Ennek megvalósításában partnerünk a Bodor Tibor Kulturális Egyesület, mely a hangoskönyvek elkészítéséhez felolvasókat toboroz, a Braille-könyvek nyomtatásához pedig az írókat és könyvkiadókat segít fogékonnyá tenni a vak és gyengénlátó emberek igényei iránt. A kampány eredményeként több mint száz leendő felolvasó került kiválasztásra, akik már hozzá is láttak az általuk választott könyvek “életre keltéséhez”, Braille-írásos kinyomtatás céljára pedig szintén több tucat könyvkiadó és szerző ajánlotta fel műveit. A szerzői jogi törvények értelmében a Braille-írással megjelenő művek után nem kell jogdíjat fizetni, mivel azok kifejezetten a vak olvasók számára hozzáférhetők, akik a kultúra-fogyasztás szempontjából meglehetősen hátrányos helyzetben vannak.

A Magvető Kiadó még egy lépéssel tovább menve olyan javaslattal állt elő, mely a jövőben még inkább megkönnyítheti a hangos- és Braille-könyvek előállítását. A kiadó képviselőjével a héten lefolytatott egyeztetésen elhangzott, hogy a kiadó ezen túl úgy fog leszerződni az írókkal, hogy az újonnan megjelenő könyveket rögtön átadják a Szövetségnek felolvasás és Braille-nyomtatás céljából. Bízunk benne, hogy ez az együttműködés hamarosan a gyakorlatban is elindul!

 

 

A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) még az év elején kereste meg Szövetségünket az idős és fogyatékos emberekkel foglalkozó több társszervezettel együtt. 2018. január 18-ára az Egyenlő Biztonság című projekt keretében létrejövő munkacsoport első ülésére kaptunk meghívást.

A KTI egy nagy EU-s projektet valósít meg a magyarországi közlekedésbiztonsági kultúra fejlesztése érdekében, melynek keretében nem az infrastruktúra fejlesztésére koncentrálnak, hanem a biztonságos közlekedésre való “nevelésre”, vagyis az oktatásra, információátadásra. Különleges figyelmet fordítanak a közlekedési szempontból fokozottan védtelen csoportokra, ide tartoznak az idősek, a gyerekek, a fogyatékos személyek és a szociálisan hátrányos helyzetű közlekedők is. Az ülést ezen célcsoportok igényeinek felmérése érdekében hívták össze, mely jól kiegészítette a témakörben korábban elkészített szakértői interjúikat. A résztvevők tartós együttműködést határoztak el, melynek keretében elsősorban a közlekedésbiztonsági információk eljuttatását tűzték ki célul mind az érintettek, mind a többi közlekedő felé.

Ezt a találkozót február 27-én egy személyes egyeztetés követte a KTI egyik munkatársával, melynek célja az MVGYOSZ-szel való konkrét együttműködési területek megtalálása volt. A Szövetség a jövőben bekapcsolódhat a KTI közlekedéssel kapcsolatos szemléletformáló programjaiba elsősorban a fehérbotos és a vakvezető kutyás közlekedés bemutatásával, illetve megkezdődött az ötletelés azzal kapcsolatban is, hogy a KTI milyen információkkal, programokkal vagy eszközökkel segítheti a látássérültek minél biztonságosabb közlekedését.

 

Németh Orsolya