Megtartotta tavaszi ülését az MVGYOSZ elnöksége. Az április 12-re összehívott online megbeszélésen többek között a szempontrendszer alkalmazásával kapcsolatos 2023-as tapasztalatokról, az MVGYOSZ alapszabályának módosítástervezetéről is szó esett, valamint elfogadásra kerültek az időszaki beszámolók is.

Az elnökség tagjait dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke köszöntötte, majd a határozatképesség megállapítását és a napirend elfogadását követően az ülés a meghívóban feltüntetett témák megtárgyalásával folytatódott. Az elnökségi tagokon kívül az ülésen Dr. Várkonyi Julianna, a felügyelőbizottság elnöke is részt vett.

Dr. Nagy Sándor elnök a 2024. február 1. és a 2024. április 12. között végzett munkáról szóló beszámolójában kiemelte, hogy az ellenőrzések korábbi tapasztalatait figyelembe véve az MVGYOSZ vezetősége elkészítette a költségvetési támogatás felosztásának segítését szolgáló 2024. évi szempontrendszer módosítását, amelyet az EET elé terjesztettek megvitatásra. Véleményezték a Nemzeti Választási Iroda Braille-tájékoztatóit, cselekvési tervet dolgoztak ki a 2025-ben 200 éves Braille-írásra történő megemlékezéssel kapcsolatban. Az elnök többek között beszámolt továbbá az aktuális együttműködésekről, a Fogyatékosságügyi Kerekasztal megbeszéléséről, a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet tervezetének véleményezéséről, valamint az általános és középiskolás látássérült tanulók tankönyvellátására vonatkozó szerződéskötésről.

Dr. Verdes Zsuzsanna gazdasági vezető elmondta, hogy a tárgyidőszakban is megtörtént a járulékbevallás, az áfabevallás, beküldésre került az összesítő nyilatkozat az Európai Közösség területén történő termékbeszerzésekről a NAV számára. A Központi Statisztikai Hivatal részére is elkészült az adatszolgáltatás az egyéni bérekről, az éves beruházásstatisztikai jelentés, valamint az éves jelentés a beruházások összetételéről. A gazdasági vezető kitért a támogatások felhasználására, valamint azok határidőre történő elszámolására is.

Dr. Velegi Dorottya, az MVGYOSZ megbízott szakmai vezetője beszámolójában részletezte, hogy a tárgyalt időszakban megkezdődtek a 2023. évben felhasznált költségvetési támogatásainak ellenőrzései a tagegyesületeknél. Az elmúlt hónapok eseményeinek összegzése során kiemelte, hogy részt vett az NSZI által szervezett 2024. évi első elemi rehabilitációs ágazatközi szakmai találkozón, az EBU 2024. évi, Lisszabonban tartott tisztújító közgyűlésén, amely eseményen a jogtanácsossal képviselte az MVGYOSZ-t. Részletes beszámolójában bemutatta az ifjúsági munka, a nemzetközi érdekképviselet, az akadálymentesítési tanácsadás, az adományszervezés és a vakvezetőkutya-kiképzés eredményeit is.

Dr. Nagyné Berke Mónika szolgáltatásvezető a székházfelújításhoz kapcsolódó beszámolójában összegezte a februári székházátadáshoz kapcsolódó események tapasztalatait, majd kitért arra is, hogy a használatbavételi engedélynek köszönhetően április 2-án megnyílt a székház az ügyfelek előtt is, ettől az időponttól elérhetővé váltak a személyes jelenlétet igénylő szolgáltatások. A székházba történő bejutást videókaputelefon, vezetősáv segíti, a hibajavítások még zajlanak.

A beszámolók elfogadását követően az elnökség a 2024. évi költségvetést, a költségvetési támogatás egy részének szempontjait tartalmazó szempontrendszer 2024. módosításait, az MVGYOSZ alapszabályának módosítására tett javaslatokat, illetve az MVGYOSZ Szervezeti és Működési Szabályzatának változásait tárgyalta meg és fogadta el.

Hegedűs Katalin
kommunikációs munkatárs