Okosklub

2020-04-02T19:13:00+02:00

Otthonról is Okosklub

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége fontosnak tartja, hogy a vészhelyzet alatt is segítséget adjon a digitális világban történő eligazodásban. Ezért az Okosklub munkatársa több csatornán is elérhető.

A vészhelyzet alatt a látássérült emberek információhoz jutása, tájékoztatása elsősorban és legkönnyebben a digitális eszközökön keresztül valósul meg. Nem mellesleg egy fontos távsegítség is így érhető el, a Távszem. Ezek használata nem minden esetben egyértelmű, főként azoknak, akik csak most kezdtek el ismerkedni az okostelefonok, a számítógépek használatával. Az MVGYOSZ felismerte és kiemelten fontosnak tartja, hogy a már évek óta működő és népszerű Okosklub szolgáltatása elérhető legyen ebben az időszakban is. Így minden héten kedden és csütörtökön 9-12 óra között skype-on hívható Berkó Norbert, illetve az mvgyosz.hu oldalon található űrlap segítségével is feltehetik kérdéseiket munkatársunknak.

Skype elérhetőség: okosklub@mvgyosz.hu, vagy +36305058240

Fontos hangsúlyoznunk azt is, hogy nem csak látássérült felhasználók kérhetnek segítséget Norberttől, hanem olyan családtagok, barátok, munkatársak, ismerősök is, akiknek közvetlen közelében látássérült személy él, és segítséget szeretnének nyújtani neki a digitális eszközök használatában.

dr. Nagyné Berke Mónika

szolgáltatásvezető

Okosmorzsák

Segítő technológiák, látássérülteknek

„A személyi számítógépek munkahelyi, oktatási és háztartási alkalmazásának elterjedése kinyitotta a világot a látássérült emberek előtt. Ezt a tendenciát fokozta az internet-hozzáférés tömeges elterjedése, az online”.

Tovább az okosmorzsákhoz

A személyi számítógépek munkahelyi, oktatási és háztartási alkalmazásának elterjedése kinyitotta a világot a látássérült emberek előtt. Ezt a tendenciát fokozta az internet-hozzáférés tömeges elterjedése, az online kommunikáció, tanulás és munkavégzés valósággá válása. Az érintőképernyős okoseszközök eleinte ugyan fejtörést okoztak a fejlesztőknek és ijedelmet a látássérült felhasználóknak, mára már tény, hogy ezek is kiváló segédeszközei a mindennapokban egy vak vagy gyengénlátó embernek. Használatukhoz azonban elengedhetetlen a megfelelő, speciális tudás megszerzése, amihez az érintettek csak kevés helyen férhetnek hozzá.

Az OkosKlub nevű digitális kompetencia-fejlesztő szolgáltatást 2016-ban hozta létre az MVGYOSZ. A szolgáltatás keretében androidos telefonok és iPhone-ok vakon, vagy aliglátóként történő használatát sajátíthatták el a vak és gyengénlátó résztvevők a területen nagy gyakorlattal és sok tapasztalattal rendelkező látássérült szakértőktől és egymástól. Később a klub túlnőtte eredeti kereteit, de a szolgáltatás neve megmaradt.

A szolgáltatást az igényekhez igazodva fejleszti az MVGYOSZ. A nagycsoportos oktatást felváltották a kis csoportok, az okostelefonok mellé felzárkóztak a hozzájuk tartozó kiegészítők, a hordozható és az asztali számítógépek, valamint perifériáik. Így ma már inkább beszélhetünk digitális kompetencia fejlesztő tanfolyamokról, mint klubról.

Az informatikai eszközök, különösképpen az érintőképernyős okostelefonok piaca dinamikusan fejlődik, gyorsan változik. Az OkosKlub eszközparkját ehhez alkalmazkodva folyamatosan fejleszti az MVGYOSZ.

Kinek érdemes „klubtagnak” lennie?

