Az MVGYOSZ hivatalos lapja, a sokunk által csak VV-ként emlegetett Vakok Világa történetében nagy változást hoz a 2022-es esztendő. A jövőre nyolcvanharmadik évfolyamába lépő magazin külsőleg és tartalmilag egyaránt megújul, miközben igyekszünk megőrizni nagy múltú folyóiratunk értékeit.

Az MVGYOSZ vezetősége már a centenárium évében, 2018-ban elhatározta, hogy a szervezet hivatalos lapját korszerűsíteni és fejleszteni kell mind annak arculatát, mind tartalmát tekintve. Ezen törekvés első megnyilvánulása volt a 2018 októberében megjelent ünnepi szám, amely a megszokotthoz képest jelentősen nagyobb terjedelemben és különleges megjelenéssel summázta a szövetség fennállásának elmúlt száz évében történt jelentős eseményeket és tekintett a szervezet jövőjébe. Az MVGYOSZ vezetői és kommunikációs szakemberei azóta folyamatosan foglalkoztak a lap megújításának gondolatával, amit 2021-ben végül tett követett.

A legfontosabb változás, hogy 2022-től az eddig havonta megjelenő lap negyedévente kerül kiadásra. A magazin számos régi és új rovattal, a látássérült és az ép látású olvasók érdeklődésére egyaránt számot tartó, időtálló és érdekes tartalommal jelenik meg. A hazai és nemzetközi eseményekről szóló tudósítások mellett interjúkat, aktuális híreket, a vak és gyengénlátó embereket érintő új jogszabályok értelmezéseit, rendezvényekről szóló tudósításokat, az új segítő technológiákkal kapcsolatos információkat és érdekességeket, illetve irodalmi alkotásokat és a hangoskönyvtárban elérhető könyvekhez kapcsolódó ajánlókat is olvashatnak az előfizetők. Érdekesség, hogy minden lapszámban visszanyúlunk majd az elmúlt több mint nyolcvan év során megjelent tartalmakhoz, folyamatosan felidézve mind a lap, mind az MVGYOSZ történetének legkiemelkedőbb momentumait.

A hagyományokhoz ragaszkodva a Vakok Világa továbbra is négyféle formátumban jelenik meg. A korszerű technológiával és igényes kivitelezésben készülő síkírásos változat mellett a szövetség hivatalos folyóirata továbbra is előfizethető lesz elektronikus, Braille és hangos formátumban, az olvasók eltérő igényeinek megfelelően.

A lap főszerkesztői feladatait 2022-től Fekete Zoltán kommunikációs szakember látja el, szerkesztője pedig Hegedűs Katalin, az MVGYOSZ kommunikációs munkatársa lesz. Mindkét szakember évek óta dolgozik együtt az MVGYOSZ vezetőségével, nevükhöz fűződik a szövetség kommunikációs arculatának utóbbi években lezajlott megújítása, aminek újabb állomását jelenti a Vakok Világa folyóirat megreformálása. A VV grafikai szerkesztését és tördelését profi külső szolgáltatóra bízzuk, akik a lap új arculatának tervezésében is közreműködtek. A tartalmakat kibővült szerzői csapat készíti, akik nemcsak a szövetség háza táján mozognak otthonosan, hanem általában véve a magyar látássérült emberekkel foglalkozó intézmények és szervezetek között is.

A megújult Vakok Világa első száma 2022 márciusában jelenik meg, a kiadás előkészületei már most gőzerővel zajlanak. Bízunk benne, hogy a megújult arculat és tartalom elnyeri hűséges olvasóink tetszését, ugyanakkor abban is reménykedünk, hogy a fejlődés számos új előfizetőt is hoz majd. Célunk egy olyan nívós lap kiadása, amelyet talán újabb száz év elteltével érdeklődéssel forgatnak majd mindazok, akik a szövetség fennállásának kétszázadik évfordulóján kívánják majd felidézni a szervezet múltját és eredményeit.

Az MVGYOSZ vezetősége és munkatársai, valamint a Vakok Világa szerzői és szerkesztői csapata nevében kívánok olvasóinknak áldott, békés ünnepeket, valamint jó egészséget és sikerekben gazdag, boldog 2022-es esztendőt!

Németh Orsolya

szakmai vezető