///Érdekképviseleti Híradó (2018. augusztus 27-szeptember 5.)

Érdekképviseleti Híradó (2018. augusztus 27-szeptember 5.)

2019-02-18T15:38:38+02:00

A súlyosbodó munkaerő-hiány egyre több cég és szervezet vezetőinek figyelmét irányítja az alternatív munkaerő-piaci megoldásokra, így a diákmunka és a munkaerő-kölcsönzés mellett a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása is egyre gyakrabban kerül napirendre. Örvendetes tény, hogy míg ezen a területen a munkáltatók a korábbiakban kizárólag látássérültek által nehezen ellátható vagy piacképtelen könnyű fizikai munkák vagy otthon végezhető tevékenységek kiközvetítésében gondolkodtak, mára sok cégvezető és HR-munkatárs eljutott odáig, hogy legalább minimális tájékozottságot szerezzen a fogyatékos személyek munkavégzési lehetőségeinek terén. Így például a legtöbb érdeklődőt már nem csak hogy nem lepi meg az a tény, hogy a látássérültek – még a teljesen vakok is – magabiztosan, tanulási és munkaeszközként is használják a számítógépet, hanem egyenesen számítógépes munkahelyekre keresnek vak vagy gyengénlátó munkavállalókat. Azzal általában már kevésbé vannak tisztában, hogy nincs szükség speciális eszközökre és “vakbarát” honlapokra a számítógép használatához, az pedig kifejezetten megkönnyíti a munkalehetőségek feltárását, hogy a 2018. júliusától elérhető ország licenc segítségével ingyenesen hozzáférhetőek a legnépszerűbb képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftverek mind a látássérült magánszemélyek, mind az őket támogató szervezetek és foglalkoztató cégek számára.

 

A szövetséget az elmúlt hetekben többek között az Országos Bírói Hivatal és az Aegon Prémium kereste meg azzal a szándékkal, hogy látássérült személyeket szeretnének foglalkoztatni. A megcélzott munkakörök elsősorban a call centeres és ügyfélszolgálati munkatársi pozíciók, de szóba kerültek – elsősorban a bíróságok kapcsán – leírói, jogászi és a rekreációs központokban masszőri álláslehetőségek is. Mindkét szervezettel megtörtént az első egyeztetés, ez azonban még nem jelent konkrét állásajánlatokat, csupán együttműködést azok kialakításában.

 

A munkaadók rugalmasságát jellemzi, hogy teljes- és részmunkaidős állásokat egyaránt ajánlanak. A call centerekben várhatóan diákmunkára is lesz lehetőség, amit nagyon fontos lépésnek tartunk annak érdekében, hogy a látássérült egyetemisták is szerezhessenek munkatapasztalatot diákmunkát vállaló látó csoporttársaikhoz hasonlóan már az egyetemi képzés ideje alatt. A munkáltatók integrált foglalkoztatásban, a szervezet működésébe illeszkedő valós munkakörökben, az ép látású munkavállalókéval azonos elvárásokban és bérezésben gondolkodnak.

 

Az MVGYOSZ folytatja a tárgyalásokat a munkáltatókkal, a létrejött állásajánlatokról pedig információs csatornáinkon keresztül értesítjük tagjainkat.

 

Németh Orsolya