A tervek szerint a péntek esti hagyományos adást egy rendkívüli élő tudósítás is követi szombat délelőtt 10.00 órától, a Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciájáról.

Az előttünk álló hétvégén a Gépház csapata a megszokottnál jóval hosszabb időt tölt majd a mikrofonok előtt, a péntek esti adást ugyanis másnap egy csaknem hatórás tudósítás követi majd. A péntek esti műsorban megannyi hasznos, vicces vagy épp kissé abszurd informatikai aktualitást és hírt prezentálunk, illetve egy kevesek által ismert, de mindenki számára elérhető szolgáltatással, az elektronikus dokumentum-hitelesítéssel, vagy ha úgy tetszik, aláírással foglalkozunk.

Másnap pedig segítőinkkel és mobilstúdiónkkal vonulunk ki az idén is megrendezésre kerülő LESEK-re, ahol a látásukban akadályozott érdeklődők megismerhetnek, sőt ki is próbálhatnak olyan eszközöket, megoldásokat és újdonságokat, amelyek szinte az élet minden területét képesek egyszerűbbé tenni.

A Gépházban – profilunkhoz híven -, a legnagyobb hangsúlyt az informatikai segédeszközökre fektetjük, de a kiállításra megannyi érdekes előadás, vendég, projekt is ellátogat, amelyekkel lehetőségeink szerint igyekszünk majd foglalkozni.
Nagyítók, beszélő eszközök, akadálymentesen hozzáférhető játékok, hallgathatóvá alakított képi anyagok, tájékozódást és közlekedést segítő elektronikus és egyéb eszközök, az itt felsoroltak csak egy kis részét képezik az egésznek, a LESEK kínálata idén is igen bőséges lesz!

A Gépház stábja a megnyitótól a rendezvény végéig a helyszínen lesz, és interjúkkal, élő tudósítással szolgál azon hallgatóknak, akik valamilyen okból nem tudnak ellátogatni az Ajtósi Dürer sor 37. szám alá, ahol a LESEK megrendezésre kerül.

Találkozzon az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány informatikai magazinműsorával, a Gépházzal 2022. november 18-án, pénteken 20:00 órakor, valamint 2022. november 19-én, délelőtt 10.00 órától az online hallgatható Hobby rádióban!

A rádió a www.hobbyradio.hu weboldalon érhető el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u

Rauch Róbert
műsorvezető