Mint annyi mindennek, a vakvezetőkutyáknak is van világnapja. A kezdeményezés Nagy-Brittanniából indult 1994-ben, ahol már ekkor nagy hagyományai voltak a segítő kutyák képzésének és jelenlétének. Bár a vakokat vezető kutyák idomítására már évszázadok óta történtek próbálkozások, a területen jelentős fejlődést az I. világháború hozott. Ekkor a tömegesen megvakult hadirokkantak mellé kezdtek kutyákat képezni, az első hivatalos iskolát Németországban hozták létre 1916-ban.

40 éves a csepeli Vakvezetőkutya Kiképző Iskola

Idén negyven éves az MVGYOSZ Vakvezetőkutya Kiképző Iskolája, melynek küzdelmes megalapítása Vitéz Lovag Rithnovszky János személyéhez fűződik. Az 1978. óta az MVGYOSZ keretei között Csepelen működő intézmény almamátere a legtöbb hazai vakvezetőkutyának és kedves helye számos kutyával közlekedő magyar vak embernek.

Az iskola talán legszebb hagyománya az április 27-ei vakvezetőkutyák világnapja apropóján évről évre megrendezett kutyás találkozó, melyre az MVGYOSZ Centenáriumi Év programsorozata keretében idén minden eddiginél több vendéget vártak. A cél az volt, hogy 2018. április 28-án szombaton száz kutya és többszáz látássérült és látó érdeklődő ünnepeljen együtt. Az eseményre természetesen nem csak az aktív vakvezetőkutyákat és gazdáikat várták, hanem a kölyöknevelőket, a már nyugdíjazott négylábúakat és mindenkit, aki érdeklődik a kutyával való közlekedés iránt.

Kép: Az új regenerációs részleg kulcsainak ünnepélyes átadása

A program délelőtt 10 órakor hivatalos megnyitóval vette kezdetét. Schiff Mónika, a Vakvezetőkutya Kiképző Iskola vezetője, a rendezvény háziasszonya köszöntötte a munkatársakat, önkénteseket és vendégeket. Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke rövid beszédében méltatta a vakvezetőkutya képzés és a kutyák jelentőségét a vak emberek életében. Köszöntőt mondott dr. Szilágyi Zoltán is, akinek neve az iskola állatorvosaként és korábbi vizsgáztatóként az elmúlt közel harminc évben szinte összeforrt a magyar vakvezető képzés történetével. Ezt követően került sor az új regenerációs részleg kulcsainak ünnepélyes átadására. Az iskola állatorvosi rendelője mellett kialakított helyiségekben, amiket a nap folyamán bárki bejárhatott, modern és higiénikus körülmények között folyhat mostantól a frissen műtött kutyák ápolása és megfigyelése.

A nap során számos érdekes program várta az érdeklődőket.

Az iskola tanpályáján először a Szövetség kutyakiképző munkatársai tartottak bemutatót képzésben lévő vakvezető jelöltekkel, amit Schiff Mónika kommentált a közönség számára. Ezt követően a vakvezetőkutyák és gazdáik vették birtokba a tanpályát, ám a hagyományos verseny nyereményei helyett ezúttal a kiképzők észrevételeit, tanácsait és dicséreteit zsebelhették be a bátor vállalkozók. A rendezvényről végül természetesen mindenki ajándékkal tért haza: a gazdik pólót, a kutyák pedig bilétát kaptak, melyen nevük Braille-írással is olvasható. Ezt az apró meglepetést Kiss Virág képzőművész készítette egyedileg valamennyi négylábú számára. A továbbiakban lehetőség volt a kenelek meglátogatására és a vakvezető növendékekkel való ismerkedésre, miközben a büfében hotdoggal és innivalóval vártak mindenkit.

Talán még az égiek is örömmel nézték a népes összejövetelt

A Nap szikrázóan sütött, felhő még mutatóban se volt az égen, embernek és kutyának is hamar melege lett, így minden talpalattnyi árnyékos terület hamar benépesült a vidáman beszélgető emberekkel és az egymással barátkozva is nagyon fegyelmezett kutyákkal. Tökéletes nap volt, amit jól szemléltet az a szív alakú fotó is, amit egy drón készített felülnézetből a népes vendégseregről.

Kép: Kutyaiskola kiképzői kutyáikkal gyarkolatoznak

Ebéd után ismét a kiképzőké volt a színpad, akik ezúttal a kölyöknevelésről és a vakvezetőkutyák kiképzéséről tartottak nagyon élménygazdag és szórakoztató előadásokat. A nap fénypontját kétségtelenül a Centenáriumi Év programsorozat fővédnöke, Peller Károly operett műsora jelentette, aki Bódi Barbara művésznővel együtt alaposan megénekeltette és megtáncoltatta a közönséget. Tőlük a stafétát, vagyis a mikrofont Krizbai Teca vette át, akinek ilyen felvezetés után már igazán nem volt nehéz dolga. Míg az emberek a napon táncoltak és énekeltek, addig a kutyák leginkább az árnyékba húzódva pihentek, természetesen most is szemmel tartva gazdáikat.

Kép: Peller Károly és Bódi Barbara színművészek duettet énekelnek

Bár pontos statisztika nem áll rendelkezésünkre, szinte biztos, hogy közel száz kutya és többszáz gazdi, kolléga, önkéntes, támogató és érdeklődő töltötte együtt ezt a szombati napot. Igazán méltó módon ünnepeltük a vakvezetőkutyák mérhetetlen hűségét és odaadó munkáját, illetve a kiképzők áldozatos és maximális hivatástudattal végzett tevékenységét.

A kutyaiskola főtámogatói

A rendezvényen jelen voltak a kutyaiskola legelkötelezettebb támogatói, köztük a Vesper KFT., a Centenáriumi Év programsorozat főtámogatója, valamint a Peko-Pet Food Kft., akik a Loyalty is Royalty kampányból befolyó összeggel már harmadik éve segítik az MVGYOSZ vakvezetőkutya képző tevékenységét. Adománygyűjtő termékeik megvásárlásával ezen a napon is bárki hozzátehetett a tőlük érkező támogatáshoz.

Vesper Kft. részére elismerő oklevél átadása