A Microsoft Excel táblázatkezelőről szinte mindenki hallott már, de jónéhányan vannak azok, akik már a nevét sem szeretik hallani, mert úgy tartják, számukra túl bonyolult. Noha az Excel funkcionalitása és felhasználhatósága hihetetlenül sokrétű, vannak olyan műveletek, amelyeket kezdők is könnyedén elsajátíthatnak.

A Gépház soron következő, péntek este induló adásában megpróbáljuk felkelteni azon hallgatóink érdeklődését, akik nem rendelkeznek ismeretekkel a Microsoft Excel táblázatkezelőt tekintve, és idáig nem is tartották fontosnak, hogy foglalkozzanak vele.
Noha tény, hogy nem mindenkinek van szüksége erre a szoftverre, igen sok munkahelyen a munkavégzés egyik feltétele legalább az Excel alapfokú ismerete, illetve számos esetben találkozhatunk különböző forrásokból származó táblázatokkal, amelyeket leggyakrabban ezzel a programmal kell kezelnünk.

Adásunkban megmutatjuk az Excel alapvető kezelési sajátosságait, a táblázatokon, táblázatokban történő navigációt, és elvégzünk néhány igen hasznos műveletet is, amelyek sokkal kevésbé bonyolultak, mint azt sokan gondolják, ellenben rendkívül hasznosak.
Az infókat ezúttal heti vendégünk, Bede Anita szállítja, akivel Excelben fogunk adatokat rögzíteni, számolási műveleteket végezni, illetve összehozunk egy egyszerű, de nagyszerű árlistát is.

Várjuk hallgatóinkat a megszokott időpontban, ezúttal kedves vendégünkkel!

Mikor? 2023. március 10-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet a www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u

Rauch Róbert
műsorvezető