Időközi választás a Szövetség élén
Nyolcvannyolc küldött jött el a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székházába, hogy új elnököt válasszon az MVGYOSZ élére augusztus 14-én. Mivel az országos küldöttek száma 121, a megjelentek aránya elegendőnek bizonyult a rendkívüli küldöttgyűlés határozatképességhez.
Dr. Szőke László leköszönő országos elnök üdvözölte a megjelenteket. Mint ismeretes, távozó elnökünket július 20-i hatállyal kinevezték a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fogyatékosságügyi főosztálya vezetőjévé. S mivel ez az új munkakör összeférhetetlen lenne egy társadalmi szervezet irányításával, dr. Szőke László lemondott az országos elnöki tisztségéről.
A küldöttek döntöttek arról, hogy az értekezleten Bognárné Baráth Barbara elnökségi asszisztens vezesse a jegyzőkönyvet, annak hitelesítésével pedig Molnár Béla Zala megyei és Nagyné Papp Edit Komárom-Esztergom megyei küldötteket bízták meg.
A nyílt szavazáshoz háromtagú szavazatszámláló bizottságot is választani kellett, ennek tagjai: Csörögi Tímea, Lőrincz Józsefné és Szűcs Judit lettek, mindannyian a Vakok Állami Intézetében dolgoznak.
A titkos szavazáshoz öttagú szavazatszámláló bizottságot választottak a küldöttek, ennek síkírást olvasó tagjai: Koszorúsné Belányi Márta és Malczanek Károly; pontírást olvasó tagjai: Tolnayné Csattos Márta és Kovács Éva lettek, a bizottság elnökének feladatát pedig Jankó-Brezovay Pálné látta el.
Dr. Szőke László röviden beszélt a Szövetség múltjáról, s arról a hosszú éveken át végzett munkáról, amit már az ő közreműködésével is sikerült eredményessé tenni. Mint elmondta, húsz éven át volt tagja az MVGYOSZ elnökségének. Tapasztalatait mindig szívesen továbbadta sorstársainak. Minden kornak megvolt a maga kihívása. A Szövetség a nyolcvanas években meglehetősen centralizáltan működött és az Egészségügyi Minisztérium fennhatósága alá tartozott. Az államtól kapott támogatás akkor még fedezte a Szövetség működési költségeit.
Később az MVGYOSZ önálló társadalmi szervezetté alakulhatott, majd a rendszerváltás után lehetőség nyílt a jogszabálytervezetek véleményezésére és önálló jogszabályok kimunkálására is. Nagy szerepet játszott a Szövetség az esélyegyenlőségi törvény létrejöttében. S ebben elvitathatatlan érdemeket szerzett az MVGYOSZ akkori elnöke.
Mérföldkő volt a Szövetség életében a közhasznú szervezetekről szóló törvény életbe lépése. Az MVGYOSZ az elsők között ért el ilyen címet.
A kilencvenes években, az önkormányzatok önállósodása után mind nagyobb igény mutatkozott arra, hogy a megyei tagegyesületek is önálló jogalanyiságot kapjanak. 2002-ben már világosan látszott, a szervezeti átalakulás elkerülhetetlen, ahhoz, hogy a Szövetség finanszírozni tudja az országos szolgáltatásokat, s a központ és a tagegyesületek működését. 2003-2004-ben létre is jöttek az önálló jogi személyiségű tagegyesületek, amelyek a fogyatékosügy helyi színtű, megbecsült képviselőivé váltak és azóta is elismerésre méltóan dolgoznak. Az új helyzethez kellett igazítani az Országos Elnökség összetételét, valamint az Országos Hivatal struktúráját is.
Miközben a szervezeti átalakítás folyt, egyes személyek feljelentgetései nyomán a Szövetség vezetőjének bíróságok, hatóságok előtt kellett képviselnie a többség érdekeit. De az igazság érvényesült, és a Szövetség minden perből győztesen került ki. Ma már egyetlen folyamatban lévő per sincs az MVGYOSZ ellen. Remélhetőleg az új elnöknek nem kell majd az érdekvédelmi munka helyett ilyen elfoglaltsággal az idejét töltenie.
Dr. Szőke László megerősítette írásban is benyújtott elhatározását, hogy távozik posztjáról. Hozzátette, most már kormányzati szinten fog dolgozni azért, hogy mind a Szövetség működése, mind a segédeszköz-ellátás zökkenőmentes legyen. Arra kérte a küldötteket, hogy támogassák az új elnököt is. Végül köszönetet mondott a tagegyesületeknek, a küldötteknek, valamint az Országos Hivatal minden munkatársának azért a segítségért és bizalomért, amit tőlük kapott.
A nagy tetszést aratott beszéd után Szabó Tiborné, a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének elnöke tagtársai és a küldöttek nevében búcsúzott el szívhez szóló szavakkal dr. Szőke Lászlótól. Az általa elmondottakat itt közöljük:
Dr. Szőke László Elnök Úr
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
B u d a p e s t
Tisztelt Elnök Úr! Kedves Laci!
A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete, a Szövetség elnöksége és tagsága nevében szeretettel gratulálunk kinevezésedhez, nagyon jó egészséget, sok erőt és eredményes munkát kívánunk!
