Idén harmadik alkalommal került megrendezésre Tatán a Szabó Szonja ParaKépzőművészeti Biennálé, melyen huszonöt pályázó száz művét zsűrizték, a díjazottak között látássérült alkotók munkái is elismerésben részesültek. Az eseményen Németh Orsolya, az MVGYOSZ szakmai vezetője is részt vett és díjakat adott át.

Június 12-én ismét a sporton és a művészeten keresztül emlékeztek Szabó Szonjára a III. Szabó Szonja Para Boccia Emlékversenyen és ParaKépzőművészeti Biennálén.

Szabó Szonja, a 2016-ban, 38 évesen elhunyt súlyosan mozgássérült tatai képzőművész saját stílust teremtve alkotott. Tagja volt a Szájjal és Lábbal Festők Nemzetközi Szervezetének, már gyermekként több hazai és nemzetközi díjat nyert. 2013-ban Komárom-Esztergom Megye Príma Díjasa lett. Alapítója és aktív játékosa volt a Tatabányai Humanitás SE Boccia Szakosztályának. Több dobogós helyezése mellett 2011-ben Magyar Bajnok volt. 

Szabó Szonja emlékének adózva a szervezők harmadik alkalommal rendezték meg a Szabó Szonja Para Boccia Emlékversenyt és ParaKépzőművészeti Biennálét, amely – a FODISZ „Több, mint sport!” szlogenjének megfelelően – a sport és a művészet inkluzív szerepét és erejét hirdette.

Délelőtt került sor a Szabó Szonja Para Boccia Emlékversenyre, amelyre nem csak a boccia-t már gyakorló sportolókat és csapatokat várták a szervezők, hanem mindenkit, akit érdekelt a sportág.

A Biennálén Michl József, Tata város polgármestere, Toponári Gábor, a FODISZ elnöke, Szabó Istvánné, Helga néni, Szabó Szonja édesanyja, Úr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára és Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke mellett köszöntőt mondott és díjakat adott át Németh Orsolya, az MVGYOSZ szakmai vezetője is.

Michl József polgármester a kiállítás megnyitóján köszöntőjében úgy fogalmazott: – „Sokan még mindig nem tudják, hogyan viszonyuljanak a fogyatékossághoz, ezért az ilyen alkalmak, amikor összetalálkozhatunk, nagy segítséget nyújtanak abban, hogy még jobban megismerhessük egymást.”

Szabó Szonja édesanyja, Helga néni az esemény díjátadóján lányára emlékezve elmondta: „Szonja, városunk elismert és sokak által szeretett aktív művészeként a betegsége ellenére is az életörömöt, a szépséget, és a szeretetet hirdette. Azokból a dolgokból tudunk erőt meríteni, amiket Szonja az életében kiválóan művelt. Például, hogy elfogadta a sérülését, nagyszerűen viselte és soha senkit sem hibáztatott érte. Meg akarta mutatni másoknak is, hogy ezt az állapotot nem szabad takargatni, inkább ki kell hozni belőle a legjobbat.”

Németh Orsolya, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szakmai vezetője az MVGYOSZ nevében gratulált minden alkotónak, akik időt és fáradtságot nem kímélve elküldték alkotásaikat az idei biennáléra, majd a sport és a képzőművészet felszabadító, önmegvalósító erejét hangsúlyozta. „A művészi önkifejezéshez nem látásra, mozgásképességre vagy a többség által normálisnak ítélt intellektusra van szükség, hanem arra, hogy az alkotni vágyó embernek legyen kreativitása, mondanivalója és kellő közlésvágya ahhoz, hogy gondolatait és érzéseit az általa választott formában ossza meg embertársaival.”

A díjazott látássérült alkotók: Pintér Norbert, Kádár József Lászlóné és Egervári Krisztina.

A rendezvényt a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), Tata Város Önkormányzata és a Humanitas SE szervezte.

A pályázatra beérkezett legjobb alkotásokból rendezett kiállítás még egy hónapig látogatható a tatai Güntner Arénában.

Hegedűs Katalin
kommunikációs munkatárs