Sok tekintetben újult meg az MVGYOSZ hangoskönyvtára az elmúlt években: felvette Bodor Tibor színművész nevét, létrejött az online hangoskönyvtár, gyarapszik az állomány, idén pedig új helyre költözött, ahol új könyvtáros fogadja az olvasókat. Ismerjék meg Szilágyi Ildikót.

Harminchét éve vagy könyvtáros. Miért választottad ezt a hivatást?

Egy Bács-Kiskun megyei faluban, Sükösdön töltöttem a gyermekkoromat, amely Baja és Kalocsa között fekszik. Gimnáziumba Kalocsára jártam, ahol III. osztályban a könyvtárkezelési ismeretek fakultációt választottam. Ekkor ismertem meg a kalocsai könyvtár igazgatóját, aki nagyon nagy hatást tett rám. Olyan jó szakemberré és olyan jó emberré szerettem volna válni, mint amilyen ő volt. Az érettségi után a családunk helyzete nem engedte meg, hogy továbbtanuljak, ezért a bajai könyvtárban helyezkedtem el. Aztán levelezőn földrajz-könyvtáros diplomát szereztem a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, 1988-ban végeztem. Ekkor keresett meg a már említett könyvtárigazgató, hogy megüresedett náluk egy állás és nagyon vár a munkatársai közé. Ez számomra hatalmas elismerés volt, amire nem lehetett nemet mondani.

 

Hol dolgoztál korábban és milyen tapasztalatokat szereztél?

A kalocsai könyvtárban feldolgozó könyvtárosként kezdtem, majd módszertani könyvtárosi feladatokat láttam el. Húsz település könyvtárait jártam ellenőrizni és segíteni a szakképzett könyvtárossal nem rendelkező kis intézményeket, amiben kellett. Ez nagyon jó iskola volt, hiszen beleláthattam a könyvtárosi munka minden szegmensébe a gyűjteményezéstől az olvasószolgálaton át az egyéb módszertani feladatokig. Később Gödöllőre költöztem, ott két évig egy iskolai könyvtárban dolgoztam. Aztán a férjemmel Debrecenben telepedtünk le, itt először a tanítóképző könyvtárában kaptam állást, ám hamarosan átkerültem a városi könyvtárba, ahol huszonhat évet töltöttem el. 2016-ban úgy döntöttünk a férjemmel, hogy Budapestre költözünk, ő ugyanis már 2009 óta itt dolgozott. Itt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Rákoskeresztúri Fiókkönyvtárának vezetője voltam.

 

Van valami, ami a látássérült emberekhez köt?

2006-ban a debreceni városi könyvtár munkatársaként találkoztam Rózsa Dezsővel és a Fehér Bot Alapítvánnyal. Velük és a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületével közösen indítottunk el egy esélyegyenlőségi programot az Újkerti Könyvtárban, amelynek célja a sérült emberek könyvtári integrációja volt. A könyvtárban látás-, hallás- és értelmi sérült emberekből álló csoportokat fogadtunk, irodalmi műsorokat és akkoriban még érzékenyítésnek nevezett  szemléletformáló foglalkozásokat szerveztünk tíz éven át. Az önkormányzat is felfigyelt a kezdeményezésünkre, amely így könnyen túlnőtt a városon és regionális szinten folytatódott. Ehhez a programhoz fűződött a Szavamat adom című közéleti és irodalmi “showműsor”, melynek moderátora Rózsa Dezső volt. A beszélgetésre felkért közéleti személyiségek emberi oldalukat mutathatták meg, ráadásként pedig felolvasták kedvenc irodalmi alkotásaikat. Az évek során közel százan adták a szavukat. De szerveztünk könyvbemutatót az Óda a fényhez című antológiáról, nálunk is bemutatták a Helen Keller emlékműsort és volt több tapintható tárlatunk.

 

Hogyan találtál rá az MVGYOSZ-re és a látássérültek könyvtárára?

Igazából Nagyné Berke Mónika talált rám. Még Debrecenből ismerjük egymást, azonban évek óta nem találkoztunk egészen egy 2019-es budapesti konferenciáig. Itt mesélt Móni arról, hogy átalakulásban van a szövetség könyvtára, és hogy szakképzett könyvtárosra és rendezvényszervezőre van szükségük.

 

Mit vársz az új munkádtól?

Azzal, hogy eljöttem Budapestre, elszakadtam attól, ami igazán örömöt okozott a munkámban. A Szabó Ervin Könyvtárban nem találtam meg azokat a kapcsolódásokat, amelyeken keresztül a korábbi tevékenységeimet folytathattam volna. A könyvek általi segítségnyújtást tekintem életfeladatomnak, ezt pedig, úgy érzem, itt, a látássérült emberek között tudom megvalósítani. Nem kis kihívás ötvenöt évesen váltani, de remélem, hogy most ismét a helyemre kerültem.

 

Úgy tudom, már most vannak ötleteid és terveid a könyvtár fejlesztésére, megújítására. Mik ezek?

