A jövő kilátásai projekt 2018 októberében egy konferencia keretében mutatta be tevékenységét interaktív módon a nagyközönségnek. De ez a rendezvény nem csupán a prezentálásról szólt. Több hozzászólásban is jelezték a szervezők számára az esemény alatt, illetve azt követően, hogy szükség lenne egy térre, ahol elmondhatják, milyen problémákkal találkoznak az oktatás területén, s beszélgethetnek arról, hogy ugyanezekre a problémákra milyen MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGEK léteznek. Mindemellett fontos, hogy ezen összejöveteleken ELHANGZOTTAK ELJUSSANAK A MEGOLDÁSÉRT FELELŐS DÖNTÉSHOZÓ SZERVEKHEZ.

„A jövő kilátásai projekt előtt még hosszú az út. De a közös érdek, mely mögött rengeteg ember áll, segíti eljuttatni célja felé. Ez az időszak, a helyzetfelmérés időszaka, melynek során a tapasztalt akadályokat, azok okainak elemzését, azok elhárítására tett javaslatait a munkabizottság ajánlás formájában eljuttatja az illetékes intézményekhez. Ezen célok eléréséhez vezető út kezdetének egyik fontos állomása volt ez a konferencia. Egy szükséges alapot adott a 2019-ben tervezett rendszeres találkozóknak, melyek az Együtt a jövőnkért nevet viselik.”
(részlet a Vakok Világa januári számából)

Az Együtt a jövőnkért találkozókra várjuk az érintetteket, kevésbé ceremoniális formában, mint ahogy A jövő kilátásai – nyílt kerekasztal beszélgetés című konferencia zajlott.

Az első alkalom egyik témája: Saját magunk érdekképviselete és a megalapozott véleménynyilvánítás. A megfelelő panasztétel.

A találkozó második témáját a résztvevők fogják eldönteni. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a legsürgetőbb, illetve a legaktuálisabb ügyekről beszéljünk, melyekről Ti, érintettek tudtok a legtöbbet.

 

Az alkalom időpontja: 2019. január 30. 16:00

Helyszín: MVGYOSZ Hermina terme (1146 Budapest, Hermina út 47.)

 

Ha szeretne részt venni a programon, kérjük, írjon 2019. január 28. délig a szervezes@mvgyosz.hu email címre.

 

Kérünk Mindenkit, küldjenek jógyakorlat elérhetőségeket folyamatosan.

 

Várnak szeretettel minden kedves tenni vágyó érdeklődőt a szervezők!

 

A változás jogát fenntartjuk.

 

 

Gondolatok a témához…

Sokszor lehet tapasztalni, hogy valaki belekerül egy problémákkal teli helyzetbe, és egyszerűen nem tud továbbjutni. Pedig lehetséges, hogy a megoldás nem is lenne messze. De az odavezető utat mégsem találjuk meg. Magyarországon nem mondhatjuk, hogy nagy kultúrája lenne a megfelelő panasztételnek, mely nem a célból születik, hogy ártsunk a másik félnek. Egyszerűen azért, hogy megoldjuk saját, vagy társaink problémáját. Ha szeretnénk, hogy a dolgok minél előbb a megfelelő irányt vegyék az oktatás területén, szükségünk van arra a képességünkre is, hogy megtaláljuk a megfelelő helyet problémáink kifejtésére, s megfelelően képviseljük érdekeinket. Meg kell tanulnunk különbséget tenni panaszkodás és panasztétel között. Mely egyszerűen hangzik, de a tapasztaltak mégis azt mutatják, a gyakorlatban nehezen működik. A panasz, vagy JELZÉS sokszor az első lépése lehet annak, hogy a problémákra megoldásokat találjunk. Mindemellett fontos abban az esetben is visszajelzést adnunk, amikor valami folyamatosan jól működik. Ennek érdemes hírét vinnünk, hogy máshol mások is meg tudják teremteni az adott helyzetet. Ez is érdekképviseletünk része.

 

Néhány szó A jövő kilátásai projektről…

A projekt középiskolás látássérült fiatalok tanulását és tanítását célozza segíteni jógyakorlatok gyűjtésével. A gyakorlatokat várjuk minden érintettől, legyen az diák, tanár, szülő, vagy éppen volt diák.

Az összegyűjtött jógyakorlatokat eljuttatjuk a döntéshozó szervek irányába. Jelenleg a gyűjtés folyamata, interjúk készítése és találkozók szervezése zajlik.