Több mint 10 éve végezzük a Debreceni Egyetemmel karöltve tolmácsok és fordítók képzését és tolmácsvizsgára felkészítését. Régóta foglalkoztatja társaságunkat az, hogyan lehetne a gyengénlátó emberek részére biztosítani, hogy felkészítő kurzusainkat sikeresen elvégezhessék, és így jó tolmácsok, fordítók legyenek. Tudjuk, hogy a probléma főként a fordítások elkészítésében jelentkezik. Néhány hónapja azonban rendelkezünk olyan számítógéppel, amely a csökkent látású emberek számára szükséges hangosolvasó programokat tartalmazza.
Tisztelt Pályázó!
Tájékoztatjuk, hogy az MVGYOSZ legitim vezetőségének hiányában egyes pályázatok a kiírásban szereplő határidőn túl, (várhatóan szeptember elején) kerülnek elbírálásra.
Időközi választás a Szövetség élén
Nyolcvannyolc küldött jött el a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székházába, hogy új elnököt válasszon az MVGYOSZ élére augusztus 14-én. Mivel az országos küldöttek száma 121, a megjelentek aránya elegendőnek bizonyult a rendkívüli küldöttgyűlés határozatképességhez.
Szíves tudomására adom mindenkinek, akit illet, hogy 2010. július 20-i hatállyal kineveztek a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba vezető főtanácsosnak. Ez az új feladatkör nem hagy időt arra, hogy a Vakok Világa című folyóirat főszerkesztői teendőit továbbra is ellássam. Éppen ezért – miközben a főszerkesztői munkakörről lemondok – tisztelettel és szeretettel megköszönöm mindazok segítségét, buzdítását, bátorítását, elismerését és dicséretét, akik az elmúlt négy év során lélekben mellettem álltak.
A Nyugvópont Sóbarlang (Cím: 1067 Budapest, Eötvös u. 45. Telefon: 06-1 / 312-4979
Mobil: 06-30/212-8285 E-mail: info@nyugvopontsobarlang.hu ) az alábbi ajánlatot küldte a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége elnökének:
A TÁMOP-5.2./08/1 keretében a Gond-viselés Nonprofit KHT. szervezésében akadállyal élő (18 és 29 éves) fiatalok jelentkezését várjuk továbbtanulásra, munkába állásra felkészítő, INGYENES programunkra!
Dr. Szőke Lászlót minisztériumi főosztályvezetőnek nevezték ki
Takács Péter végérvényesen elveszítette a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével szemben indított munkaügyi perét, amit négy évvel ezelőtt kezdeményezett az MVGYOSZ ellen. A Fővárosi Bíróság június 23-án utasította el Takács Péter keresetét, s mivel az ügyet másodfokon tárgyalták, ellene fellebbezésnek helye nincs.
Kérjük, adója 1%-ával segítse Ön is a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Tagjait!
Adószám: 19002464-2-42 Adományszámla: 11714006-20012704 DM Kampány: 10800007-70000000-10617006
Current Style: Fekete/Fehér