Tudományos munka, nyelvtanulás, család, sport, egyesületi feladatok, hobbi: igazi időzsonglőr az, aki ennyi mindent képes koordinálni és helytállni minden helyzetben. Gombás Judit egy egyetemi óra és egy értekezlet között adott interjút a Vakok Világának, és mesélt arról, hogy hol kell keresni a hajtóerőt mindehhez.

Vakok Világa: A tanulás, az új ismeretek megszerzése mindig fontos volt számodra. Kiskorodban, amikor azt kérdezték tőled, hogy mi leszel, ha nagy leszel, mit válaszoltál?

Dr. Gombás Judit: Viszonylag hamar azt válaszoltam, hogy angoltanár. Ötödikes koromban kezdtem angolt tanulni, és nemcsak az angolt szerettem mint nyelvet, hanem Hoffmann Rita gyengénlátó angoltanáromat is. Gyakorlatilag a nullától egészen az egyetemig, a felsőfokú nyelvvizsgáig tőle tanultam angolul. Az a fajta barátság, ami köztünk a tanulás során kialakult, arra motivált engem, hogy tanuljak. Nagyon sokat számított az is, hogy személyében megismerkedhettem egy olyan látássérült felnőttel, aki példa volt arra, hogy az életben látássérültként is lehet boldogulni. Nagyjából hatodikos koromban azt mondtam, hogy angoltanár leszek. Szüleimet ez megnyugtatta: de jó, akkor ez a gyerek tudja, hogy mit szeretne csinálni. Nekem a gimi is így telt, hogy külön angolórákra jártam, aztán elkezdtem spanyolt is tanulni. Tényleg megnyugtató állapot volt, hogy tudtam, hogy hogyan tovább, és az is, hogy a szüleim megtehették, hogy mindezt pluszban is finanszírozzák. A Leövey Klára Gimnáziumban érettségiztem, majd először angol szakra felvételiztem az ELTE-re, és egy évvel később ugyanoda spanyol szakra. Úgyhogy így lettem aztán angol-spanyol szakos tanár. Illetve a spanyol az akkor csak bölcsész lehetett.

V.V.: Hogyan fordult a pályád a gyógypedagógia felé?

Dr. G. J.: Bonyolult történet. Már az egyetem alatt elkezdtem angolt meg spanyolt tanítani. Azt gondoltam, hogy ez az én utam, jártam a Corvinus Egyetem tolmács-fordító képzésére is. Mindeközben a magánéletem fontos része lett a sportolás és a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete, azaz a LÁSS, aminek egyik alapító tagja, aztán elnökségi tagja voltam, majd később pár évig az elnöke is. Sok mindent csináltam, mint egyébként az összes többi látássérült önkéntes is: pályázatokat írtam, próbáltam az egyesületet népszerűsíteni, programokat szervezni. Az egyesületi munka nagyon sok gyakorlati tapasztalatot hozott az életembe. És ugyanaz a Hoffmann Rita, akit már említettem, elkezdte rágni a fülemet, hogy miért nem iratkozom be doktori képzésre. Elég sokáig kategorikusan nemet mondtam, de aztán jött a 2010-es válság, hirtelen egyre kevesebb cég költött nyelvtanfolyamokra. Mivel zömében abból éltem, hogy cégeknél tanítottam angolt és spanyolt, el kellett gondolkoznom azon, hogy akkor hogyan tovább.

Addig nagyon jól ment a szekér, aztán hirtelen nagyon kevés munka lett. Közben azért egyre jobban foglalkoztatott a PhD, de azt is tudtam, hogy akkor viszont valami nagyon gyakorlatias dologból szeretnék doktorálni, és elég kézenfekvő volt, hogy ha már ennyi tapasztalatot szereztem a látássérült emberek sportjából, akkor valahogy erre haladjak tovább, nem akartam angol nyelvészetet tanulni még három vagy öt évig. Teljesen külsősként keveredtem a Testnevelési Egyetem doktori iskolájába, ahol a Budapesten élő, 18–65 év közötti látássérült személyek szabadidő-sportolási szokásainak és a szabadidősport látássérültek számára akadálymentes hozzáférésének vizsgálatát választottam a doktori értekezés témájául.

Közben 2013-ban megszületett a fiam, anyuka lettem. Amikor kétéves lett, és elkezdett bölcsibe járni, akkor újra előkerült a hogyan tovább kérdése. Látszott, hogy egy kisgyerekes anyukának a céges nyelvtanítás nem családbarát időbeosztású, hiszen vagy viszonylag korán reggel kellett órákat tartani, vagy munka után fél öttől, fél hattól. Az is látszott, hogy a disszertációm már záros határidőn belül meglesz, és tényleg pont kerül ennek a PhD-képzésnek a végére. Első körben az egyetemeken próbálkoztam, kézenfekvőnek tűnt, hogy először a gyógypedagógiai kart célzom meg, így mentem el Zászkaliczky Péterhez, aki nagyon támogató volt, és pár hónapon belül végül fel is ajánlott nekem egy státuszt. Úgy kerültem oda, hogy személyes és szakmai tapasztalataim ugyan voltak, de gyógypedagógus diplomám még nem. Időközben azt is elvégeztem. Így lettem gyógypedagógus.

