Audionarrációval kísérve mutatják be január 26-án az Erkel Színházban a Puskás, a musical című produkciót. Az előadás a Civilút Alapítvány, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) és a MusicalNeked Produkció együttműködésében valósul meg.

A Civilút Alapítvány és a Puskás, a musical előadás szervezője, a MusicalNeked Produkció folyamatosan arra törekszik, hogy a Puskás Ferenc életét bemutató színházi előadást minél több ember számára elérhetővé tegye. Jószolgálati partnerként a Civilút Alapítvány többek között fogyatékossággal élő embereket láthat vendégül az egyes előadásokon.

A Puskás, a musical előadás január 26-án este 19 órakor audionarrációval kerül bemutatásra az Erkel Színházban. Az audionarráció lényege, hogy a narrátor „elbeszéli” a színpadon látható vizuális üzeneteket (testbeszéd, mozgás), hozzásegítve a látássérült nézőket a teljesebb élményhez. A vak és gyengénlátó emberekhez a narrátor által elmondott információ fej- vagy fülhallgatón keresztül jut el, így az ép látású nézőkkel együtt élvezhetik az előadást. A Puskás, a musical előadáson Tóth Cecília audionarrátor biztosítja az egyenlő esélyű hozzáférést a Tour Guide System rendszerén keresztül.

Az előadásra a vak és gyengénlátó emberek 35 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet a MusicalNeked Produkció jóvoltából; a kedvezményre jogosító kuponkódot az MVGYOSZ tagegyesületeitől kaphatják meg. Kedvezményes jegyvásárlásra minden látássérült személlyel együtt egy-egy fő kísérő is jogosult. A jegyvásárlásra és a kupon érvényesítésére kizárólag a https://puskasmusical.hu/ oldalon van lehetőség, ahol a kuponkód megadásával vehető igénybe a 35%-os kedvezmény. Fizetni bankkártyával vagy Szép-kártyával lehet. A szervezők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a honlap jegyvásárlásra kialakított felülete nem akadálymentes, így a látássérült érdeklődők a jegyvásárláshoz kérjenek segítséget.

“A világ leghíresebb magyar embere, Puskás Ferenc 1927-ben született, a Puskás, a musical 1937-ben kezdődik, amikor a későbbi Aranycsapat tagjai megfogadják, hogy a foci által naggyá teszik Magyarországot. A musical története átvezet a második világháborún, majd Puskás és társai csillaggá válásán. A Puskás musical a legismertebb magyar ember – és minden idők egyik legnagyszerűbb futballcsapata, az Aranycsapat – történetét dolgozza fel és állít nekik méltó emléket! A színdarab teljes egészében valós eseményeken nyugszik és hűen mutatja be a kort, amelyben játszódik. A musical szereplői egykor létező emberek, minden, amit a színdarabban tesznek, a valóságban is úgy történt.”

További információk az előadásról: https://puskasmusical.hu/

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!