Több hónapos előkészítő munka eredményeként az előre meghirdetett ütemezés szerint 2023. december 11. és 15. között megtörtént a szövetség visszaköltözése a felújított székházba.

A szervezet a költözés mozzanatairól folyamatosan hírt adott az MVGYOSZ Facebook-oldalán, így a közösségi oldal tagjai szinte élőben követhették, hogy éppen milyen munkafolyamat zajlik az egyes helyszíneken.

Első lépésben – még novemberben – a Braille-könyvtár állománya került át a székházba, majd decemberben a Braille-nyomdagép költöztetésével folytatódott a visszaköltözés.

December 13. és 15. között több száz doboz és műanyag láda, több teherautónyi bútor került át a Sipeki-villába, sajnos az időjárás ezekben a napokban nem fogadott minket a kegyeibe, zuhogó esőben és metsző szélben folyt a pakolás.

December 18. és 21. között több irodát és raktárhelyiséget sikerült berendezni, valamint a bolt termékei is elfoglalták a helyüket az új szolgáltatóház földszintjén kialakított Segédeszközboltban. Berendeztük a konyhát, a tankönyvadaptálók és az ügyfélszolgálat által használt szobákat, valamint a feliratozott dobozok is bekerültek azokba az irodákba, ahol januártól az egyes munkatársak dolgozni fognak.

Teendő még maradt bőven így is, hiszen a Thököly út 105. eddig használt irodáit is a legnagyobb rendben kell visszaszolgáltatni a tulajdonosnak, át kell költöztetnünk a szervert, és januárban, ha kollégáink visszatértek a szabadságról, ki kell pakolni az összes dobozt, hogy minden eszköz, marketinganyag vagy dokumentáció rendelkezésre álljon a mindennapi munkához.

Néhány napra most mindannyian elcsendesedünk, hogy a karácsony meghittségét szeretteink körében élhessük meg, de online szolgáltatásaink karácsonykor is rendelkezésre állnak. Kérem, vegyék igénybe a Távszem szolgáltatást az ünnepi készülődésnél, hallgassanak hangoskönyveket, színházi előadásokat és rádiójátékokat a Hangoskönyvtárban, vagy böngésszenek az év végi narrált színházi előadások között a narracio.mvgyosz.hu oldalon.

A személyesen igénybe vehető szolgáltatások elindulását követően, melyről később adunk hírt, szeretettel várjuk Önöket a megszokott helyszínen, a Hermina út 47. szám alatt található székházban.

Szép ünnepet kívánok!

dr. Nagyné Berke Mónika
szolgáltatásvezető