Stáhl Eszter felolvasónk élete java részét könyvek, jobban mondva szövegek közt töltötte. Szabadidejét pedig ugyan mi mással töltené, mint hogy kortárs irodalmat olvasson fel látássérült embereknek. Kérdezgettem én is mindenféléről, de a végén valahogy mindig a könyveknél kötöttünk ki. No, nem mintha bánnám.
Iván Péter: Eszter, dolgozol új hangoskönyvön ebben a nagy melegben?
Stáhl Eszter: Yu Ze Min kínai barátunk „Papírakvárium” című regényével vagyok éppen kész. Min nem sokkal a rendszerváltás után orvos-természetgyógyászként érkezett Magyarországra, mára ő lett a kortárs magyar szépirodalom legtermékenyebb kínai fordítója. A regény az ő és itt megismert honfitársai életéről, Magyarországról, Kínáról szóló nagyon őszinte, gyors tempójú szöveg. Úgy gondoltam, legyen ez a felolvasás egyfajta főhajtás a barátságunk előtt…
I. P.: Szinte semmit sem tudunk a pesti kínai kolóniáról. Én a kőbányai „china town” kellős közepén élek, biztosan meghallgatom. Csak azt mondd meg, ki olvas Kínában Esterházyt vagy Nádast Yu mester fordításában…
S. E.: Jó kérdés, gőzöm sincs. Az ember még magyarul is úgy beléjük tud gabalyodni néha…
I. P.: Most Óbudán éltek. Ott születtél?
S. E.: Nem, én nagykanizsai lány vagyok. 94-ben végeztem a JATE magyar-történelem szakán, 96-ban költöztünk fel Budapestre. Tanári diplomám van, de sosem tanítottam, ugyanis a férjem akkor már könyveket adott ki, én is beletanultam a szakma rejtelmeibe: tördelés, szerkesztés, borítótervezés. Sokáig bérmunkában dolgoztunk, utána lett egy saját kiadónk, a QED. Amíg Szegeden laktunk, egy galériát is üzemeltettünk a Zárda utcában egy desktop publishing cég mellett, ez volt az Impala-ház. Pesten csak a kiadó maradt, többek között Karátson Gábor, Forgács Zsuzsa, Krasznahorkai könyveit adtuk ki. Ez néha felerősödik, néha úgy tűnik, mintha elhalna, de a végén mindig visszakeveredünk oda, amit szeretünk csinálni.
I. P.: Azt tudod, hogy az általatok kiadott Krasznahorkai-novelláskötet, a „Kegyelmi viszonyok” nincs meg a hangoskönyvtárnak? Igazából egy perc anyagunk sincs tőle.
S. E.: Hát, nem éppen a legkönnyedebb nyári felolvasmány, de majd megforgatom az ujjaim közt, hátha kedvem kerekedik hozzá…
I. P.: Előre is kösz, ha leveszed a polcról. Elmeséled, hogyan csöppentél közénk?
S. E.: Régi versmondó lány vagyok. Általánosban, gimnáziumban gyakran előkaptak, ha valamit fel kellett olvasni, el kellett szavalni. Ez az egyetemen teljesen megszűnt, utána pedig hosszú évekig csak a kislányomnak olvastam fel esténként, meg akkor, ha beteg volt. 2018-ban örömmel bukkantam a BTKE felhívására az interneten, és hamar el is kezdtem az első felolvasásomat. Kim Stanley Robinson 2312 című művéről van szó.
I. P.: És másfél esztendeig békésen el is voltál a vállalással.
S. E.: Ez egy ezeroldalas sci-fi… Ma már nem lennék ilyen bevállalós, szeretem látni a dolgok elejéhez képest a végét. Ezért alakítottam ki azt, hogy egyszerre több könyvet és többféle könyvet olvasok. Ebből adódóan előfordult már, hogy egy héten belül három felolvasásom jelent meg, az nagyon-nagyon jó érzés.