Olyan látássérült személyeknek érdemes csatlakozniuk, akik:

  1. még nem ismerik az érintőképernyőn keresztül vezérelhető mobiltelefonokat, talán kicsit tartanak is azoktól, de szeretnék megtudni, hogy hogyan lehet azokat vakon, vagy kevés látással használni.
  2. akik mielőtt elszánnák magukat arra, hogy egy drága készüléket vásároljanak, előtte szeretnék kipróbálni, hogy egyáltalán az megfelel-e az elvárásaiknak, vagy képesek-e az érintőképernyős vezérlést megtanulni.
  3. akik már megtanulták, hogyan lehet vakon kezelni egy iPhone-t, vagy androidos telefont, de azt is szeretnék tudni, hogy az alap mobiltelefon funkciókon túl még miben és hogyan segíthet nekik az okostelefon.
  4.  akik hallottak arról, hogy egy képernyőolvasóval felszerelt számítógép segítségével akár teljesen vakon is lehet internetezni, de egyedül nem tudnak nekivágni a dolognak.
  5.  akik eltökélték, hogy akkor is elolvasnak egy könyvet, ha nem látják, hogy mi van a könyv lapjaira nyomtatva.
  6.  akiket érdekelnek azok az eszközök, amiket vezetékkel, vagy vezeték nélkül lehet csatlakoztatni a számítógépekhez, okostelefonokhoz és amelyek okosan segítik a boldogulásukat a mindennapokban.
  7. akik nem csak dúdolják, hanem meg is élik azt, hogy: „Nem csak a 20 éveseké a világ!”.

Az OkosKlub tagság

OkosKlub tag lehet az a látássérült személy, aki elfogadja az általános szerződési feltételeket és megfizeti a tagsági díjat. Az OkosKlub tagja az MVGYOSZ ügyfele lesz.

Tagsági díj

A tagsági díj a díjfizetés napjától számított 6 naptári hónapra vonatkozóan az MVGYOSZ érvényes arcképes igazolványával rendelkező látássérültek számára bruttó 5.000 Ft. Aki nem rendelkezik érvényes MVGYOSZ arcképes igazolvánnyal, annak ugyanerre az időszakra vonatkozóan bruttó 8.000 Ft-ot kell fizetnie.
A tagsági díjat a szolgáltatás igénybevételét megelőzően kell kifizetni, az OkosKlub szolgáltatást biztosító MVGYOSZ munkavállalónál. A szolgáltatási díjról minden esetben befizetési bizonylatot kap az ügyfél.

A szolgáltatás tartalma

A szolgáltatás tartalma a Kliens igényei és készségei, képességei szerint az alábbi lehet:

  • Eszközhasználati készségek felmérése
  • Fejlesztési terv készítése
  • Kompetencia fejlesztés
  • Eszköz ismertetés
  • Eszköz kölcsönzés
  • Operációs rendszer karbantartása
  • Operációs rendszer frissítése
  • Applikáció/szoftver telepítés
  • Operációs rendszer személyre szabása
  • Applikációk/szoftverek személyre szabása
  • Kisegítő lehetőségek funkció használatának oktatása
  • Operációs rendszer használat oktatása
  • Applikációk/szoftverek használatának oktatása

A szolgáltatás igénybevétele

A szolgáltatás igénybe vehető az MVGYOSZ székhelyén, vagy (Nehezen mozgó, nehezen közlekedő igénylők esetében) az ügyfél otthonában.
A szolgáltatás a 6 naptári hónap alatt 20 tanóra (20×45 perc) erejéig vehető igénybe. Egy alkalommal minimum 2 tanórát kell, és maximum 6 tanórát lehet igénybe venni. Minden második tanórát követően kötelező minimum 10, maximum 20 perc szünetet tartani.
A szolgáltatás igénybevételéhez az OkosKlub szolgáltatást biztosító MVGYOSZ munkatárssal kell felvenni a kapcsolatot.

Kapcsolatfelvétel

Kapcsolatfelvétel telefonon, munkanapokon 9.00 és 14.00 között, vagy az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges.

Amennyiben kérdése, észrevétele van, kérjük írjon nekünk:

Ugrás a lap tetejére