Heti adásunkban a Gépház stábja büszkén prezentálja a LESEK rendezvényen készült interjúkat, beszélgetéseket, a standoknál tett látogatások hanganyagát és a LESEK egész hangulatát!

A Gépház életében már-már megszokottá vált, hogy az évente megrendezésre kerülő, óriási érdeklődést kiváltó Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája, röviden: LESEK nevet viselő rendezvény állandó vendégei vagyunk.

Az előző évben a világot sújtó globális járványhelyzet okán a rendezvényt nem sikerült megtartani, idén azonban a Hermina Egyesület ismét tető alá hozta a kiállítást, így minden érdeklődő helyben ismerkedhetett meg a látássérült embereknek tervezett informatikai és egyéb segédeszközök legújabb generációjával. Mindemellett érdekes előadások, valamint új projektek, projektötletek is helyet kaptak a LESEK-en, és persze mi is a helyszínre látogattunk. A rendezvény napján élőben tudósítottuk azon kedves hallgatóinkat, akik személyesen nem tudtak jelen lenni, de érdeklődtek az újdonságok iránt.

Ma este nyolckor, a szokásos Gépházas időpontban az élő adás hanganyagával, valamint extra, korábban nem hallható tartalmakkal, standoknál tett látogatások hanganyagával várunk mindenkit!
A kiállítókkal készített interjúk során begyűjtött infók, új informatikai jellegű segédeszközök, vadonatúj kezdeményezések és egyéb, a látássérült embereket érintő újdonságok tömkelegével készültünk ma estére. Legyen ezúttal is naprakész az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány informatikai magazinműsorával, a Gépházzal, és hallgassa műsorunkat!

Mikor? 2021. november 26-án, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet a www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u

Rauch Róbert
műsorvezető