomról, nyelvekről, az egyetemi évek útkereséséről, a vakság hozta mindennapi élethelyzetek komikumáról és komolyságáról, vagy éppen a Braille-könyvek olvasásának rituáléjáról.

Németh Orsolya: Mindig azzal a nem túl frappáns, de annál praktikusabb felszólítással szoktam kezdeni, hogy “Mesélj magadról!”

Iván Péter: Negyvenöt éves vak gyógymasszőr vagyok, tizenöt éve dolgozom a Széchenyi Fürdőben. Budapesten, Kőbányán élek, és bár eredetileg miskolcinak vallom magam, mostanra már többet éltem a fővárosban, mint ott. Egy hétéves kislány, Abigél apukája vagyok. Tulajdonképpen neki is köszönhetem, hogy a gyógymasszőrség mellett most már hangoskönyvekkel is foglalkozom.

N.O.: Eredetileg bölcsészdiplomád van. Hogyhogy nem azon a területen dolgozol?

I.P.: Valóban, egyszakos olasz bölcsészként végeztem az ELTÉ-n. Gyengénlátóként nagyon nehezek voltak az egyetemi évek, mivel gyakran kellett megkérnem másokat, hogy felolvassanak, kínlódtam a nagyító használatával és sok pénzért nagyíttattam fel a fénymásolóban a jegyzeteket. Úgy éreztem, ilyen látással nekem nincs helyem a tudományos világban. Viszont az egyetem mellett jelentkeztem egy látássérülteknek meghirdetett gyógymasszőr tanfolyamra, amit hétvégente végeztem el. Még meg sem száradt az oklevelemen a tinta, máris a Széchenyiben találtam magam.

N.O.: De nem voltál mindig látássérült…

I.P.: A középiskolát még rajztagozaton végeztem, a szembetegségem az érettségi évében kezdte elvenni a látásomat. A gimiben még franciát tanultam, de az egyik osztálytársamtól elkértem az olasz tankönyveit, amiket egy nyár alatt bevágtam. Rájöttem, hogy az olasz nyelv majdnem olyan, mint a francia, csak sokkal jópofább.

N.O.: Olvasol is idegen nyelveken?

I.P.: Igen, sok európai hangos- és Braille-könyvtárnak tagja vagyok, az olasz és a francia mellett németül és angolul is rendszeresen olvasok, igyekszem eredetiben élvezni az irodalmat. Mikor nagyjából tíz éve teljesen megvakultam, megtanultam a pontírást is, mivel szerintem vakon ez jelenti a valódi olvasást, a felolvasóprogram vagy a hangoskönyv valójában csalás. Nagyon lassan olvasok, van, hogy tíz percembe is beletelik, mire végzek egy német nyelvű Braille-oldallal, és csodálom azokat, akik majdnem látó sebességgel falják a pontírásos köteteket – én valószínűleg sosem fogok idáig eljutni. A Braille-olvasás szerintem egy életforma, ami sok időt igényel és kényelmetlenségekkel is jár.

N.O.: Hogyan kerültél kapcsolatba a szövetséggel?

I.P.: Régóta olvasója vagyok a hazai hangos- és Braille-könyvtárnak is. Nagy örömmel vettem a digitalizálódás folyamatát, szerintem benne voltam az első tízben, akik letöltötték az online hangoskönyvtár alkalmazást. Mivel több külföldi hangoskönyvtárnak is tagja vagyok, ámulattal figyelem, ahogy a Bodor Tibor Hangoskönyvtár fejlődik.

N.O.: Milyen tapasztalataid vannak a külföldi könyvtárakkal?

