Nyolc jelölt még verseng a mandátumokért
Április 24-én került sor a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének tisztújító küldöttgyűlésére az MVGYOSZ székházában. A 121-ből összesen 107 küldött jött el, hogy új elnököt és új elnökséget válasszon.
A megjelenteket dr. Szőke László, a Szövetség elnöke köszöntötte. A küldöttek döntése értelmében ezúttal is Bognárné Baráth Barbara elnökségi asszisztens vezette a jegyzőkönyvet. Annak hitelesítői pedig Gyöngy Sándorné, Heves megyei és Ádász István, Békés megyei küldött lettek.
A nyílt szavazáshoz a szavazatszámláló bizottság tagjaivá választották: Szűcs Juditot, Lőrincz Jenőnét és Koszorúsné Belányi Mártát, a Vakok Állami Intézetének a dolgozóit. A titkos szavazás szavazatszámláló bizottságának vezetője Jankó-Brezovay Pálné, síkírást ismerő tagjai: Lőrincz Józsefné és Csörögi Tímea; pontírást ismerő tagjai: Kovács Éva és Mayer Mónika lettek.
A tisztújító küldöttgyűlés levezető elnökének dr. Simon Gergelyt, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei egyesület tagját választották meg.
A jelölőbizottság elnöke, Nagy Tünde ismertette az elnökjelöltek névsorát. A tagegyesületek elnöknek jelölték dr. Földi Jánost (természetes személy tagok), dr. Nagy Sándort (Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete) és dr. Szőke Lászlót (Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete).
Dr. Földi János visszalépett a jelöléstől. Dr. Nagy Sándor programbeszédében közölte, nem mindegy, milyen elnökség lesz az elnök mögött. Az MVGYOSZ székházával nincs ugyan terve, de annak fenntartása sokba kerül. Nem bírja elviselni a koldulást – mondotta, inkább pályázati munkával kellene pénzt keresni. Megfelelő elnökség és jó operatív szervezet álljon rendelkezésre. Egyben kijelentette, hogy lemond a Média az Emberekért Alapítványnál betöltött tisztségéről.
Dr. Szőke László megköszönte az Országos Hivatal minden munkatársának, hogy együtt dolgozhattak. Büszke a közösen elért eredményekre – mondotta. Amikor 20 éves korában elveszítette a látását, sok segítségben részesült a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségétől. Úgy gondolta, munkájával viszonozza majd, amit ő segítségként a Szövetségtől kapott. Két évtizede tölt be különböző tisztségeket, előbb a Veszprém megyei, majd az országos szervezetben is. Neki jutott az a feladat, hogy kezdeményezze a Szövetség szerkezeti átalakulását. Ez volt a további boldoguláshoz vezető, egyedül járható út. Az önálló jogi személlyé vált tagegyesületek mára megerősödtek. Megvalósultak a szervezeti konszolidáció feltételei: erős hivatal és erős egyesületek jöttek létre. Tervei között említette dr. Szőke László, hogy egy pénzügyi alapot szeretne létrehozatni, amelyből kamatmentes kölcsönt nyújtanának az önhibájukon kívül tőke nélkül maradt tagegyesületeknek. Tisztességes és korrekt módon meg kívánja oldani az egyéni tagok problémáit, azt, hogy integrálódjanak valamelyik tagegyesülethez. Fontosnak tartja, hogy továbbhaladjanak az érdekvédelmi és az akadálymentesítési munkában. Javasolni fogja a jogi és ügyrendi bizottság felállítását, amelynek tagjai véleményezhetnének és ki is dolgozhatnának jogszabálytervezeteket. A célok megvalósításához azonban szükséges a társadalom széles rétegeivel való párbeszéd, s a konszenzus.
Egyébként, mint dr. Szőke László elmondta, elvileg még tagja egy a lakóhelyén, Várpalotán működő alapítványnak, amely öt éve már csak papíron létezik.
A küldöttek dr. Szőke Lászlóra 67, dr. Nagy Sándorra 40 szavazatot adtak le, így ismét dr. Szőke László az MVGYOSZ elnöke.
Tizenkilenc név került fel arra a listára, amely az elnökségi tagjelöltek névsorát tartalmazta.
A szavazás eredményeként már az Országos Elnökségbe került: Barnóczki Gábor ( Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Györgyné Kiss Adrienn (Csongrád megye), dr. Nagy Sándor (LÉÁRE) és Németh Orsolya (VGYKE).
Nyolcan maradtak versenyben a mandátumokért. Abc-sorrendben: Herczeg Lajos (VGYKE), Kovács Béla (Zala megyei egyesület), Kuminka Györgyné (Hermina egyesület), Laczi Tamásné ( Győr-Moson-Sopron megyei egyesület), Nagy Tünde (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egyesület), dr. Ozvári Lukács Ádám (VGYKE), dr. Tóka László (Baranya megyei egyesület) és dr. Varga Szabolcs (LÁRKE). Az elnökség további két tagját és két póttagját a következő küldöttértekezleten közülük fogják megválasztani.
Garamvölgyi Annamária