//Események a fogyatékos emberek világnapján

Események a fogyatékos emberek világnapján

2018-12-10T10:08:04+00:002018. december 07.|

Ezen a napon nyitotta meg hivatalosan Szem(l)életmód Elemi Rehabilitációs Központjának új, zuglói telephelyét a Budakörnyéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE). Az Ilka utca 35. sz. alatt található önkormányzati ingatlanban kialakított szolgáltató hely megnyitóján Karácsony Gergely, a XIV. kerület polgármestere és dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke mondott köszöntő beszédet.

Ugyancsak december 3-án rendezték meg immár ötödik alkalommal a Nemzeti Színházban a “Jobb velünk a világ” díjátadó gálát, melyen az MVGYOSZ elnöke, három látássérült munkatársa és két kísérőjük vett részt. Az esemény kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékos emberek rendkívüli értékeire, a társadalmi integráció fontosságára és arra, hogy közös feladatunk számukra ehhez minél több lehetőséget teremteni. Ezen az eseményen került sor a Fogyatékosság-barát munkahely díjak arany fokozatainak, valamint az idén először kiosztott Példakép és Munka-Társ díjak átadására. Ugyancsak itt adták át a Kézenfogva nevelőszülői díjat három olyan nevelőszülőnek, akik súlyosan vagy halmozottan fogyatékos gyermekeket nevelnek. A gálaműsorban fellépett többek között Agárdi Szilvia látássérült énekesnő és a Never Give Up Gospel Kórus, melynek szintén több látássérült tagja van.

Az MVGYOSZ képviseletében dr. Nagy Sándor és jelen sorok írója vett részt december 4-én az Összhang Alapítvány által a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében megrendezett beszélgetésen. A programon az Amerikai Nagykövetség ösztöndíj programja keretében három hetet az Usában töltő, látás- és mozgássérült személyekből, valamint az akadálymentesítéssel foglalkozó szakemberekből és személyi segítőkből álló csapat négy tagja számolt be a program keretében megismert jó gyakorlatokról és az Amerikai Egyesült Államokban a fogyatékos emberekkel kapcsolatosan fennálló korszerű szemléletről és joggyakorlatról. A nyolc fős csoport tagja volt két látássérült személy is: dr. Bölkény Ágota jogász és Nemes-Nagy Tünde, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnöke. A beszélgetés keretében a szövetség képviselői elsősorban az USA-beli fogyatékosügyi szabályozással és a foglalkoztatással kapcsolatosan tettek fel kérdéseket. Emellett a résztvevők beszámoltak a fogyatékos emberek oktatásának, lakhatásának, szabadidős és kulturális lehetőségeinek akadálymentességéről és személyes benyomásaikról. Többen közülük olyan ötleteket, tapasztalatokat is hoztak haza, amiket itthon is megvalósíthatónak látnak.

November 29-én szintén jelen sorok írója vett részt a LÁRESZ Egyesület könyvbemutatóján és közgyűlésén a Premier Kult Caféban. Az egyesület 2018-ban magyar nyelvre fordítva elektronikus könyvként adta ki Joseph Cutter A vak gyermekek önálló mozgása és közlekedése – A támogató modell c. munkáját a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit KFT. (FSZK) pályázati támogatásával. A könyv egy a gyógypedagógiai és az érdekképviseleti szakma számára egyaránt rendkívül érdekes és újszerű szemléletben mutatja be a szerző által kidolgozott, a vak csecsemők és kisgyermekek tájékozódási és közlekedési képességeit fejlesztő saját módszertanát. A kötet egyik fordítója dr. Gombás Judit vak nyelvtanár, fordító és egyetemi oktató volt. A könyvbemutatót követő közgyűlésen az egyesület tevékenységeiről és aktuális projektjeiről szóló beszámolókon túl számos olyan ötlet és gyakorlati kérdés merült fel, melynek keretében szorosabbra fűzhető az együttműködés a LÁRESZ és a szövetség között. Ilyen témakörök voltak többek között az akadálymentesítés, ezen belül a hangjelzést adó jelzőlámpák telepítésével kapcsolatos lobbimunka, valamint az okostelefonok és egyéb modern informatikai eszközök “vakos” használatának oktatásával kapcsolatos kérdések. A LÁRESZ és az MVGYOSZ képviselői hamarosan személyes egyeztetés keretében tárgyalnak az együttműködés konkrét lehetőségeiről.

Németh Orsolya