I. P.: Szinte kivétel nélkül kortárs szerzők műveit választod. Követed századunk irodalmi áramlatait?
S. E.: Igen, persze: új megjelenések, irodalmi lapok, ÉS, könyvhét, sőt a lányomon keresztül a slam poetry-t is. Persze volna mit megvenni is, de anyagilag már képtelenség azt megcsinálni, amit egyetemista koromban: akkoriban kimentem a szegedi könyvhétre, elköltöttem egyhavi bölcsészösztöndíjamat szépirodalomra, otthon ledobtam a szatyrot az ágy mellé és addig fel sem álltam, amíg az összeset ki nem olvastam.
Szeretem a végtelenül hosszú könyveket, Knausgård, Franzen, ha látom, hogy egy kötet ezeroldalas, az izgalommal tölt el. Szeretem, ha az életem egy részét hosszan kitölti egy-egy ilyen mű.
I. P.: És a miénket is, hiszen nemrég olvastad fel a fent említett norvég szerző „Évszakok” nagyesszé-tetralógiájának első kötetét, az Őszt.
S. E.: Igen, és hamarosan belekezdek a Télbe. Nagyon örülök, hogy rátaláltam, Knausgård- valamelyest a lelki társam. Ezt nem nagyon szoktam hangoztatni, de így van. Persze ennek számtalan összetevője van, ugyanannyi évesek vagyunk, és amiket ő az akkortájt még eléggé szegény Norvégiában kamaszként átélt, gondolt, hallott, szinte ugyanazt hallottam, gondoltam, éltem át én is. És engem elvarázsol, ha valaki mindenről tud írni, írni, csak írni, ráadásul rengeteget… Van ennek egy varázsa, és ezt a Knausgård nagyon tudja.
I. P.: Képzeld, nekem például évekig Szvoren Edina volt a lelki társam.
S. E.: Már nem az?
I. P.: Valahogy kinőttük egymást… Szóval te egyetem óta folyamatosan könyveket szerkesztesz, gondozol?
S. E.: Jelenleg épp összevetek egy nyomtatott példányt a digitálisan beolvasott változattal. Ez a munkám oroszlánrésze. Amikor azt mondom, könyveket csinálok, biztosan nem erre gondolsz, de nekem bejön, jól viselem a monotonitást. Az irtó jó dolog, ha azon dolgozunk, hogy a szövegek tökéletesek legyenek.
I. P.: Sok felolvasónk panaszkodik, hogy az e-könyvek tele vannak hibákkal. Jó, ha van kiadó, aki tart embert a szöveggondozásra.
S. E.: Én a nyomtatott könyveket is korrektúrázom, csak úgy magamnak. Azoknak a többsége is hemzseg a félreütésektől, tipográfiai bakiktól.
I. P.: Talán kevesebben tudják rólad, hogy a városligeti Időkerékhez, ehhez az EU-csatlakozás estéjén felavatott, gránit-acél-üveg óriás homokórához neked is sok közöd volt.
S. E.: A férjem, Herner János nevéhez kötődik az Időkerék ötlete, megvalósítása, építtetése. Nyolc évet foglalkoztunk a kivitelezésével, utána pedig az üzemeltetés körüli bonyadalmakkal, működjön, ne működjön, ez vitt el sok időt. Később más politikai szelek kezdtek fújni, már nem volt olyan fontos az EU-csatlakozás, aminek az alkalmából megindult az Időkerék, akkor ez egy kicsit háttérbe került.
I. P.: Tavaly szeptemberben pedig felújítás címén összecsomagolták és raktárba szállították.
S. E.: 2004 májusában született az Időkerék, a kislányom másfél hónappal később. Szerettem ezt a műtárgyat ott tudni a Liget sarkában, még akkor is, ha az esemény valahogy lekopott róla és nem volt igazi gazdája, senki sem akart foglalkozni vele. Jó csapat bábáskodott körülötte, Janáky István építész, az installáció tervezője, a támogatók, szponzorok, Krasznahorkai, Kepes András… Évekig szilveszterkor is kijártunk átfordítani, próbáltunk egy újévi hagyományt teremteni. Nekem szép emlék.
Iván Péter
