Loading...

Megismételték a májusi szavazást

Dr. Szőke Lászlót minisztériumi főosztályvezetőnek nevezték ki

Két természetes személy tag: dr. Földi János és Takács Péter intézett beadványt még júniusban a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének felügyelő bizottságához azzal, hogy vizsgálják meg a május 21-i küldöttgyűlés összehívásának körülményeit. Véleményük szerint ugyanis a küldöttgyűlés meghívóit nem az alapszabályban foglaltak szerinti 15 nappal előbb küldték ki a küldötteknek.
Ennek oka pedig az volt, hogy dr. Szőke László, az MVGYOSZ elnöke alternatívát kínált a küldötteknek és három időpontot jelölt meg számukra, hogy abból válasszanak. A többség május 21 mellett voksolt, de mire a visszajelzések megérkeztek, már valóban nem lehetett betartani az előírt kézbesítési határidőt.
A felügyelő bizottság ezért felkérte az országos elnököt, hogy az indítványuk megtételétől számított 30 napon belül hívja össze a küldöttgyűlést, idézzük: „ – a szavazások megismétlése és új határozatok meghozatala céljából – a 2010. május 21-i küldöttgyűlés napirendjének ismételt napirendre tűzésével.”
Július 16-án a 121 küldöttből 69-en jöttek el az értekezletre, amelyen ezúttal is Bognárné Baráth Barbara elnökségi asszisztens vezette a jegyzőkönyvet, annak hitelesítésével Angyal Gábor Baranya és Nagy Zsuzsa Békés megyei küldötteket bízták meg a küldöttek. A nyílt szavazás szavazatszámlálóinak feladatkörét  Lőrincz Józsefné, Csörögi Tímea és Szűcs Judit, a Vakok Állami Intézetének munkatársai vállalták.
A titkos szavazás szavazatszámláló bizottságának síkírást olvasó tagjai: Malczanek Károly és
Lőrincz Jenőné (VÁI); pontírást olvasó tagjai: Kovács Jánosné és Bereznai Istvánné, a bizottság elnöke pedig Jankó-Brezovay Pálné lettek.
A tanácskozáson dr. Szőke László bejelentette, hogy július 15-i hatállyal kinevezték a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fogyatékosságügyi főosztályának élére. A főosztályvezetői pozícióra Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kérte fel elnökünket, aki elvállalta a feladatot, mert meggyőződése, hogy ebben a tisztségében még többet tehet majd a fogyatékos embertársaiért.
Mivel harminc napon belül meg kell szüntetni az összeférhetetlenséget, augusztus közepén újból küldöttgyűlés lesz, amelyen megválasztják az MVGYOSZ új elnökét.
A küldöttek az FB indítványának megvitatásával kezdték a munkát. Dr. Szőke László elnök javaslatára a küldöttgyűlés megismételte a május 21-i szavazást. De előbb még módosították a az MVGYOSZ választási szabályzata 6/2/b. pontjának utolsó mondatát, így:” Az  egyszerű szavazattöbbségre vonatkozó szabályokat ez esetben nem kell alkalmazni.”  Vagyis: az 50 százalék plusz egy szavazati arány helyett legyen elegendő az egyszerű szavazattöbbség a két elnökségi tag és a póttagok megválasztásához. A küldöttek a módosítást elfogadták és ezzel egyidejűleg valamennyi, május 21-én meghozott határozatukat visszavonták.
A megismételt szavazás ugyanazt az eredményt hozta, mint május 21-én. Vagyis: Laczi Tamásné (Győr-Moson-Sopron Megye)  és dr. Tóka László (Baranya megye) kerültek be az elnökségbe. A póttagok pedig: Kovács Béla (Zala megye) és Kuminka Györgyné (Budapest, Hermina egyesület).
Megerősítették a küldöttek azt a döntésüket, miszerint az etikai bizottság póttagja Szokó Zsolt legyen.
Több megyei tagegyesületnél került sor az utóbbi időben ügyészségi vizsgálatra, s felhívták a figyelmet arra, hogy a közhasznú szervezeteknél nem lehet a felügyelő bizottság tagja az, aki a vezető szerv elnöke vagy tagja. S ez vonatkozik a küldöttgyűlésre is, mint vezető szervre.  Ezért dr. Hódosi Lászlónak, aki a Baranya megyei egyesület országos küldötte és az MVGYOSZ felügyelő bizottságának is a tagja, nyilatkoznia kellett, miként szünteti meg ezt az összeférhetetlenséget és melyik megbízatást választja. Ő rövid gondolkodási idő után döntött és lemondott a küldött szerepköréről.    
Máris bírósági per kezdeményezéséről értesítették  Szövetségünk vezetőjét a május 21-i küldöttgyűlés összehívásának körülményei miatt. Elnökünk kérdésére, hogy ki a feljelentő, Takács Péter büszkén jelentkezett, hogy ő.
A küldöttgyűlésen kért tájékoztatást az MVGYOSZ és a SAZ Dialog Agentur Kft. közötti szerződésről a felügyelő bizottság. Miként dr. Micserics József, az Országos Hivatal vezetője elmondta, a SAZ-zal kötött szerződésük értelmében a kft. adománygyűjtő direkt marketing munkába kezdett tavaly, amelynek megtérülése négy év. A szerződés lényege, hogy a társadalom széles rétegeit informálják a vakok szövetségének a tevékenységéről. Ezért már kiküldtek az ország minden táján élő címzetteknek 450 ezer levelet és a megszólítottak többsége befizette a levélhez mellékelt csekken szereplő összeget a Szövetség javára. A kiadások egyelőre még jóval magasabbak, mint a bevételek, de remélni lehet, hogy már a harmadik esztendő után megtérül a befektetés és nyereséges lesz ez az adománygyűjtés.
 
Garamvölgyi Annamária
 
 
 
 
 
mvgyosz.hu

Szövegméret

  • növelés
  • Decrease
  • normál

Current Size: 80%

Oldalstílus

Current Style: Normál

Nyelvek