A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a 2020. évi személyi jövedelemadó bevallások kapcsán tett 1 százalékos felajánlásokról szóló listát. Örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége ebben az évben kimagasló eredményt ért el, az adózók 18 795 907 forintnyi 1%-kal támogatták a szövetséget.

Facebook-követőink közel két hónapon keresztül kísérhették figyelemmel az MVGYOSZ 1%-os kampányát, melynek főszereplője egy fekete labrador vakvezetőkutya, Szeder volt.
Mások honlapunkról, hírlevelünkből vagy éppen DM-leveleinkből értesültek arról, hogy milyen célok megvalósulásához járulhatnak hozzá az adózók az egy százalékos felajánlással.

Köszönjük mindazoknak, akik a sok támogatandó szervezet közül a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét tüntették ki figyelmükkel és személyi jövedelemadójuk egy százalékával. Nagy öröm számunkra, hogy 2021-ben több mint 2866 adózó döntött mellettünk!

A befolyt összeg jelentős részét az MVGYOSZ – az elnökség határozatát követően – a 21 tagszervezet között osztja szét, a fennmaradó részből pedig többek között a Vakvezetőkutya-kiképző Központ képzés alatt álló segítőkutyáinak élelmezését, az MVGYOSZ Segédeszközboltjában kapható fehérbotok kedvezményes áron történő vásárlását, a kvízjátékok nyereményeit, valamint a webáruházban kapható, a látás hiányát áthidaló és a mindennapi életet segítő eszközök Black Friday akcióit valósítja meg.

Köszönet illeti továbbá azokat az olvasókat, követőket, partnereket, akik megosztásaikkal, híreink továbbításával hozzájárultak ahhoz, hogy az MVGYOSZ az 1%-os támogatásának összegét a 2020-as 16 249 554 forintról idén 18 795 907 forintra tudta növelni.

Célunk továbbra is az, hogy együtt formáljuk élhetőbbé a világot! Kérjük, hogy 2022-ben se feledkezzen el adója egy százalékának felajánlásáról.