Ülést tartott az MVGYOSZ leköszönő elnöksége. A ciklus utolsó tanácskozásán döntöttek a tisztújító küldöttgyűlés időpontjáról, valamint a Louis Braille Emlékéremmel kitüntetettek személyéről.

 

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején sem állt le a szövetség működése, a vezetőség minden szükséges kérdésben döntött, de döntéseit nem személyesen, elnökségi ülés keretében hozta meg, hanem elektronikus úton, e-mailben. 2020. július 1-jén azonban már az MVGYOSZ telephelyén, a Thököly út 105. szám alatt találkoztak az elnökség tagjai.

Elsőként elfogadták az elnök, a szakmai vezető és a gazdasági vezető beszámolóját, amelyek az MVGYOSZ honlapján olvashatóak, ahogy a szövetség 2019. évi közhasznúsági jelentése és szakmai beszámolója is.

Az elnökség döntött a korábban elhalasztott tisztújító küldöttgyűlés időpontjáról, amely július 30-a lesz. Egyhangúlag elfogadták továbbá a Békés és Komárom-Esztergom megyei egyesületek által Louis Braille Emlékéremmel kitüntetendő személyekre tett javaslatokat, így az idei évben, az előterjesztések alapján két fő munkásságát díjazza emlékéremmel a szövetség.

Dr. Nagy Sándor tájékoztatta a vezetőséget, hogy az MVGYOSZ részéről delegáció utazik Olaszországba, ahol egy Európa-szerte elismert taktilis burkolati jel termékcsalád alkalmazását tekintik meg és folytatnak tárgyalást a gyártóval. Ezek a termékek a későbbiekben Magyarországon is forgalomba kerülhetnek és számos megújuló létesítményben vagy közterületen segíthetik a látássérült személyek biztonságos közlekedését.

Felvetődött az ülésen, hogy az ősz folyamán egy újabb küldöttgyűlést is tartson a szövetség, ahol az aktuális alapszabály módosításokat tárgyalnák a küldöttek. Tanulva az elmúlt időszak nehézségeiből, lehetőséget kell teremteni az elektronikus döntéshozatalra. A feltételek adottak, csupán az alapszabályban kell ennek folyamatát rögzíteni.

Búcsúzóul ki ki latolgatta a lehetséges utódok személyét, a leköszönők sikeres és eredményes munkát kívánnak az új vezetőségnek, az újraindulók pedig bíznak megválasztásukban!

Sztakó Krisztina