Engedd meg, hogy a magam és Egyesületi tagságunk nevében, mint elköszönő Elnöknek, megosszak Veled néhány gondolatot:
Megtiszteltetésnek tartjuk, hogy Veled dolgozhattunk, mert megtanulhattuk becsülni a célt, a feladatot, a kitartást – mely meghozza gyümölcsét -, és azt, hogy a haszon nem mindig pénzt jelent.
Számunkra Te vagy a kiemelkedő példája annak, hogy a tisztesség befektetés, amely mindig megteremti a maga hozamát: megbecsülést, elismerést, szeretetet, szakmai rangot.
Szakmai munkád folyamatosságot, biztonságot, társadalmi jelenlétet nyújtott valamennyi látássérült ember számára, akiknek a Te személyed jelentette a garanciát arra, hogy mi is egyenrangú és egyenlő jogú tagjai vagyunk hazánknak, és ez alapján kapjunk társadalmi figyelmet. Szerénységgel, alázattal, és mérhetetlen türelemmel harcoltál értünk, és folyamatosan hangoztattad: „Nekünk éppúgy van kezünk és lábunk, csak szűkösen kapjuk a fényeket!”
Új megbízatásod során, kérjük, hogy továbbra is kitartással képviseld érdekeinket!
Nem búcsúzunk, hiszen szakmai feladataid továbbra is hozzánk kötnek.
Látogass meg minket gyakran, mert nemcsak sorstársak, hanem barátok várnak majd!
Békéscsaba, 2010. augusztus 14. Szívélyes üdvözlettel:
Szabó Tiborné Kati
Ezután dr. Micserics József, az Országos Hivatal vezetője adta át dr. Szőke Lászlónak az Országos Hivatal ajándékát.
Mivel időközi választásra került sor, nem kellett jelölő bizottságot létrehozni, hanem spontán állíthattak jelölteket a küldöttek. Hat név hangzott el, az egyikük nem vállalta a megmérettetést, a másik vállalta volna, de nem került fel a jelöltlistára. Maradtak négyen, sorrendben: dr. Tóka László (Baranya megye), Angyal Gábor (Baranya megye), dr. Ozvári-Lukács Ádám (VGYKE) és Laczi Tamásné Szakály Melinda (Győr-Moson-Sopron megye).
Az első szavazási forduló után ketten maradtak versenyben: Szakály Melinda és dr. Ozvári-Lukács Ádám. A végeredmény: Szakály Melindára 55-en, dr. Ozvári-Lukács Ádámra 30-an szavaztak, így előbbi lett a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének új elnöke.
Szakály Melinda meghatottan köszönte meg a bizalmat, s azt ígérte, munkájával fogja bizonyítani, hogy a küldöttek jól döntöttek, amikor rá voksoltak. Új tisztsége miatt lemondott az országos elnökségi tagságáról, így helyére bekerült az elnökségbe az első póttag: Kovács Béla ( Zala megye).
E sorok írója is elköszönt a küldöttektől és sikeres munkát kívánt a most megválasztott új elnöknek.
*
Amíg a szavazatokat számlálták, Baros Viktor Tolna megyei küldött bejelentette, hogy az etikai bizottság ülésezett és annak elnökévé őt választották meg.
Kutor Sándorné, a Szövetség pénzügyi vezetője a felügyelő bizottság kérésére tájékoztatást adott a SAZ Dialog Agentur Kft-vel kötött szerződés eddigi számszaki eredményeiről. Mint elmondta, a SAZ Kft információs levelet juttat el a lakosság bizonyos rétegéhez a vakvezető-kutyakiképzésről. Az adományok egy pénzintézetnél vezetett elkülönített bankszámlára érkeznek. E bankszámla felett kizárólag az MVGYOSZ rendelkezik, a SAZ csak betekintési jogot gyakorol.
Eddig az adományokból 67 millió 128477 forint érkezett be. Ez a pénz azonban nem kizárólag a Szövetségé, ebből fizetik a SAZ költségeit és a postai díjakat is. Eddig a lakosságnak 2009-ben 54984 db teszt levelet és 2435 db köszönő levelet küldtek ki. 2010-ben 400000 információs levelet postáztak, 39307-et azoknak, akik már adományoztak és 17783 volt a köszönő levelek száma.
Eddig nettó 41millió 192440 forintot számláztak le. A visszaigényelhető ÁFA 2 millió 184810 forint. A jelenlegi állapot szerint a szállítói kartonon a SAZ felé a tartozás 20 millió 233556 forint. Tehát a beérkezett adományokból a számlák egy részét kiegyenlítik, de új számlák is érkeznek, így folyamatosan kb.20-25 millió forint tartozás áll fenn, amely idővel csökken és 3 év múlva az elért bevétel csak a Szövetségé lesz.
A SAZ havonta értesíti a Szövetséget, hogy melyik számlájának esedékes a részletfizetése és, hogy a beérkezett adományokból az MVGYOSZ milyen összeg felett rendelkezhet.
A program jelenleg veszteséges. Mivel azonban hosszú távú befektetésről van szó, amely évek alatt válik nyereségessé, téves következtetést vonna le, aki a 4 éves projektet egy adott pillanatban vizsgálja. A program eredményességéről annak lezárása után kaphatunk teljes képet, és annak fényében lehet megítélni e projekt sikerességét.
Garamvölgyi Annamária