Bizony a pihenés nyáron mindenkinek jár, így a Hobby Rádió Gépházas csapatának is. Annak érdekében, hogy a hallgatók mégse maradjanak péntek esti Gépház nélkül, a beszélő okostévét, a PotPlayer-t és az okosporszívót népszerűsítő műsort megismételjük. Miről is szóltak ezek a műsorok?

Augusztus 12-én a beszélő okostévét bemutató műsort hallgathatjuk meg újra.

Megfizethető, megbízható és sokoldalú beszélő tévét próbáltunk ki a Gépházban január 21-én, a műsorban pedig visszatérő vendégünk, Gombos Ferenc volt segítségünkre, aki a beszélő televíziók tekintetében igen széles körű tapasztalatokkal rendelkezik, most egy egészen mérsékelt árfekvésű, beszélő Androidos televíziót mutatott meg a nagyközönségnek.

Ferivel megbeszéljük, sőt ki is próbáljuk, hogy 2022 elején mire lehet számítani vakon egy nyolcvanezer forint alatti tévétől. Tesszük ezt a Tesla 32S605BHS típusú készülék segítségével, amelyet vendégünk hoz minden kedves érdeklődő számára. Műsorunkban meghallgatjuk a készülék legérdekesebb tulajdonságait, kitérünk az akadálymentesen használható funkciókra, illetve természetesen azokra a szolgáltatásokra is, amelyek pillanatnyilag nem használhatóak látás nélkül.

Augusztus 19-én egy kevésbé ismert, de rendkívül akadálymentes lejátszószoftvert népszerűsítő márciusi adást ismétlünk.

Windows rendszeren működik, látássérülteknek készült szolgáltatásokat is tartalmaz, és a feliratos videóanyagok egy részét is hozzáférhetővé teszi. Ez a Pot Player. Az ingyenes, könnyedén telepíthető és egyszerűen használható lejátszóval mindazonáltal érdemes alaposan megismerkedni, ugyanis annak fejlesztői kifejezetten sok időt és energiát szántak arra, hogy produktumuk a képernyőolvasót használó emberek számára is hozzáférhető legyen, és egyedi élményt nyújtson.

Külön kisegítő funkciókat is kapott a szoftver, amely kibővített képernyőolvasó-támogatást jelent, illetve elérhető talán a legérdekesebb funkció, a feliratozott videók automatikus felolvasása. Ennek értelmében egyes videó- és felirattípusok esetén a Pot Player a feliratokat nem csupán megjeleníti, hanem valós időben ki is küldi a képernyőolvasó vagy az egyéb beszédszintetizátor számára, ilyenformán pedig a látássérült felhasználó képes lehet olyan filmeket is megnézni, amelyek idegen nyelvűek, de tartozik hozzájuk magyar felirat.

Ez a szolgáltatás a helyben tárolt videóknál, illetve akár a YouTube-on talált feliratos műsoroknál is működik. Adásunkban megmutatjuk a Pot Player menürendszerét, megtárgyaljuk a legfontosabb billentyűparancsokat, és persze kipróbáljuk, milyen lehet a szoftverrel vakon feliratos videókat hallgatni!

Augusztus 26-án újra az okosporszívóé a főszerep.

Májusi első adásunk ismétlésében egy olyan eszközt prezentáltunk, amely korábban még soha nem járt a Gépházban, ez pedig egy Xiaomi okosporszívó. Ráhangolódás gyanánt a készülékkel történő ismerkedést egy rövidke beszélgetés előzi meg, amely érinti az itthon új szakaszába lépő mobilcsere-akciót, illetve röviden arról is váltunk pár szót, mit is jelent a virtuális magánhálózat, a VPN.

Mindezek után máris az új jövevénnyel foglalkozunk, amely egy alsó-középkategóriás okosporszívó, rendeltetése pedig, hogy a takarítást minél egyszerűbbé tegye. Látás nélkül persze még inkább kihívást jelenthet lakókörnyezetünk tisztán tartása, egy okos takarítógép pedig rengeteget segíthet ebben. Műsorunkban kipróbáljuk ezt az új szerzetet, tapasztalatainkat pedig minden kedves érdeklődővel megosztjuk.

Beszélünk az eszköz működéséről, megnézegetjük a hozzá tartozó okostelefonos alkalmazást, végül takarítunk is egy keveset a Gépházban.

Hallgassa újra a Gépház idei népszerű adásait!

Mikor? 2022. augusztus 12-én, 19-én és 26-án, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u

Rauch Róbert
műsorvezető