Több mint 10 éve végezzük a Debreceni Egyetemmel karöltve tolmácsok és fordítók képzését és tolmácsvizsgára felkészítését. Régóta foglalkoztatja társaságunkat az, hogyan lehetne a gyengénlátó emberek részére biztosítani, hogy felkészítő kurzusainkat sikeresen elvégezhessék, és így jó tolmácsok, fordítók legyenek. Tudjuk, hogy a probléma főként a fordítások elkészítésében jelentkezik. Néhány hónapja azonban rendelkezünk olyan számítógéppel, amely a csökkent látású emberek számára szükséges hangosolvasó programokat tartalmazza.
Cégünk az Észak-Alföldi Regionális Munkaügyi Központnál regisztrált, és ugyanúgy mint más hallgatók számára, szeretnénk előkészítő kurzusainkat meghirdetni a csökkentlátóknál is. (Voltak már korábban gyengénlátó hallgatóink és sikeres vizsgát tettek).
A Debreceni Egyetem oktatói készítik fel vizsgára a hallgatókat és a vizsgát is itt bonyolítják le.
Sikeres vizsga után szakképzettséget igazoló oklevelet kapnak és tolmács-fordítókká válnak.
A képzés a hatékony felkészülés érdekében 2 éves. A foglalkozásokat szombatonként Budapesten és/vagy Debrecenben tartjuk. (A helyszín attól függ, hogy melyik városban lesz több a jelentkező). Egy csoport 8 fő jelentkezése esetén indul be. (Kívánságra bármely nagyobb városba megyünk.)
Egy félév ára: 120.000 Ft +áfa.
Kezdési időpont: 2010. szeptember 18.
Részleteteket a http://web.t-online.hu/talentumdb honlapon lehet olvasni, a "Tolmácsvizsgára előkészítő tanfolyamok" menüpontban. (Ott jelenleg még csak a hagyományos képzéseink szerepelnek, azonban a tanfolyam tematikája, felépítése, oktatói stb. változatlanok minden kurzus esetében.)
Üdvözlettel,
Elek Mária
a Talentum-Debreceni Bt. ügyvezetője
Please, donate the Hungarian Federation of the Blind and Partially Sighted
VAT number: 19002464-2-42 Donate account: 11714006-20012704
Current Style: Standard