V.V: Vannak még tanulással kapcsolatos terveid?

Dr. G. J.: Most úgy érzem – bár soha ne mondd, hogy soha – hogy egyelőre nem szeretnék formális képzésen részt venni, de francia nyelvet meg kutatásmódszertant a saját kedvtelésemre szívesen tanulnék. A tanulás mindig fontos volt számomra, sőt egy fontos kapaszkodó az életben, és az eredmény csak rajtam múlik. Ott kevésbé számítanak a külső tényezők. Persze kifoghat az ember egy kevésbé jó tanárt, vagy olyan oktatót, aki mondjuk, nem igazán akadálymentesen oktat. De azt végig tudtam, hogy magamtól a tanulásban mit várhatok. És azt kell, hogy mondjam, hogy az életemnek stabil, kiszámítható és biztonságot adó pontja az, hogy a tanulás ilyen jól megy nekem. Meg hát azért is hálát adok, hogy tudom kamatoztatni is a tudásomat, nem a fióknak tanulok.

V.V: „A sport olyan színtér, ahol a fogyatékos és a nem fogyatékos emberek informális keretek között találkozhatnak, és ahol a sport egy közös nyelv lehet, ami a szavak nélkül képes felnagyított, eltúlzott általánosításokat elfeledtetni” – írod a disszertációdban. Hogy érzed? Az elmúlt évtizedben történt előrelépés a látássérült emberek szabadidős sporttevékenységével kapcsolatban?

Dr. G. J.: Mindenképpen pozitív irányba mutatnak a változások. Jó kezdeményezés volt az MVGYOSZ túraszakosztálya, de a LÁSS volt az első olyan egyesület, amely szervezett formában kínált szabadidős sportolási lehetőséget a látássérült embereknek. A LÁSS annyival volt több a korábbi kezdeményezéseknél, hogy esetében tényleg egy kifejezetten erre a célra alakult civil szervezetről beszélhetünk. Igyekeztünk sokrétű sportolási lehetőséget biztosítani, hogy az is találjon magának tevékenységet, aki extrém sportra vágyik, például snowboardozni szeretne látássérültként, de az is, aki meg piláteszezni, jógázni. Nem tudok olyan szervezetről a LÁSS előtt, ahol ilyen nagy arányban, önkéntesen vettek volna részt látássérült emberek az egyesület működtetésében, sikerre vitelében.

V. V.: Milyen sportágakat próbáltál ki? Mi az, ami közel áll a szívedhez?

Dr. G. J.: A biciklizés, a tandemkerékpározás nagy kedvencem, de szeretek futni is. A LÁSS-sal kezdtem el rendszeresen futni, de azt is ennek az egyesületnek köszönhetem, hogy tudom, melyek azok a sportágak, amiket mondjuk nem szeretek. Próbáltam a LÁSS-sal kétszer-háromszor síelni, rájöttem, nem szeretek síelni, és mégis azt gondolom, iszonyú fontos, hogy kipróbálhattam ezt a sportágat. Mert ugye nincs az az opció, hogy megnézem a tévében, tetszik, nem tetszik, hanem vakon csak akkor tudod meg egy sportról, hogy az mi, hogy milyen eszközök vannak benne, hogy milyen érzés, hogy ha tényleg magad ki tudod próbálni. Igazából ez egy fontos tanulási színtér is.

V. V.: Család, munka, tanulás mellett még mindig rendszeresen sportolsz?

Dr. G. J.: Bizony, mindig van valami aktuális kattanásom. Most úgy alakult, hogy kettő van egyszerre. Négy éve futottam életem első félmaratonját, most fogom a másodikat május 22-én, úgyhogy most a tavasz nagyjából az erre való felkészülés jegyében telik. Illetve egy barátomat megkérdeztem, és igent mondott, hogy körbetekerné velem a Balatont, 10 óra körüli szintidőt kitűzve magunk elé. Nem fogunk sírni, ha kicsúszunk a 10 órából, de jó lenne, ha sikerülne. Nekem keretet ad, és így sokkal könnyebb rendszerben tartani önmagamat, ha van valami cél előttem.

V. V.: Néhány hónappal ezelőtt jelent meg a Családhatározó című könyv, aminek te is az egyik szerzője vagy.

Dr. G. J.: Prónay Beátával írtuk ezt a fejezetet, ő az első szerző. Annyi faramuci elképzelés kering a fejekben a fogyatékos emberek és szülőség témájában, hogy azt gondolom, mindenféle műfajban jó, ha megjelennek erről írások vagy szóbeli interjúk, beszélgetések, hogy egy kicsit próbáljuk rendbe tenni azt, hogy azért, mert valaki fogyatékos, attól ugyanúgy, ugyanolyan életre vágyik, mint bárki más, és nyilván ennek része a szülőség, a párkapcsolat.

