Tóth Imre önkéntes technikusunk személyiségéről pár mondatos szakmai jellegű levélváltásaink eddig nemigen adtak ki nekem kerek egészet. A Mester utcai „kultúrkésdobáló” alagsorában végre élőben is körbeszimatolhattuk egymást, és egyhamar világos lett számomra, hogy málnasöre mögött fogyhatatlan energiával és nyelvi leleménnyel sztorizgató kollégámban egy valódi reneszánsz polihisztort tisztelhetek.

Az a gyanúm, hogy Imre szerteágazó aktivitásainak labirintusát nem is sikerült teljes egészében feltérképeznem, pedig igencsak igyekeztem, hogy az odavetett félmondatokban feltünedező újabb és újabb hobbik, képesítések és vonzalmak mindegyikét fülön csípjem.

Tóth Imre: A dunaharaszti Tescóban dolgozom, haza, Gyálra 16:05-kor indul a vonat, esélyem sincs elérni, van egy óra hosszám a következőre, laptop mint most is, mindig nálam van. Ott az a kocsma pont a vasútállomáson, előveszem szépen, elnézést, be szabadna dugni, dolgozgatnék egy kicsit, jöttek is érdeklődő emberek, hogy bocsánat, de mondjam már meg, mit csinálok, mi értelme van ennek, hogy hullámok ugrándoznak a szemem előtt.

Iván Péter: Igen, földi halandó nem mindennap találkozik az oszcilloszkóppal. Te pedig „gyorsban” vágsz, nemcsak a hallásod, de a látásod is kell a munkához. Hogy néz ki ez az egész?

T. I: A hang rezgés, hullámformaként jelenik meg a képernyőn. A beszéd görbülete minden egyes mozzanatnál más. Ha elhallgat, cakk, egy vízszintes vonalat látok, a három hibajelzés pedig tüskeszerű alakzat, ami élesen elkülönül a többi hullámformától.

I. P.: Értem, ha jó a hibajelzés, elég csak ott belehallgatni, kezelni a felvételt, ahol látod a tüskéket. Általában jó a hibajelzés?

T. I.: Akik most kezdik a felolvasást, küldözgetik be az anyagaikat, ők jobbára fegyelmezettek, vagy hajlanak a jó szóra. A régiek is nagyon profik lettek az évek során, úgy általánosságban azt látom, hogy folyamatosan emelkedik a színvonal, már nem kell elejétől a végéig az összes hangoskönyvet végighallgatni, kijegyzetelni a hibákat, sőt nagyon sokan eleve vágott anyagot adnak le, na, most ebből a nívóból kellene nem leadni, inkább csak mindig fölfelé.

I. P.: Van azért olyan könyv, amit puszta érdeklődésből mégis végighallgatsz. Úgy tudom, pertuban vagy az irodalmi szövegekkel.

T. I.: Nagyon-nagyon könyvpárti vagyok, 92-től, ha nem napszámba mentem dolgozni a szülőfalumban, Dévaványán, akkor a bátyámmal könyvárus standot vittünk piacokon, vásárokban. Mindig sokat utaztam, mindig volt nálam valami olvasnivaló, most hogy picit romlott a szemem, letöltögettem hangoskönyveket, és megy a dolog.

I. P.: Újabban tipográfusként is ügyködsz, ugye?

T. I.: A Misztikum Színpad nevű amatőr társulat vezetőjének, Nagy Bertalannak a kéziratát rendeztem elsőnek sajtó alá, a betűtípus kiválasztásától kezdve a tördelésen meg borítótervezésen át egészen a nyomdai hisztériákig, de azóta megtaláltak további írók, költők, hogy vigyem végig a dolgaikat a megjelenésig, én meg szívesen segítek mindenkinek, aki hozzám fordul.

I. P.: A Misztikum Színpadnak te is a tagja vagy.

T. I.: Általánosban volt először ez a színjátszás, ott a helyi művelődési házban, de aztán dolgozni kellett, inkább a zenei irányvonalat követtem, a diszkó, az instrumentális zenék sokasága, ezt megismeri, plusz a hangkeverés, színpadi hangtechnikák… Én amúgy nagyon a hangok pártján vagyok, és utána 95-ben futottam bele a Misztikumba, akkoriban az Egxy nevű zenésznek voltam, mondjuk így, hogy mecénása, és az egyik fellépése után…

I. P.: Lassíts, Imi! Szedjük össze: színjátszás, lemezlovasi tevékenység, hangmérnöki melók, zenei tehetséggondozás, audió és videóanyagok kezelése, kéziratok gondozása, karaoke, merthogy nagyon kellemes énekhangod is van… és akkor még nem beszéltünk a rádiózásról.

T. I.: – Nekem 2009 óta kisebb kihagyásokkal folyamatosan megvolt a rádióm, Glóbus, Hobby, most a bátyámmal visszük interneten a Nosztalgiát elég nagy hallgatottsággal, de igazán nincs sok gond vele, a zenéket kell cserélgetni, a rendszert karbantartani, a weboldalt bütykölgetni, ha meg néha olyan kedvem van, felmegyek élő adásba, mondjuk ma este biztosan.

I. P.: Ez olyan három életnyi aktivitás, amit te a fizikai munkád után napi szinten művelsz.

T. I.: Én nem vagyok az az ember, hogy ott egy tévé, és akkor kezemet lógatva, lábamat lógatva, sörözgetve bámulom, hogy elpörög mellettem a világ. Tevékeny ember vagyok, ki szeretném dolgokból venni a részem, még ha nem is vagyok ott folyton a csillagokban, valamit csináljunk, valamit alkossunk már.

I. P.: Hangoskönyvtár.

T. I.: A Jazzy Rádiót hallgattam 2019 februárjában, talán éppen Puskás Kata Szidónia nyilatkozott, mit hallok, hangoskönyv, látássérültek, segíteni, technikus, írtam is a megadott címre, jó, akkor jelentkezem, két napra rá a rendszergazda már meg is csinálta a hozzáférésemet a szerverhez, csak néztem, micsoda bizalom, semmi állásinterjú, próbaidő, és onnantól akkor elkezdtem csinálni. Két-három vágás után aztán rögtön beleszaladtam a Lencsés Szilvibe, akivel olyan hetven könyvnyi közös múltunk van.

I. P.: Csak a tavalyi évben száznyolcvan címet vágtál meg nekünk önkéntes alapon, amit ezúton is hálásan köszönünk. Üzensz valamit a felolvasóknak?

T. I.: Az tud fájni, amikor szabják az emberre a ruhát, az meg izeg-mozog, mindjárt kiugrik a bőréből, és végül a szabó hát belenyisszant valahol. Lelkesek a felolvasóink, szeretik csinálni, ez hallatszik a felvételeken, aki viszont nem szereti, az ne csinálja, úgysem lesz az egészből semmi.

I. P.: Nostradamus Hírügynökség, Budapest! Ezt sokan sokféleképpen fogják még analizálni… Imi, köszönöm a beszélgetést. Jöhet még egy kör málna?

T. I.: – Persze hogy.

Iván Péter