Péntek este nyolckor kezdődő adásunkban megpróbáljuk szemléltetni, miként fonódik össze az informatika, a digitalizáció olyan műveletekkel, mint egy étel elkészítése. Tesszük ezt egy Xiaomi fritőz segítségével, amely okostelefonnal vezérelhető.

Adásunk első felében jó szokásunknak hódolva hallgatóink leveleivel foglalkozunk, illetve becsempészünk néhány igen aktuális informatikai fejleményt is. Beszélünk a BlindShell készülékről, annak névjegyzékéről és a névjegyek fájlba mentéséről, illetve kitekintünk kicsit a nagyvilágba, az Amerika és Kína közti csörtét elővéve, amelynek ismét a Huawei cég lehet rövidtávon a legnagyobb vesztese.

Ezt követően pedig beinvitáljuk a stúdióba vendégünket, Lakatos Melittát, akinek hathatós közreműködésével vacsorát fogunk készíteni a Gépházban. Melitta egy Xiaomi forrólevegős fritőzt, röviden: Airfryert hoz nekünk, amelynek legfontosabb ismérve, hogy a benne történő sütéshez alig néhány csepp olajra van szükség, lévén a sütés a forró levegő keringtetésével megy végbe. Ezen Airfryer különlegessége azonban, hogy vezérlése, működtetése egy okostelefonos alkalmazással történik.

Adásunkban megnézzük a vezérléshez használható mobilalkalmazás néhány jellemzőjét, és megmutatjuk, milyen módon lehet vakon sütést beállítani és elindítani, egyúttal rá is bukkanunk az alkalmazás néhány hiányosságára is, amely az akadálymentességet érinti.
Próbálkozásunkat végül siker koronázza, így a Gépház történetében először a műsor végére friss ételt teszünk az asztalra.

Hallgassa meg péntek este Ön is az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány Gépház című műsorának legújabb, étvágygerjesztő adását!

Mikor? 2023. február 3-án, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet a www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u

Rauch Róbert
műsorvezető