Elsőként át kell tekintenem a teljes állományt, hogy tudjam, mi az, ami rendelkezésre áll és milyen irányban kell fejleszteni. Úgy látom, szükség van egy olyan egységes katalógusra, amely tartalmazza a Braille-írásos, a CD-n és az online elérhető hangoskönyveket, ezáltal gördülékenyebbé válhat a kölcsönzés. Fontos lenne, hogy ebben a katalógusban a könyvekhez tárgyszavak is tartozzanak, az olvasói igények ugyanis sokszor nem konkrét kötetre vagy szerzőre, hanem műfajra és témára vonatkoznak. Fontosnak tartom, hogy “zöld” könyvtár legyünk, vagyis óvjuk a környezetet, így például csak abban az esetben nyomtassunk ki egy könyvet pontírással, ha arra valóban van igény. Célom megmenteni és az utókornak megőrizni a régi gyűjteményt, ami Magyarországon egyedülálló, egyfajta nemzeti kincs. Jelenleg abból a szempontból vizsgálom át az állományt, hogy a már meglévő sorozatok teljesek-e, ha nem, akkor mindenképpen pótolni szeretném a hiányzó részeket. Fontosnak tartom a látássérültek számára hozzáférhető művek bővítését a sikerkönyvekkel és a kortárs irodalom értékeivel.

 

Hogyan képzeled el az itteni könyvtárosi munkádat?

Az olvasókkal személyes kapcsolatot szeretnék kialakítani, könyvtárosként a jó könyvismeret mellett a jó emberismeret is fontos számomra. Ahhoz, hogy valóban az olvasó kedvére való műveket tudjak ajánlani, szeretem személyesen megismerni őket. Hiszek az irodalom gyógyító, felszabadító és lélekemelő erejében és abban, hogy életszakaszonként más-más irodalmi alkotásokra van szükségünk. Szerintem időnként meg kell állnunk, hogy beszélgessünk az olvasmányélményeinkről. Engem mindig érdekel, hogy egy-egy mű kinek hogyan segít az adott életszakaszában, foglalkoztatnak a különféle olvasatok.

 

Van valami, amitől tartasz az új munkád kapcsán?

Az emberben mindig van megfelelési kényszer, főleg ha ennyi évet eltöltött már egy szakmában. A tetteimmel kell bizonyítanom, hogy értek ahhoz, amire vállalkoztam. Ebben az új munkakörnyezetben számomra az emberi közösség jelenti a megtartó erőt. A technikai feltételek és feladatok azok, amelyektől elsősorban tartok. Korábban nyomtatott könyvekkel voltam körülvéve, itt pedig láthatatlan betűk vannak. Amikor 83-ban elkezdtem dolgozni, még nem voltak számítógépek az intézményekben, az informatikai ismereteket folyamatosan, autodidakta módon sajátítottam el. Most pedig az olvasóink egy része már MP3-lejátszón vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül kölcsönzi a könyveket. A Braille-írással is meg kell ismerkednem, mindenképpen szeretném megtanulni.

 

Kérlek, áruld el, neked ki a kedvenc íród, vagy mit olvasol legszívesebben!

Az irodalom terén mindenevő vagyok. Egyfelől azért, mert egy könyvtárosnak tájékozottnak kell lennie az aktuálisan felkapott bestsellerek terén is, másfelől meg azért, mert sokféle műfajt szeretek. Rendszeresen olvasok ifjúsági és kortárs irodalmat, néha még a könnyedebb műfaj is belefér. Nagyon szeretem Fábián Janka századfordulós történeteit és Háy Jánost is, akinek a prózája szembesít a saját életem bizonytalanságaival. Gyakran olvasok pszichológiai és irodalomtörténeti műveket, általában több könyv is van az éjjeliszekrényemen. Sokat olvasok utazás közben. Mostanában rákaptam a hangoskönyvekre, így már a főzéssel eltelő időt sem sajnálom annyira.

 

A könyvtárosi munkád mellett rendezvények szervezésével is foglalkozol majd. Milyen eseményeket tervezel?

Sok ötletem van. Szeretnék irodalmi kávéház jellegű rendezvényeket szervezni: író-olvasó találkozókat, beszélgetéseket, helytörténeti előadásokat, de akár könyvklubot is indítanék. A Pécsi Egyetemen elvégeztem az irodalomterapeuta képzést, szívesen indítanék olyan önismereti csoportokat, melyeknek eszköze egy-egy irodalmi mű. A legfontosabbnak viszont azt tartom, hogy kipuhatoljam az olvasók igényeit és azok mentén valósíthassam meg a rendezvényeket. És természetesen a szövetség nagy rendezvényeinek megszervezésében és lebonyolításában is részt veszek.

 

Említetted a családodat, és hogy a többszöri költözés miként hatott a pályádra. Mesélj kicsit róluk!

A férjem villamosmérnökként dolgozik. Két lányunk van, akik már felnőttek. A nagyobbik hetedik osztályos volt, amikor elindítottuk az esélyegyenlőségi programot, ő annyira “megfertőződött”, hogy látás- és hallássérült szakos gyógypedagógus lett. A kisebbik lányunk a Debreceni Egyetemen tanul gazdasági informatika szakon.

 

Mit üzensz a hangos- és a Braille-könyvtár olvasóinak?

Várok mindenkit nagy szeretettel, hogy megismerkedhessünk, és hogy közösen választhassunk olvasnivalót. Várom a visszajelzéseket is, hogy mit olvasnának szívesen. Abban hiszek, hogy egy könyvtár akkor működik jól, ha a célközönsége szolgálatában áll. Könyvtárosként kincsek birtokosai vagyunk, és rajtunk áll, hogy miként tudjuk ezt a köz javára fordítani.

 

Németh Orsolya