Hallgatóink leveleinek és néhány friss informatikai hírnek köszönhetően lényegében átbeszélgettünk egy egész adást az akadálymentes informatikáról, kiemelve a Facebook és a Messenger körüli legújabb híreszteléseket, illetve az okostévék vásárlásakor felmerülő problémákat.

Következő adásunk tematikájának összeállítását főként hallgatóinknak köszönhetjük, hiszen a műsort ezúttal észrevételeik, kérdéseik alapján szerkesztjük. Beszélgetünk a legutóbbi két műsor kapcsán érkezett véleményekről és kérdésekről, illetve arról értekezünk egy nagyot, mihez nyúlhat az, aki a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással kíván olyan új okostévét venni, amely beszédtámogatást is nyújt, és így hozzáférhető vakon. Ebben az ársávban még mindig az Android tévék vannak túlsúlyban, így ezekről beszélgetünk, megvitatjuk korábbi tapasztalatainkat és a kapcsolódó legfrissebb infókat, illetve igyekszünk használható tanácsokat adni televízió vásárlásához.

Beszélgetünk még a korábban bemutatott Whisper beszédfelismerő rendszerről, illetve arról, hogy a legújabb pletykák szerint a Facebookot is birtokló Meta nevű óriáscég egybe kívánja olvasztani a Facebookot és a Messengert, melyeket néhány évvel ezelőtt teljesen különválasztott.
Szó lesz a lehetséges következményekről, illetve a döntés hátterében húzódó tényezőkről is.

Alapozzon a hétvégére egy laza informatikás órával, hallgassa meg az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány Gépház című műsorának legújabb adását!

Mikor? 2023. március 17-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet a www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u

Rauch Róbert
műsorvezető