Ennek megfelelően folyamatos együttműködésben állunk a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) és annak szerződött partnereivel is annak érdekében, hogy a budapesti és a vidékről érkező látássérültek a fővárosi közösségi közlekedést minél akadálymentesebben használhassák. Ezen együttműködés részben a FESZT és a BKK között létrejött megállapodás alapján, részben egyéb projekt jellegű együttműködések révén folyamatos.

 

2018. május 18-án került sor a FESZT tagszervezetek és a BKK együttműködését értékelő megbeszélésre, melyen a Szövetséget Németh Orsolya és Erhart Péter akadálymentesítési tevékenységekért felelős munkatársak képviselték. A megbeszélésen Albert Judit, a BKK esélyegyenlőségi referense ismertette mindazon tevékenységeket, melyek a FESZT és a BKK együttműködésében valósultak meg az utóbbi években. A 2015-ben létrejött együttműködési megállapodás lehetővé tette érzékenyítő programok szervezését a BKK munkatársai és az érdeklődő közönség számára, ez utóbbi az Európai Mobilitási Hét programja keretében valósult meg több alkalommal is. Az Egyetemes Tervezés Információs és Kutató Központ (ETIKK) fogyatékos felhasználókból álló tesztcsoportja folyamatosan vizsgálta az újonnan beszerzett járművek akadálymentességét, a fogyatékos személyeket képviselő szervezetek pedig becsatornázták az érintettek észrevételeit, panaszait.

 

Az egyeztetés résztvevői a beszámolót követően számos területet jelöltek ki, amelyeken a jövőben közösen szeretnének tevékenykedni. Ezek közül talán a legfontosabb a szemléletformálás folytatása mind a járművezetők, biztonsági őrök és jegyellenőrök, mind az ép utastársak körében annak érdekében, hogy a fogyatékos utasok minél kevesebb nehézséggel szembesüljenek, pl. tegyék szabaddá a kerekesszékes utasoknak a számukra kijelölt helyet, megfelelően segítsék a látássérülteket a mozgólépcsők megtalálásánál és ne legyenek kínos pillanatok a kedvezményre jogosító igazolványok ellenőrzésénél sem. Ennek érdekében az együttműködő felek a dolgozók képzésébe szeretnék beépíteni a fogyatékossággal élő személyek igényeivel és a helyes segítségnyújtással kapcsolatos legfontosabb információkat, külön figyelmet fordítva a vállalat vezetőinek szemléletformálására is. Szintén fontos közös feladat az újabb és újabb forgalomba álló járműtípusok akadálymentességi szempontú tesztelése, bejárása, a megállók és egyéb utasforgalmi létesítmények felújítása és akadálymentesítése során zajló folyamatos szakmai egyeztetés, valamint az ügyfél-elégedettség mérése során a hozzáférhetőségi szempontokkal való elégedettség vizsgálata is.

 

 

Az MVGYOSZ a fizikai és infókommunikációs akadálymentesítés szakmai sztenderdjeinek kialakítása és a konkrét beruházásokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás, tanácsadás területén évek óta tevékenykedik szoros együttműködésben a Rehabilitációs Környezettervező Szakmérnökök és Rehabilitációs Környezettervező Szakemberek Országos Egyesületével (REKORE). A szervezet 2018. évi rendes közgyűlését május 18-án tartotta, melyen a tagság új vezetőséget is választott.

 

Nagy Lehel, a REKORE frissen megválasztott elnöke programjában kiemelte, hogy még szorosabbra szeretné fűzni az egyesület és a fogyatékos emberek országos érdekvédelmi szervezetei közti viszonyt. Céljai egybevágnak az MVGYOSZ akadálymentesítési területen aktuális tennivalóival és stratégiájával. Ennek keretében többek között tervezzük a Szövetség által már kiadott akadálymentesítési állásfoglalások közös felülvizsgálatát és szükség szerinti megújítását, amire az elmúlt években felhalmozódott gyakorlati tapasztalatok és a felhasználói visszajelzések, szemléletbeni és technológiai fejlődés miatt van szükség. Emellett szakmai fórumok, kerekasztal-beszélgetések keretében szeretnénk fejleszteni a rehabilitációs környezettervező szakmérnökök és szakemberek ismereteit a vak és gyengénlátó emberek speciális igényeivel kapcsolatosan. Ezek során érinteni tervezzük a vezetősávok és figyelmeztető jelzések tervezésének, telepítésének és használatának alapelveit, a vakvezető kutyával közlekedő látássérültek speciális igényeit, illetve a gyengénlátó emberek nehézségeit és igényeit a vizuális információszerzés és tájékozódás területén. Emellett természetesen tovább működik az MVGYOSZ beruházók és tervezők számára elérhető akadálymentesítési tanácsadás szolgáltatása, melyet szintén a REKORE tagjai közül kiválasztott rehabilitációs környezettervező szakmérnökkel közösen biztosítunk.

 

Németh Orsolya