I.P.: Az olasz vakok szövetsége jóval korábban digitalizálta a hangoskönyveit, mint mi, de az akkor létrejött alkalmazást azóta nem fejlesztették. Ott nem foglalkoznak azzal, hogy az önkéntesek által felolvasott hangoskönyveket jó minőségben készítsék el. A folyamat nagyjából úgy nézhet ki, hogy a néni kiteszi a konyhában a hokedlire a diktafont és elkezd felolvasni. A hanganyagban benne maradnak a nyelvbotlások, a köhögés vagy éppen a behallatszó utcai zajok. A régi, utólag digitalizált könyveket sem vágják fejezetekre, mint nálunk. A kazettás felvételeket egy az egyben digitalizálták, ezekből időnként hiányoznak is teljes oldalak, amiket kérésre sem pótoltak. A németek természetesen jóval precízebbek, az ő online hangoskönyvtáruk rendszeresen frissül, a franciák meg valahol a kettő között vannak. Az angol hangoskönyvtár is jó minőségű, azonban fizetős. Szerintem nagyon jó, hogy az MVGYOSZ odafigyel arra, hogy nálunk igényesen készüljenek a hangoskönyvek.

N.O.: És te hogyan kapcsolódtál be a hangoskönyv-készítés folyamatába?

I.P.: A karantén alatt néztem utána alaposan a Bodor Tibor Kulturális Egyesület tevékenységének. Nekem mindig mindenhez van valami reformjavaslatom, így természetesen a hangoskönyv alkalmazáshoz is volt, ezt szerettem volna megosztani. Abigél azokban a napokban egy Janikovszky Éva könyvvel járkált a lakásban, és bárkinek szívesen olvasott fel belőle, aki hajlandó volt meghallgatni. Nekem meg beugrott, hogy miért is ne olvashatná fel akár a hangoskönyvtárnak. Megkerestem Helle Maximiliant, akinek elküldtük Abigél próbaolvasását, amire az volt a visszajelzése, hogy szükség van ilyen zsenge hangokra. Lelkesen el is készítettük és beküldtük Abigél első hangoskönyvét, aztán csak vártunk. Addig nem is gondoltam, milyen hosszas és sok lépcsőből álló folyamaton megy át egy hanganyag, amíg végül hangoskönyv lesz belőle: vágás, a hangminőség javítása, meghallgatás, katalogizálás, feltöltés.

N.O.: De most már te is részese vagy ennek a folyamatnak…

I.P.: Önkéntes meghallgatóként eleinte az motivált, hogy így talán meggyorsíthatom Abigél felvételeinek megjelenését. Kezdetben szinte csupa olyan könyvet kellett meghallgatnom, ami nem tetszett, ami nem volt az én műfajom. Ettől függetlenül természetesen lelkiismeretesen megírtam az értékeléseket, és azt sem titkoltam el, hogy a meghallgatás során hogyan hatott rám a könyv. Valami rejtélyes ok folytán elnyertem a hangoskönyv projekt munkatársainak bizalmát, így ma már én választhatom ki, hogy mit szeretnék meghallgatni.

N.O.: Én éppen az önkéntes felolvasóknak írott értékeléseidre figyeltem fel, és innen jött az ötlet, hogy a te közreműködéseddel megreformáljuk az MVGYOSZ könyvajánlóit. Gondolom, az olvasás mellett írni is szeretsz…

I.P.: Igazából nem. Régebben írogattam, egy két novellám meg is jelent a Holmiban meg az ÉS-ben, de mióta megszületett a kislányom, nem érzem úgy, hogy bármi jelentőségteljes üzenetem lenne a világ számára. Az írás szerintem egyébként is pepecs munka, ezért nem szerettem volna például fordítani sem. A könyvajánlókkal is mindig elszöszmötölök, mindig van valami, aminek utána kell néznem. Ugyanakkor az, hogy egy könyvről írnom kell, arra indít, hogy még figyelmesebben olvassak, jegyzeteket készítsek vagy könyvjelzőt használjak, hogy kihalljam egy könyvből azt, amivel érdekessé tudom tenni másoknak is. Nagy könyvmoly vagyok, így aztán nekem a hangoskönyvezés egy valóságos álommunka. Ennek persze a hátránya is megvan, mert mióta a hangoskönyvekkel foglalkozom, sokkal kevesebbet olvasok idegen nyelven, mert az új könyvek között mindig találok valamit, amit mindenképpen meg kell hallgatni.

Kattintson Ön is Iván Péter könyvajánlóira, és ismerje meg új nézőpontból könyvtáraink kínálatát!

Németh Orsolya

Ugrás a lap tetejére