Az elmúlt időszakban több híradás is megjelent a sajtóban egy magánklinikáról, amely ingyenes egészségügyi ellátást ígér fogyatékkal élő emberek számára. A hírek szerint a Lengyeltótiba tervezett beruházás mögött a Mellár Renáta elnök által vezetett Vakok és Gyengénlátók Fejlesztő, Magánsegítő Szervezete (VGYFMSZ) áll, mely szervezet korábban a Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Szervezete elnevezést viselte, és amelynek elnöki posztját ugyancsak Mellár Renáta töltötte be.

A híradásokban megjelenő „vakok és gyengénlátók” szókapcsolat következtében a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) több megkeresést is kapott az ügyben, hogy a szövetséghez milyen módon kapcsolódnak a fent nevezett szervezetek. A helyzet tisztázása érdekében az MVGYOSZ leszögezi, hogy a Mellár Renáta elnök által vezetett Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Szervezetét korábban már kizárta tagjai közül, a Vakok és Gyengénlátók Fejlesztő, Magánsegítő Szervezetével, melynek elnöke szintén Mellár Renáta, pedig nem áll és soha nem is állt kapcsolatban.

A Mellár Renáta által vezetett szervezet tevékenységétől az MVGYOSZ ezúton is elhatárolódik, amihez a fogyatékossággal élő magyar emberekért tevékenykedő következő 31 szervezet is csatlakozott:

1. Autisták Országos Szövetsége
2. A Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány
3. Alko-soft Nonprofit Bt.
4. Bodor Tibor Kulturális Egyesület
5. Buda-Környéki Látássérültek Egyesülete
6. Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület
7. Látásnélküli Világ Alapítvány
8. Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete
9. Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete
10. Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete
11. Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete
12. Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete
13. Nyírségi Látássérültek Egyesülete
14. Vakok és Csökkentlátók Wesselényi Miklós Sportegyesülete
15. Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete
16. Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete
17. Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete
18. Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Megyei Egyesülete
19. Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete
20. Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete
21. Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete
22. Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete
23. Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete
24. Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
25. Vakok és Gyengénlátók Nógrád Megyei Egyesülete
26. Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete
27. Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete
28. Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete
29. Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete
30. Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete
31. Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Egyesülete

 

Kapcsolódó hír: https://nepszava.hu/3193768_lengyeltoti-magankorhaz-mellar-renata-finanszirozas-fogyatekkal-elok