2018-ban, az MVGYOSZ centenáriumi évében indult el az a projekt, melynek keretén belül teljes körűen felújítják a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Hermina úti székházát.

A 2,9 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően megújul a szövetség központjának otthont adó, műemléki védelem alatt álló Sipeki-villa, továbbá egy többfunkciós szolgáltatóház is épül, melyben helyet kap egy modern, 300 ember befogadására képes rendezvényterem is.

A Hobby Rádióban az elmúlt három évben több interjú, riport hangzott el a felújítás előrehaladásáról, az egyes munkafázisokról, valamint a projekttel kapcsolatban Áder János köztársasági elnök, Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere, Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár által tett bejelentésekről, továbbá az MVGYOSZ munkatársai is nyilatkoztak a tervekről.

2021 tavaszán elkezdődtek a tereprendezési, majd a bontási munkálatok. A Hobby Rádió hangképes összeállításában az őszig történtekről beszélgetett a műsorvezető (Pille) Erhart Péter üzemeltetési vezetővel és Szávity Miklós építésvezetővel. A beszélgetés nem stúdiókörülmények között készült, hanem a Hermina úti székház építkezésén. A riporternek már a bejutás sem volt egyszerű az építkezés területére, ahol a szigorú biztonsági előírásokat mindenkinek be kell tartania, többek közt csak védősisakban és -felszerelésben lehet belépni és ott tartózkodni. A műsor felvétele alatt is dolgoztak az építőmunkások, valamint a munkagépek, ami természetesen zajjal jár, ám ennek ellenére egy olyan sokrétű, komplex anyagot sikerült összeállítani, amelyben a hallgatók számára az aktuális állapotok mellett még a pincehelyiség is bemutatásra kerül.

A műsor meghallgatható 2021. november 5-én (pénteken) 19 órától a Hobby Rádióban.
www.hobbyradio.hu