Jó hírünk van az iOS rendszert használóknak: az MVGYOSZ Hangoskönyvtára alkalmazás számos új és javított funkcióval frissült.

 

Az MVGYOSZ Hangoskönyvtára alkalmazás csaknem két éve elérhető az ország egész területén azon látássérült személyek számára, akik rendelkeznek érvényes tagsági jogviszonnyal az MVGYOSZ egyik tagegyesületénél. Az eltelt két év alatt sok észrevételt, javaslatot kaptunk a felhasználóktól, hogy hogyan lehetne az alkalmazást még inkább felhasználóbaráttá tenni. Most sikerült több elképzelést megvalósítani, de a továbbfejlesztés nem állt meg itt, hamarosan még több újdonsággal találkozhatnak az alkalmazás használói.

Nézzük, hogy a mostani frissítéssel mi vált elérhetővé. Minden héten a hírlevélben közzétettük azon könyvek listáját, melyek elérhetővé váltak az alkalmazásban. A frissítést követően erre már nem lesz szükség, hiszen az alkalmazást megnyitva, a könyvtár lapfülön a  legfelső kategória az Újonnan felkerült művek listája. Itt a feltöltés dátuma szerint láthatjuk a legfrissebb feltöltött műveket. A többi, már megszokott kategória nem változott. Javításra került a keresés funkció is, most már ABC sorrendben hozza a találatokat, illetve a műfaját is láthatjuk a találat során megjelenített könyveknek. Továbbá, a gyengénlátó felhasználók örömére, a sötét módos használat is elérhetővé vált, és a Letöltött könyveim lapfülön a könyvek törlése is a már más alkalmazásokban megszokott módon történik a Voice Over használatával. A törölni kívánt könyvet megérintve egy ujjas fel- vagy lefele legyintéssel jutunk el a törlés gombig. A könyv adatlapja is módosult, előrébb került a mű leírása, a könyv felolvasója, a könyv lejátszása és az ugrás a fejezetekre gombok elé. A fejezetek listájában pedig minden olyan könyv esetében, amely meghallgatás alatt van, látni lehet, hogy mely fejezet van lejátszás alatt. Abban az esetben, ha a könyv meghallgatása során hívást fogadunk, majd letesszük, a könyv lejátszása folytatódik. Fontos tudni, hogy a lejátszás 10 másodperccel korábban kezdődik, mint ahol megszakadt a lejátszás. Sok egyéb apró javítás mellett ezek a legfontosabb újdonságok.

Bízunk benne, hogy az MVGYOSZ Hangoskönyvtára alkalmazás fejlesztésével még több és még jobb olvasási élményhez jutnak a felhasználók. Hamarosan 3000 mű lesz elérhető a hangoskönyv alkalmazásban!

Köszönjük, hogy velünk olvasnak!

dr. Nagyné Berke Mónika

szolgáltatásvezető