Virtuális fehérbot napi eseményt tartott a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ). Az interneten követhető ünnepi műsorban új online szolgáltatások elindulását jelentettük be, és átadtuk a látássérült emberekért végzett munkát elismerő díjakat.

 

Október 15. az ENSZ határozata alapján a fehérbot nemzetközi napja. Az MVGYOSZ évről évre sajtónyilvános ünnepséggel hívja fel a figyelmet a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, valamint az őket segítő eszközökre és személyekre. A 2020-as rendhagyó, virtuális ünnepség nézőit dr. Nagy Sándor MVGYOSZ elnök mellett Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára köszöntötte.

A 2020-as év új kihívásai különösen érzékenyen érintik a fogyatékos embereket, ugyanakkor az online megoldások előtérbe kerülésével javult az egyenlő esélyű hozzáférés az élet számos területén. A digitális technológia eddig is nélkülözhetetlen eszköze volt a látássérült személyek társadalmi integrációjának, szerepe azonban most, a járvány idején még inkább felértékelődött. Nem véletlen, hogy az MVGYOSZ a fehérbot napján számos olyan fejlesztést és új szolgáltatást mutatott be, melyek az infokommunikációs technológiák alkalmazásával könnyítik meg a vak és gyengénlátó emberek mindennapjait határainkon innen és túl.

Németh Orsolya szakmai vezető arról tájékoztatott, hogy a szövetség által két évvel ezelőtt kifejlesztett online hangoskönyvtárnak immár több mint ezer látássérült felhasználója van. A szolgáltatás mostanáig kizárólag a Magyarországon élő vak és gyengénlátó személyek számára volt elérhető, miközben a határainkon túl élő magyar látássérült emberek az első perctől érdeklődve várják, hogy anyanyelvükön hallgathassák a klasszikus és a kortárs irodalmi alkotásokat. Erre az igényre reagálva mostantól az MVGYOSZ Hangoskönyvtára nevű akadálymentes mobiltelefonos alkalmazást az igazoltan látássérült határon túli magyarok is ingyenesen használhatják.

Dr. Nagyné Berke Mónika szolgáltatásvezető az MVGYOSZ segédeszközboltjának most nyitó webáruházát mutatta be. Az online segédeszközboltban kapható lesz minden olyan termék, mely a szövetség üzletében megvásárolható, legyen szó a látássérült emberek speciális beszélő eszközeiről, nagyítókról, a Braille-írás eszközeiről, praktikus háztartási és kutyaápolási termékekről. A webáruház október 15-étől a bolt.mvgyosz.hu címen érhető el.

A szolgáltatásvezető bejelentette továbbá, hogy az egy hónappal ezelőtt piacra dobott BlindShell Classic magyarul beszélő nyomógombos okostelefont az MVGYOSZ látássérült tagjai mostantól jelentős kedvezménnyel vásárolhatják meg. Az ártámogatást ráadásul azok is igénybe vehetik, akik már korábban beszerezték a készüléket.

Az MVGYOSZ fehérbot napi eseményén jelentették be azt a pályázatot is, melyen amatőr zeneszerzők ötleteit várják a szövetség hangprofiljának megalkotására. A pályamunkákat rangos szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai többek között Szendy Szilvi és Peller Károly színművészek, a szervezet 2018-as centenáriumi eseménysorozatának nagykövetei. A legjobb pályaművek közül a közönség választja majd ki az MVGYOSZ hivatalos szignálját, melyet a jövőben a szervezet eseményein és online megjelenéseinek alkalmával hallhatunk.

Szintén az online ünnepségen mutatták be a szövetség újonnan alapított elismerését, a Rithnovszky-díjat, melyet Schiff Mónika, az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjának vezetője álmodott meg, és a szövetség elnöksége 2020 tavaszán határozatával megalapított. A Rithnovszky-díjjal az MVGYOSZ azon személyek és családok áldozatos és megfizethetetlen munkáját köszöni meg és teszi láthatóvá, akik önkéntes kölyöknevelőként vállalnak részt a vakvezetőkutyák képzésében. A díjat három kategóriában ítéli oda az MVGYOSZ elnöksége:

– gyémánt fokozatú Rithnovszky-díjban részesül az az önkéntes, aki 10,

– arany fokozatú Rithnovszky-díjban, aki 6,

– ezüst fokozatú Rithnovszky-díjban pedig aki 3 kölyökkutyát már felnevelt a Vakvezetőkutya-kiképző Központ számára.

2020-ban összesen tíz önkéntes vehette át a frissen alapított elismerés jelképeként Kiss Virág képzőművész alkotását és a díjhoz tartozó oklevelet. Türelmes, kitartó és szeretetteljes munkájukért a szövetség ezúton mond köszönetet minden látássérült személy nevében!

A díj névadója Vitéz Lovag Rithnovszky János, a vakvezetőkutya-kiképzés magyarországi alapító atyja, aki évtizedeken át szilárd meggyőződéssel munkálkodott az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjának létrehozásán. Munkássága ma sok ezer magyar látássérült ember előtt áll példaként, eredményeit pedig több száz vak ember hasznosítja és élvezi hazánkban nap mint nap. Érdemeinek elismeréseként az MVGYOSZ róla nevezte el a Vakvezetőkutya-kiképző Központban 2015-ben átadott új tanpályát, 2020-ban pedig a kutyakiképzésben közreműködő önkéntes kölyöknevelők munkáját elismerő díjat. A Rithnovszky-díjakat a kilencven éves János bácsi unokahúga, Rithnovszky-Schilling Beatrix és dr. Nagy Sándor elnök közösen adta át.

A Rithnovszky-díjjal 2020-ban kitüntetettek:

Gyémánt fokozat:

– Hegedűs Gábor Károly

Arany fokozat:

– Kreszán Valéria és Deák Ildikó

– Kukely Andrea

– Libnár Nikolett

– dr. Lőcseiné Putz Erika

Ezüst fokozat:

– Czeglédi Csaba

– Dobó Gábor

– Greczula Csilla

– Menyhárt Zsolt

– Nagyné Erdélyi Gabriella

A Braille-emlékérmet évről évre azon személyek vehetik át az MVGYOSZ elnökétől a szövetség vezetőinek és tagegyesületeinek felterjesztése, illetve az elnökség döntése nyomán, akik munkájukkal vagy önkéntes tevékenységükkel sokat tettek a vak és gyengénlátó emberek társadalmi befogadásáért. Idén hárman – Horváth Zoltán, Nagy Zsuzsanna és Nagyné Papp Edit – a vak és gyengénlátó emberek körében kifejtett közösségépítő munkájukért részesültek a kitüntetésben. Dr. Kiss B. István ügyvédként a sorstársainak évtizedeken át nyújtott ingyenes jogi tanácsadással, valamint a szövetség szervezeti átalakulása során végzett munkájával érdemelte ki az MVGYOSZ elnökségének elismerését.

Az MVGYOSZ virtuális fehérbot napi műsora az alábbi linken visszanézhető:

https://youtu.be/O7TXWAHKI3o