Ugyan még tart a nyári szünet, de hamarosan kezdődik az iskola, ahova sok-sok eszközt be kell szereznünk. Az MVGYOSZ segédeszközboltjában több olyan termék közül is választhatunk, amelyek hasznos segítséget adnak nekünk, látássérült embereknek a tanulás során.

 

Az MVGYOSZ segédeszközbolt kínálatának összeállítása során folyamatosan arra törekszünk, hogy minden olyan eszközt be lehessen szerezni, amelyek az élet valamennyi területén segítik a látássérült személyeket. A tanulás során is fontos, hogy rendelkezzünk azokkal a segítő technológiákkal és eszközökkel, amelyekkel minél önállóbban tudunk tanulni, felkészülni az órákra. A segédeszközboltban többféle kézi és E-nagyító közül választhatunk, de Braille-kijelzőből is több típus megtalálható a kínálatban. Olyan termékeket ajánlok az Önök figyelmébe, melyekről nem feltétlenül rendelkezik mindenki egyértelmű információval. Lehet, hogy már hallottunk az adott termékről, de azzal talán nem vagyunk tisztában, hogy az MVGYOSZ segédeszközboltjában is kapható.

– Abakusz: 4445 Ft

A golyós számológép segítségével látássérültként is elvégezheti az egyszerűbb matematikai műveleteket (összeadás, kivonás, szorzás, osztás).

– Geometriai szett, tapintható: 5315 Ft

Elengedhetetlen iskolai csomag a matematika órákhoz a vak diákok számára. A szett tartalmaz egy hosszú vonalzót, egy körzőt, egy szögmérőt és kétféle háromszögvonalzót.

– Gyengénlátóknak többféle füzet: 520 Ft

A termék kifejezetten gyengénlátó személyeknek lett kialakítva, vastagabb vonalak, nagyobb kockák, kontrasztos színek jellemzik a többféle füzetet és írólapot. (Számtan, író, kotta.)

– Könyvtámasz: 6600 Ft

A könyvtámasz segítségével a könyv, füzet megtámasztható, kiemelhető, ezért a használata során nem kell túlzottan a padhoz, asztalhoz hajolni.

– Rajztábla + vonalzókészlet: 6350 Ft

Egy speciális fólia ráhelyezésével látássérültként is megtapasztalhatjuk a rajzolás élményét. A fóliát rögzíteni tudjuk a táblán. Többféle vonalzó tartozik a szetthez.

– Rajzolófólia, A4-es: 545 Ft

Egy hagyományos tollal a fóliára rajzolhatunk, mely a nyomás hatására kidomborodik, így az tapinthatóvá válik. A csomag 10 darab fóliát tartalmaz.

– Számológép + óra, németül beszélő: 8115 Ft

Az eszköz az alapvető matematikai műveleteken felül (összeadás, kivonás, szorzás, osztás) óra és ébresztőóra funkcióval is rendelkezik. A számológéphez fülhallgatót is csatlakoztathatunk.

Vásárláshoz kérjen időpontot az MVGYOSZ elérhetőségei egyikén! Minden vásárlót szeretettel vár Baráth Bernadett és Balogh Tamás Budapesten a Thököly út 105. szám alatt a második emeleten. Az épület bejáratát hangjelzéssel láttuk el, melyet a közlekedési jelzőlámpákhoz is használt távirányítóval tudnak működésbe hozni.

dr. Nagyné Berke Mónika

szolgáltatásvezető