Nemcsak napsütésben, sőt kánikulában volt gazdag Szent Iván hava, hanem az MVGYOSZ háza táján közösségi eseményekben is. Új rovatunkban, a Hónapsorolóban azt tekintjük át, hol jártak az elmúlt hetekben az MVGYOSZ munkatársai, és hogy ki mindenkit láttunk vendégül.

Június 10-én és 11-én sokszínű programmal várta a városligeti Millennium Háza az érdeklődőket. A „Tégy egy lépést” címmel meghirdetett esélyegyenlőségi eseménysorozaton többek között díjmentesen látogatható koncertek, szemléletformáló előadások és bemutatók várták az érdeklődőket. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége standjánál a látogatók többek között kipróbálhatták a látássérült személyek számára a szövetség által gyártott segédeszközöket és társasjátékokat, illetve szimulációs szemüvegek segítségével azt is megtapasztalhatták, hogy az egyes szembetegségek okán bekövetkező látáscsökkenéssel mennyit és hogyan látnak a látássérült emberek. Azok, akik a négylábú segítőtársakról szerettek volna többet megtudni, a helyszínen találkozhattak egy ízig-vérig vakvezetőkutyával és gazdijával is. A szombati programon az MVGYOSZ-t Schiff Mónika, Moni Imola, Koczkásné Tóth Csilla, Sebők Andrea, Gál Enikő munkatársak és Artúr kutyus képviselte.

Vakvezetőkutyás eseményekben a következő hetekben sem volt hiány: június 13-án a csepeli Eötvös Általános Iskola diákjai látogattak el az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjába. Mint mindig, most is osztatlan sikert arattak a kölyökkutyusok, a kutyás bemutató, a kennellátogatás, az akvárium halai és persze a jégkrém, melyet a látogatás végén fogyaszthattak el a nebulók.
Június 18-án pedig a Városligetben, a Királydomb Piknik-kertben mutatkoztak be a szövetség vakvezetőkutyái az első Kutyajó Petlegio Napon. Dr. Nándorfi Zoltán állatorvos meghívásának eleget téve József Anna, Gazsó Krisztina, Schiff Mónika és a két tanuló eb, Linda és Ramsey vidám és színvonalas előadással mutatta meg az ébredező budapestieknek, hogy miben tudnak segíteni a vakvezetőkutyák a látássérült embereknek.

A közelgő nyár ellenére szakmai tanácskozásokban sem volt hiány. Június 16-án Németh Orsolya szakmai vezető a Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma közel hetven fős nevelőtestületének évzáró értekezletén tartott előadást. A szövetség szolgáltatásainak bemutatásán túl, felhívta a figyelmet a Jövő kilátásai program rendezvényeire és a jovokilatasai.mvgyosz.hu honlapon összegyűjtött hasznos információkra, valamint az adaptált tankönyvek igénylésére is.

A hazai eseményeket egy nemzetközi tanácskozás követte. A Szerb Vakok Szövetsége meghívására az MVGYOSZ képviselői is részt vettek a látássérült emberek balkáni konzultatív bizottságának 28. konferenciáján. A személyes találkozásra a résztvevőknek a pandémia miatt utoljára három éve volt lehetőségük. A Belgrádban megrendezett eseményen a magyar látássérült embereket Németh Orsolya szakmai vezető és Ollé Attila nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatárs képviselte. A június 19-22. között megtartott konferencia első napján a résztvevő országok képviselői beszámoltak a vak és gyengénlátó emberek helyzetéről elsősorban az oktatási inklúzióra, a társadalmi befogadásra és a világjárvány hatásaira helyezve hangsúlyt. Ennek kapcsán felszólalásában Németh Orsolya az MVGYOSZ és a tagegyesületek online szolgáltatásait mutatta be, melyek eredményesen csökkentették a látássérült emberek izolációját a járvány időszakában. Munkatársaink meglátogatták a Szerb Vakok Szövetsége Braille- és hangoskönyvtárát, aminek hatalmas állományára méltán büszkék annak üzemeltetői.

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (MAGYE) nagyszabású szakmai konferenciával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. A június 29. és július 1. között Miskolcon megtartott eseményre az MVGYOSZ is meghívást kapott: Németh Orsolya szakmai vezető a Látássérültek Pedagógiája Szakosztály ülésén mutatta be a szövetség vak és gyengénlátó gyermekek és fiatalok oktatását támogató érdekképviseleti munkáját és szolgáltatásait. A jubileumi rendezvényen való megjelenés azért is örömteli számunkra, mivel ez a meghívás is jól érzékelteti azt a közeledést, ami az MVGYOSZ és a gyógypedagógiai szakma között megvalósult az elmúlt évek kapcsolatépítő és szakmai tevékenységeinek eredményeként.

Az érdekképviseleti feladatellátást erősítette június 29-én a KSH meghívására a népszámlálási kérdőív fogyatékosságra vonatkozó kérdéseivel kapcsolatos szakmai egyeztetés is, hiszen a népszámlálás határozott célkitűzése, hogy pontos adatokkal szolgáljon a fogyatékossággal élő személyek csoportjairól is. Ehhez szükséges a lakosság ösztönzése annak érdekében, hogy a törvény szerint önkéntes kérdésekre a lehető legnagyobb mértékű legyen a válaszadás. A fogyatékos emberek létszámának és összetételének felmérése, az azzal kapcsolatos minél pontosabb adatgyűjtés a velük foglalkozó szervezetek, így az országos érdekképviseletüket ellátó szövetségek számára is rendkívül fontos, ezért az MVGYOSZ kiemelt figyelmet szentel a népszámlálás során kitöltendő kérdőívben szereplő, a fogyatékossággal kapcsolatos kérdések helyes megfogalmazásával, illetve az önkitöltős kérdőívek akadálymentességével kapcsolatos érdekképviseleti munkának.

A sok-sok rendezvény mellett júniusban is folytatódott az MVGYOSZ tagegyesületeinek ellenőrzése. A szövetség vezetői június 1-jén a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületét, június 28-án a budapesti székhelyű Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületét, másnap pedig a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületét keresték fel Egerben.

Az örömteli találkozásokat három sikeres vakvezetőkutya közlekedésbiztonsági vizsga tette teljessé. Június 2-án Kroll Zsuzsanna és Babér vakvezetőkutya Budapesten, június 23-án Bugovics Edit és Tánya vakvezetőkutya egy Balaton-parti városban, június 28-án pedig Dömötör Attila és Panni vakvezetőkutya Győrben tett sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát.

Hegedűs Katalin
kommunikációs munkatárs