A fogyatékkal élő szülők családjáról szóló fejezetben többek között igyekeztük bemutatni, hogy vannak a fogyatékos szülők támogatásában nagyon klassz hazai kezdeményezések. A VGYKE szülősegítő, támogató rendszere vagy ugyanígy a Vakok Állami Intézete, ahol csecsemőgondozást lehet tanulni, ha valakinek arra van szüksége. Én úgy gondolom, hogy ezekről kell és fontos tudni. Illetve egy-két olyan rövid írást vagy részletet is idéztünk, amit magyar látás- és hallássérült édesanya írt a tapasztalatairól. Az volt a cél, hogy egy kicsit több szemszögből engedjünk betekintést abba, hogy milyen az élet.

V. V.: Említetted a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületét (VGYKE). Az utóbbi időben erősödött a szakmai szervezetekkel a kapcsolatod, vagy alapvetően végigkísérte a pályádat a szakmai hálózat?

Dr. G. J.: Még sokkal visszább kanyarodnék, lelkes hangoskönyvtár és Braille-könyvtár tag voltam kamaszkoromban. Gyakran a Miskolci útról – ha mentem haza az iskolából – bekanyarodtam a szövetségbe a következő doboznyi hangoskönyvért vagy Braille-könyvért. Innen datálnám a kapcsolatunkat. Azóta más munkakapcsolatom is volt a szövetséggel, angoltanfolyamokat tartottam korábban, illetve tolmácsoltam konferenciákon. És hát nyilván nagyon sok embert ismerek a LÁSS kapcsán is.

V. V.: Az MVGYOSZ Braille-bizottságának is tagja vagy. Miért tartod fontosnak a Braille-kultúra megőrzését?

Dr. G. J.: Ahol tehetem, a Braille mellett kardoskodom. És azért, mert azt gondolom, hogy ha arról beszélünk, hogy kisgyerekkorban tanuljon meg valaki írni-olvasni, akkor azt az agymunkát, azt a fejlesztő tevékenységet, amit egy látó kisgyereknek megad a síkírás-olvasás tanulása, azt egy látássérült gyermeknek csak a Braille adja meg. Számos kutatás igazolja, hogy például a vizuális kéreg az agyunkban aktiválódik Braille-olvasás közben is. Vagy hogy a Braille-olvasás nagyon klasszul fejleszti a térbeli tájékozódást is, hiszen meg kell tanulni a Braille-cellában, a Braille-szövegben vagy magában a könyvben tájékozódni. Ha egy kisgyerek csak felolvasást hallgat, az sokkal passzívabb befogadás. Nagyon sokan azt mondják, hogy de hát mennyivel gyorsabb képernyőolvasóval dolgozni. Szerintem az lenne az üdvözítő, ha nem lenne kérdés, hogy mondjuk, mindenkinek legyen a háztartásában Braille-kijelző, ha Braille-ben szeret olvasni, és a rendelkezésére álló technikai lehetőségeket – hangos és Braille – párhuzamosan használhatná.

V. V.: Milyen terveid vannak mostanság? Jön a nyár, szeretsz utazni?

Dr. G. J.: Nagyon. Én nagyon imádok nyelvet tanulni. Nekem tényleg öröm az, hogy egy másik nyelven meg tudok szólalni, vagy hogy olaszul tudok olvasni. Az, hogy a hangoskönyvtárban vannak idegen nyelvű hangoskönyvek, számomra maga a Kánaán. Vagy a kétnyelvű kiadványok, mert érdekes néha belehallgatni, hogy milyen az eredeti és azt hogyan fordították. Pont azért szeretek utazni, mert akkor lehetőségem van ezeket a nyelveket, a nyelvtudást használni. Elég szerencsés vagyok olyan szempontból, hogy a munkám miatt viszonylag sokat tudok utazni. Úgyhogy tervek? Munkahelyi utazási tervek vannak. Nagyobb ívűek is. Ezeket még inkább nem mesélem el, nehogy elkiabáljam. De mindig vannak tervek. Azt hiszem, én nem tudnék tervek nélkül élni. Ilyen szempontból kicsit pragmatikus vagyok, és ez mindig segít a továbblendülésben, hogy ha az egyik terv kipipálva, akkor jöhet a következő. Szóval van bennem egyfajta kockaság, ami társul a bohém énemmel. Tényleg annyi mindent csinálok, hogy ehhez kell egyfajta lazaság is, mert ezt másképp nem lehetne bírni.

V. V.: Van, amikor húzni kell, van, amikor engedni kell azon a szíjon?

Dr. G. J.: Igen. És például erre tök jó, hogy van gyerekem, mert a lazaságot vele kell gyakorolni. Ha tudom, hogy ugyan most leadási határidőm van, akkor is a gyerekemmel fontosabb társasjátékozni, és majd alvás helyett írom meg a tervezett cikket. Szóval igen. Pont megvan az egyensúly.

– bhk –

Az interjú a Vakok Világa folyóirat 2022. évi 2. lapszámában jelent meg. A teljes folyóirat az MVGYOSZ webáruházában vásárolható meg ide kattintva.